Szájüregi diszbiózis és Alzheimer-kór: periodontális patobionták, neuroinflammáció és biomarkerlehetőségek
A szájüregi mikrobiom egyensúlyának felborulása (orális diszbiózis) a jelenlegi bizonyítékok alapján több, egymást erősítő úton is hozzájárulhat az Alzheimer-kór (AD) patogeneziséhez – mindenekelőtt a neuroinflammáció fokozásán keresztül. Kiemelt szereplők a periodontális patobionták (pl. Porphyromonas gingivalis, Treponema denticola, Fusobacterium nucleatum), miközben több, védő hatásúnak tekintett kommenszális (pl. Streptococcus salivarius, Neisseria spp.) aránya AD-ben csökken.
A „száj–agy tengely” lényege
Az összefoglaló középpontjában az a koncepció áll, hogy a szájüregi mikrobiom összetételének eltolódása nem csupán lokális (parodontális) gyulladást tart fenn, hanem szisztémás immunaktivációt indíthat, amely végső soron az idegrendszeri gyulladásos folyamatokra is „rákapcsolódik”. A cikk több lehetséges bejutási és hatásmechanizmust tárgyal: a mikroorganizmusok és termékeik hematogén úton, illetve anatómiai idegpályák mentén (pl. trigeminus-, olfactorius-, vagus-útvonalak) érhetik el a központi idegrendszert.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy bár több vizsgálatban kimutatták periodontális kórokozók DNS-ét (és egyes virulenciafaktorait) AD-s agyszövetben, ez nem bizonyítja egy „rezidens” vagy életképes agyi mikrobiom létezését. Fontos árnyalatként megjelenik az a felvetés is, hogy az amyloid-β (Aβ) aggregációja bizonyos körülmények között a gazdaszervezet védekező válasza is lehet mikrobiális invázióval szemben, nem kizárólag kóroki végtermék.
Kulcspatogének és virulenciafaktorok
A review kiemeli a P. gingivalis szerepét, amelynek gingipain nevű cisztein-proteázai, valamint lipopoliszacharidjai (LPS) a gazdaszervezet immunválaszát és barrierfunkcióit is kedvezőtlenül befolyásolhatják. A T. denticola esetén dentilisin és lipooligoszacharid (LOS) szerepel, amelyek toll-like receptor (TLR) közvetített gyulladásos kaszkádokat aktiválhatnak. A F. nucleatum adhéziós/inváziós faktorai (FadA, Fap2) a gazdasejt-inváziót és citokinfelszabadulást segíthetik elő.
A cikkben ismertetett mechanisztikus láncolat egyik központi eleme, hogy ezek a tényezők fokozhatják a vér–agy gát (BBB) permeabilitását, és ezzel elősegíthetik a neuroinflammációt. A szerzők szerint a periodontális patogének TLR2/4 útvonalakon mikrogliaaktivációt válthatnak ki, amelyhez IL‑1β, IL‑6 és TNF‑α szintemelkedés társulhat; a krónikus citokinmilő asztrocita-aktivációt, szinaptikus pruningot és neuronális apoptózist is fenntarthat.
Orális mikrobiom mint (korai) biomarker?
A cikk több ponton foglalkozik azzal, hogy a szájüregből – nem invazív módon – nyerhető minták (nyál, gingivális sulcusváladék/GCF) mikrobiomprofilja diagnosztikus potenciált hordozhat. Kiemelt megállapítás, hogy nyálban a Veillonella (különösen V. parvula) dúsulása, illetve GCF-ben a P. gingivalis emelkedése összefüggést mutathat a betegséggel és annak súlyosságával, ezért felmerülhet mint korai, nem invazív biomarkerjelölt.
A review hivatkozik olyan metaanalitikus eredményre is, amely szerint az agyszövetben detektált orális baktériumok – különösen P. gingivalis – jelenléte 6–10-szeres AD-kockázati társulással járt az elemzett tanulmányokban. Ugyanakkor a szerzők többször jelzik: a jelenlegi humán adatok jelentős része obszervációs jellegű, ezért a kauzalitás kérdése nyitott.
Szisztémás betegségek: közös diszbiózis, közös útvonalak
A cikk külön fejezetben tárgyalja, hogy krónikus szisztémás betegségek – 2-es típusú diabetes, hypertonia, krónikus vesebetegség (CKD) és autoimmun kórképek – hogyan erősíthetik fel az AD-hez vezető folyamatokat, részben átfedő gyulladásos, oxidatív stressz- és vaszkuláris mechanizmusokon keresztül. A szerzők értelmezésében az orális mikrobiom egyfajta „kapcsolófelület”: az adott alapbetegség által indukált mikrobiomeltolódás és a szisztémás inflammáció együtt növelheti a neurodegeneratív kockázatot.
Diabetesben például a hyperglykaemiás környezet orális diszbiózist segíthet elő, és a parodontális patobionták (pl. P. gingivalis, T. denticola, F. nucleatum) dúsulását is összefüggésbe hozzák a gyulladásos és metabolikus zavarokkal. Hypertoniában a review több tanulmány alapján az orális mikrobiom eltéréseit – így egyes periodontális patogének emelkedését, illetve a nitrát-redukáló flóra (pl. Neisseria fajok) változásait – tárgyalja, és felveti a vérnyomás-szabályozáshoz kapcsolható nitrát–nitrit–NO tengely lehetséges érintettségét. CKD-ben a karbamid/urémiás környezet pH- és ökológiai változásai olyan irányú taxon-eltolódásokkal járhatnak, amelyek több ponton „rákímelnek” az AD-ben leírt diszbiózisra (patobionták dúsulása, kommenszálisok csökkenése).
Terápiás irányok és bizonytalanságok
A szerzők több, mikrobiomot célzó stratégiát tekintenek át: probiotikumok, prebiotikumok, antimikrobiális megközelítések, valamint a P. gingivalis gingipainjait célzó gátlás. Példaként szerepel, hogy a gingipain-inhibitor irány (COR388/atuzaginstat) klinikai fejlesztése májtoxicitási biztonsági aggályok miatt FDA clinical hold után megakadt, miközben egy „next-generation” Kgp-inhibitor (LHP588) II. fázisú vizsgálata Pg-pozitív AD-ben fut (NCT06847321). A cikk üzenete ugyanakkor óvatos: a klinikai hatásosság és az oksági viszonyok még nem tekinthetők lezártnak, ezért a preventív/terápiás következtetések jelenleg korlátozottak.
A mindennapi gyakorlat szempontjából a review erősen hangsúlyozza az orális mikrobiom egyensúlyának fenntartását célzó, preventív szemléletet (szájhigiéné, professzionális fogászati ellátás), és felveti az interdiszciplináris – neurológia és fogászat közötti – együttműködés szükségességét, különösen magas kockázatú csoportokban (pl. APOE ε4 hordozók, diabeteses betegek).
Rozenblum G, Ait-Aissa K, Zahran G, et al. Unraveling the oral microbiome’s role in Alzheimer’s disease: From pathophysiology to therapeutic potential. Alzheimer’s & Dementia. 2025;21:e71011. https://doi.org/10.1002/alz.71011
