Az RSV-fertőzés kórházi jellemzői az első és a második életévben: multicentrikus összehasonlítás
Izraeli kutatók 11 egészségügyi központ adatai alapján vetették össze az első, illetve a második életévükben RSV-fertőzés miatt kórházba került gyermekek jellemzőit, kezelési gyakorlatát és kimeneteli mutatóit.
Háttér és célkitűzés
Az RSV-bronchiolitis világszerte a csecsemőkori kórházi felvételek vezető oka. A szerzők által idézett becslés szerint évente 33,1 millió akut alsó légúti fertőzéses epizódot, 3,2 millió kórházi felvételt és 118 200 halálesetet okoz az ötévesnél fiatalabb gyermekek körében. A betegségteher a legkorábbi hónapokban a legnagyobb, a gyakoriság és a súlyosság az életkor előrehaladtával csökken. Az RSV miatti hospitalizációk akár negyede mégis a 12–23 hónapos korosztályt érinti.
A hosszú hatástartamú monoklonális antitestek (nirsevimab, clesrovimab) és az anyai vakcina elsősorban az első életév védelmét célozzák. A szerzők szerint a második életév betegségmintázatáról és ellátásáról kevés nagy esetszámú, összehasonlító adat áll rendelkezésre. Az irányelvek ráadásul a bronchiolitisben nem javasolják rutinszerűen az antibiotikumot és a szisztémás kortikoszteroidot, ha nincs igazolt vagy erősen valószínű bakteriális társfertőzés, a gyakorlatban mégis gyakran alkalmazzák őket.
A vizsgálat felépítése
Retrospektív, multicentrikus kohorszvizsgálatot végeztek Izrael 11 egészségügyi központjában, amelyek az országos szülések és felvételek nagyjából felét fedik le. Az elemzésbe 2017. november 1. és 2021. augusztus 31. között kerültek be a 24 hónapnál fiatalabb, első alkalommal, laboratóriumilag igazolt RSV-fertőzés miatt kórházba utalt gyermekek. A diagnózist nasopharyngealis törlet RT-PCR-vizsgálata támasztotta alá, a felvétel alsó légúti fertőzés (bronchiolitis, pneumonia vagy sípoló légzéssel járó kórkép) miatt történt.
A vizsgálati időszak a hosszú hatástartamú monoklonális antitestek széles körű bevezetése előtt zajlott, így a szerzők szerint hasznos kiindulási alapot ad. A gyermekeket két csoportra osztották: első életév (0–11 hónap) és második életév (12–23 hónap). A vizsgált végpontok a 3 napnál hosszabb kórházi tartózkodás, az intenzív osztályos (PICU) felvétel, a gépi lélegeztetés, valamint a szisztémás kortikoszteroid- és antibiotikum-kezelés voltak. A többváltozós logisztikus regresszió a szocioökonómiai státuszra, a koraszülöttségre, az alapbetegségekre és a COVID–19-járvány időszakára korrigált.
Eredmények
A 6260 beteg közül 1321 (21%) a második életévében került kórházba, 4939 (79%) az elsőben. A medián életkor 16,47, illetve 3,15 hónap volt. A második életévben felvett gyermekek között gyakoribb volt a koraszülöttség (18,0% vs. 13,4%) és az alapbetegség (6,3% vs. 2,6%). Külön-külön is gyakoribb volt náluk a krónikus tüdőbetegség (2,1% vs. 0,5%), a súlyos veleszületett szívbetegség (3,6% vs. 2,0%) és a Down-szindróma (1,6% vs. 0,5%). A nemek megoszlása nem különbözött érdemben (fiúk aránya 57,0% vs. 55,3%), az etnikai összetétel viszont igen: a zsidó gyermekek aránya a második életévben magasabb volt (76,1% vs. 66,9%). Az alacsony szocioökonómiai státuszúak aránya az idősebb csoportban kisebb volt (46,7% vs. 57,4%). A járvány időszakában felvettek között a második életévesek aránya magasabbnak adódott (28,9% vs. 22,6%).
A klinikai súlyosságot jelző mutatók az idősebb csoportban kedvezőbbek voltak. Az intenzív osztályos felvétel aránya 4,6%, szemben a 7,0%-kal, a gépi lélegeztetésé 0,9%, szemben a 2,3%-kal. A medián kórházi tartózkodás 2,7 nap volt, a két csoport között nem különbözött. A 3 napnál hosszabb ápolás gyakorisága is hasonlónak bizonyult (35,0% vs. 35,6%).
A gyógyszeres kezelés mintázata ezzel ellentétes irányba tért el. A második életévesek 53,5%-a kapott szisztémás kortikoszteroidot, az elsőévesek 23,2%-a. Antibiotikumot 63,4%, illetve 45,9% kapott.
