További cikkek a Infektológia rovatból

Több mint másfélszeres a túljelentkezés a vakcinatesztelésre Moszkvában

A szükséges 40 ezer helyett több mint 60 ezer önkéntes jelentkezett Moszkvában a Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára - jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere vasárnap a Rosszija 1 televízióban, miközben az új koronavírus-fertőzések száma tovább növekedett Oroszországban.

hirdetés

    Szobjanyin szerint a kipróbálás alatt álló védőoltást eddig 700 embernek adták be, akik valamennyien jól érzik magukat. Mint mondta, többezren vannak túl a klinikai tesztben való részvételhez szükséges orvosi vizsgálaton.
    A feltételesen augusztus 11-én bejegyzett vakcina gyártása az orosz egészségügyi tárca közlése szerint augusztus 15-én kezdődött meg. Az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet munkatársai a The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban a hétvégén válaszoltak a Szputnyik V-t ért bírálatoktóra.
    Gyenyisz Logunov, az intézet kutatási igazgatóhelyettese és a többi társszerző megígérte, hogy a felmerült kételyek eloszlatásának hozzáférhetővé teszik majd a kutatás egyes résztvevőinek leleteit.

    "Szeretnénk aláhúzni, hogy a közölt adatokat kísérletek útján nyertük és duplán ellenőriztük" - hangsúlyozták az orosz tudósok.
    Kutatók egy 15 fős nemzetközi csoportja, élén Enrico Buccival, a philadelphiai Temple Egyetem docensével szeptember 7-én nyílt levet tett közzé, amelyben arról írtak, hogy "nagyon valószínűtlen" mintázatokat azonosítottak a tesztelések első és második szakaszának adataiban. A csoport tagjai hétfőn elküldték kifogásaikat és észrevételeiket a The Lancetnek.
    A Szputnyik V kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) közleményt juttatott el a TASZSZ hírügynökséghez, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy Bucci a Resis elnevezésű cég tulajdonosa, amely tudományos publikációk szaklapokban való közlésének előkészítésével és a bennük foglalt adatok ellenőrzésével foglalkozik. Bucci publikációiból kiderült: kapcsolatban állhat konkurens többkutatóintézettel és kutatással foglalkozó gyógyszeripari vállalattal. A lehetséges összeférhetetlenséget a szakember a nyílt levélben nem, csak a The Lancet hivatalos kérésére tárta fel - tették hozzá.
    Az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 6148-cal 1 103 399-re emelkedett Oroszországban a vasárnap közölt hivatalos adatok szerint.

    Ez a legmagasabb szám július 18. óta, és az egy hét alatt újonnan fertőzöttek száma először haladta meg a 40 ezret. Az előző két hétben az újonnan diagnosztizált esetek száma 5100 és 5500 között ingadozott, újabb növekedés ezen a héten indult el. Az országban szeptember 4-től haladta meg ismét az ötezret a napi új esetszám.
    A terjedés üteme 0,6 százalékra, a reprodukciós ráta pedig országosan 1,08-ra, Moszkvában 1,14-re emelkedett. Ez mindkét utóbbi esetben a legmagasabb mutató május 8. óta. Az új esetek 22,7 százaléka tünetmentes.

Melita Vujnovic, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) moszkvai képviselője ugyanakkor a Rosszijszkaja Gazeta kormánylapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Oroszországban nem szükséges visszatérni a korlátozó intézkedésekhez. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fertőzés terjedésének lelassítását szolgáló egészségvédelmi előírásokat szigorúan be kell tartani.
    Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (6 764 962), India (5 400 619) és Brazília (4 528 240) után.
    Oroszországban az aktív esetek száma 3074-gyel 174 624-re nőtt. A halálos áldozatok száma 79-cel 19 418-ra, a felépülteké pedig 2895-tel 909 357-re emelkedett.
    Az országban a járvány kezdete óta több mint 42,8 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 364 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával több mint 241 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek