Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer gyógyszeripari vállalat Paxlovid nevű, szájon át szedhető, koronavírus ellen kifejlesztett gyógyszer feltételes forgalomba hozatali engedélyének megadását javasolja - közölte az uniós gyógyszerügynökség csütörtökön.
A nyomás ellenére el maradt a kormány szóbeli beismerése, de augusztus elejével lehetővé tette a harmadik vakcina felvételét.
A vakcinával remélhetőleg sikerül elérni a B-sejtek előállítását, amelyek semlegesítő antitestekké alakulhatnak át.
Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csakúgy mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja.
1420 egészséges, 18-55 éves felnőtt bevonásával kezdődik meg Amerikában az omikron elleni oltás tesztje.
A koronavírus elleni negyedik oltás engedélyezését javasolja az egészségügyi tanácsadó testület minden öt hónapnál régebben oltott ember számára Izraelben, jelentette a katonai rádió kedden.
Az alsó légúti fertőzések világszerte súlyos betegségek fő kiváltó okai. Gyermekeknél a Streptococcus pneumoniae az invazív és nem invazív betegségek egyik fontos okozója, felnőtteknél pedig a jelentős terheléssel járó kórházi kezelést igénylő, illetve magas mortalitású/morbiditású pneumonia egyik vezető kiváltó oka.
A negyedik oltásra szerint akkor lesz szükség, ha újabb antigén célpontú vakcinák érkeznek, vagy a járvány jellemzői jelentősen megváltoznak.
Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója azt mondta, hogy a koronavírus világjárvány elleni küzdelemben az éves vakcina előnyösebb lenne a gyakoribb emlékeztető oltásoknál, írta a Reuters alapján a hvg.hu.
A 65 éves és idősebb amerikaiak körében a be nem oltott emberek csaknem ötvenszer nagyobb eséllyel kerülnek kórházba koronavírus fertőzés miatt, mint a három oltással rendelkező kortársaik, áll az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) jelentésében.
Kutatók surveillance adatok és egészségügyi adatbázisok kombinációjának felhasználásával felmérték az invazív pneumococcus megbetegedés (IPD) gyakoriságát Kanadában.
Különösen sokan haltak meg vérmérgezés és vakbélgyulladás következtében, mert a fertőzés a rezisztens kórokozó miatt antibiotikummal nem volt legyőzhető.
Az omikron variáns esetében az emlékeztető adagok rövid időközönként történő beadása hosszabb távon nem tartható fenn.
Bármely oltásra bármely vakcina adható negyedik oltóanyagként – derül ki az NNK hivatalos ajánlásából a Népszava szerint.
Idén az első héten csaknem kétszeresére emelkedett a bárányhimlő (706) bejelentések száma az előző héthez viszonyítva.
A koronavírus elleni mRNS-vakcinák nem okoznak szövődményeket a várandós anyáknál és a születendő csecsemőknél, az oltóanyagok biztonsággal alkalmazhatók terhesség alatt vagy a közeljövőben gyermeket vállaló nőknél is – írja az MTI az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) keddi közleménye alapján. A jelenleg engedélyezettek közül mRNS-alapú a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint az AstraZeneca oltása a gerincvelő gyulladásának egy ritka változatát okozhatja, írja a hvg.hu.
Pár héten belül a klinikai tesztfázishoz érhet a Moderna omikron variáns elleni, specifikus Covid-vakcinája, a kész oltás már márciusban a hatóságok elbírálására várhat.
Szombaton elérte az egymilliárdot azoknak a koronavírus elleni védőoltásoknak a száma, amelyeket a Covax program keretében szállítottak le közepes jövedelmű országoknak. A mérföldkőnek számító adag szombaton érkezett meg Ruandába – írja az MTI nyomán a 24.hu.
Az univerzális koronavírus-vakcina kifejlesztéséért folyó munka egyik fő csapásiránya az úgynevezett elit semlegesítők felkutatása.
Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk, jelentette ki az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
A fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett laboratóriumi vizsgálattal 6 esetben influenza A vírus pozitív mintát találtak.
Az AstraZeneca szerint a gyógyszergyártó cég és az Oxford Egyetem kutatói által fejlesztett vakcina harmadik – emlékeztető – adagja jelentősen megnöveli az antitestek mennyiségét, és hatékony lehet a rendkívül gyorsan terjedő omikron variáns ellen.