Korrigált összefüggések
A hiányzó gesztációs életkorú esetek a regressziós modellekből kimaradtak, a többi elemzésben viszont szerepeltek. A korrekció után a második életévben történő kórházi felvétel erősen társult a kortikoszteroid-használattal (aOR 4,28; 95%-os CI: 3,67–4,99) és az antibiotikum-használattal (aOR 2,09; 95%-os CI: 1,80–2,43). Az intenzív osztályos felvétel esélye alacsonyabb volt (aOR 0,56; 95%-os CI: 0,40–0,79), ahogy a gépi lélegeztetésé is (aOR 0,35; 95%-os CI: 0,166–0,74). A hosszabb kórházi tartózkodásban nem mutatkozott szignifikáns különbség (aOR 0,87; 95%-os CI: 0,75–1,02; p = 0,084).
Az alapbetegség önállóan összefüggött a kortikoszteroid- (aOR 1,55) és az antibiotikum-használattal (aOR 1,53), valamint a hosszabb ápolással (aOR 2,25) és az intenzív osztályos felvétellel (aOR 1,88). A koraszülöttség a kortikoszteroid-használattal (aOR 1,39), a hosszabb ápolással (aOR 1,79) és az intenzív felvétellel (aOR 2,10) járt együtt. A COVID–19-időszakban történt felvétel a kortikoszteroid-használat valószínűségét növelte (aOR 1,30), de a második életévre vonatkozó összefüggés a korrekció után is megmaradt.
Értelmezés és korlátok
A szerzők a gyakoribb szteroidhasználatot részben az alapbetegséggel élő vagy koraszülött gyermekek vélt sérülékenységével magyarázzák, részben a visszatérő sípoló légzés vagy a csecsemőkori asztma gyanújával. Felvetik, hogy a második életév RSV-bronchiolitise klinikailag eltérő fenotípust képviselhet. Szerintük az életkorral a kis légúti átmérő és a nagyon rugalmas mellkasfal szerepe csökken, a légúti hiperreaktivitás és az asztmaszerű jegyek pedig előtérbe kerülhetnek. Ilyenkor az RSV inkább kiváltó tényező, mintsem elsődleges ok lehet, és egyes felvételek vírus indukálta sípoló légzést tükrözhetnek.
Az antibiotikum-használat kapcsán a szerzők emlékeztetnek a korai életkori expozíció lehetséges kockázataira. Ilyen a mikrobiom zavara, az antimikrobiális rezisztencia, valamint a cöliákia, a gyulladásos bélbetegség, az asztma és az elhízás kockázatának emelkedése. A korábbi közlések kórházi RSV-fertőzésben 14–51%, intenzív osztályos ellátásban 82–95% közötti antibiotikum-használatot írtak le, de ezek rendszerint a két évnél fiatalabb korosztályt együtt elemezték.
Az alapbetegséggel élők kis, de aránytalanul sérülékeny alcsoportot alkotnak, részarányuk a második életévben nőtt. A szerzők szerint a jelenlegi immunprofilaxis főként az első RSV-szezonra irányul, a magas kockázatú gyermekek védelme az első életéven túl pedig következetlen. Ezért az alapbetegséggel élők számára az első életéven túli megelőzési stratégiákra is szükség van.
A vizsgálat korlátai közé tartozik a retrospektív jelleg. Nem rögzítették az antibiotikum- és szteroidrendelés indikációját, például a korábbi sípoló légzést, a lázat vagy a feltételezett bakteriális társfertőzést, ezért a rendelések megfelelősége nem ítélhető meg. A palivizumab-profilaxisról nem volt egyéni adat, így az első és a második életév közötti különbség túlbecsült lehet. A szerzők szerint a kezelési különbségek eltérő megjelenést és ellátási gyakorlatot tükröznek, nem mérési torzítást. Az alapbetegségek köre szűk volt, és a 11 központ eltérő felvételi küszöbe is torzíthatott.
Következtetés
A második életévben is jelentős az RSV miatti kórházi terhelés. Az érintett gyermekek ritkábban igényelnek intenzív ellátást, a kórházi tartózkodás hossza azonban hasonló, a gyógyszeres kezelésük pedig lényegesen gyakrabban tartalmaz antibiotikumot és szisztémás kortikoszteroidot. A szerzők szerint ez a korosztály, amely jelenleg nem tartozik a rutinszerű passzív immunizálás körébe, további vizsgálatot érdemel.
Forrás: Armoni Domany K, Golan-Tripto I, Burrack N, et al. RSV Disease Among Hospitalized Children: Second vs. First Year of Life Multicenter Study. Influenza Other Respir Viruses. 2026;20(11):e70338. doi:10.1111/irv.70338
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