Eddig 71 ezer szülő regisztrált oltásra, de csak 56 ezer gyermek kapta meg Pfizer oltását.
Az omikronnál a kórházi ápolás szükségességének kockázata jelenleg a delta variáns kockázatának mintegy fele, egyharmada.
Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt – adta hírül az MTI.
A Moderna vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy az embereknek szükségük lehet a negyedik Covid-oltásra, mivel az emlékeztető oltások hatékonysága idővel csökkenni fog, írja a Portfolio.
Az 50 felettiek ezentúl csak akkor dolgozhatnak, ha már beoltották őket, vagy átestek a betegségen.
A napokban kezdődött meg a negyedik adag oltások beadása Izraelben, ennek kapcsán szólalt meg Naftali Bennett miniszterelnök egy Tel Aviv-i kórházban tett látogatása során, írja az Infostart.
Az Európai Unió a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében 700 millió adagnyi oltóanyag megosztását ígérte az arra rászoruló országokkal 2022 közepéig, és jó úton halad afelé, hogy ezen ígéretét teljesítése - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.
Angliai adatok alapján egy omikronnal fertőzött személy ötven százalékkal kisebb eséllyel kerülhet kórházba, mint egy delta variánssal fertőzött.
Az infektológus nem túl optimista a tekintetben, hogy a járvány az idén végleg véget érhet.
A negyedik oltást az egészségügyi dolgozók, a 60 év felettiek és az immunhiányos betegek kaphatják meg jelenleg Izraelben.
Azok az oltatlanok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, várakozási idő nélkül olthatók – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb közzétett ajánlásából.
A teljes védettség kialakulásához két dózis szükséges, az első és a második beadása között 21 napnak kell eltelnie ebben a korosztályban is.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa szerint, ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket.
A brit kormány egészségbiztonsági hivatala az elmúlt időszakban 600 ezer olyan pácienst vizsgált Angliában, akik igazoltan vagy sejthetően az omikron koronavírus-változattal fertőződtek meg.
Izraelbe érkezett a Pfizer gyógyszergyár koronavírus okozta betegség elleni tablettájának első szállítmánya, melyet a veszélyeztetett csoportokba tartozó fertőzötteknek fognak adni.
A helyi adottságoknak megfelelően szervezik majd a háziorvosi praxisokban a hétvégi oltási napokat, rugalmas keretek között - mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője szerdán.
2 főnél igazoltak influenza A(H3) vírus okozta fertőzést, 122 megbetegedés hátterében RSV, hét esetben adenovírus fertőzés állt.
Falus András immunológus az InfoRádióban elmondta, melyik oltás után melyik a legjobb booster-vakcina.
Az oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz.
A török gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a koronavírus elleni, török fejlesztésű Turkovac vakcina vészhelyzeti alkalmazását – közölte az MTI Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter bejelentése nyomán.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) feltételes forgalomba hozatali engedély kiadását javasolta hétfőn az Európai Unióban a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett nevű oltóanyagnak.
A harmadik Moderna-oltás jelentősen megnöveli azoknak az antitesteknek a mennyiségét, amelyek képesek a koronavírus omikron variánsa elleni védekezésre, írja a gyógyszergyártó cég bejelentése alapján a New York Times.
A WHO vészhelyzeti engedélyt adott a Novavax oltóanyaggyártó Covovax nevű koronavírus elleni védőoltásának – olvasható a világszervezet közleményben. A vakcinát az indiai Serum Institute gyártja. A WHO azért hozta meg a döntést, hogy még több oltóanyag jusson el a szegényebb országokba.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában is izolálták a koronavírus omikron variánsát, aminek azért van jelentősége, mert ezzel megnyílt az út a vakcinák hatásosságának magyarországi vizsgálatára az új mutánssal szemben.
A koronavírus-világjárvány miatti korlátozások teljesen megváltoztatták a vírusos megbetegedések szezonalitását. Az intézkedések feloldása több vírus egyidejű megjelenését okozta, közölte a Magyar Gyermekorvosok Társasága.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emlékeztető oltás beadását javasolja a Janssen egydózisú, koronavírus elleni vakcinájából – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség szerdán.
Eddig 38 ezren regisztráltak az 5-11 év közötti gyermekek oltására – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.