Újabb kétszáz mintavételi egység bevetésére kerül sor annak érdekében, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Horvátországban és Szlovéniában is tovább gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, utóbbiban közel a kétszeresére nőtt a fertőzöttek száma az előző naphoz képest - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
Szigorító intézkedések meghozatalát javasolja a Magyar Orvosi Kamara, amely konstruktív együttműködésre szólítja fel a döntéshozókat mind a koronavírus-járvány leküzdésében, mind a magyar egészségügy megújításában, fejlesztő átalakításában - írta a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.
Horvátországban Vili Beros egészségügyi miniszter elrendelte az egészségügy mozgósítását a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek számának növekedése miatt - jelentette az N1 horvát hírcsatorna kedden.
A koronavírus ellen termelt antitestek szintje "egészen gyorsan" csökken a megfertőződést követően - állapították meg brit szakemberek.
A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett tanulmánya szerint az elmúlt egy hétben több mint ötven százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek heti száma Angliában és Walesben.
Rendkívül intenzíven terjed a járvány, megfékezésére csak akkor van esély, ha mindenki felelősen jár el - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
Hamarosan, mintegy két héten belül elérhetik befogadóképeségük felső határát a belgiumi kórházak intenzív osztályai, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.
A szomszédos országokban sem lassul a koronavírus-járvány - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Csehországban rohamosan nő a koronavírus-járványban elhunytak száma. Andrej Babis miniszterelnök a hétvégén ismételten jelezte: a járványhelyzet nagyon komoly, az óvintézkedések nem hatékonyak, illetve nem tartják be őket következetesen, ezért a kormány további szigorításokat tervez.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.
A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni - mondta a Dél-pesti Centrum kórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton a közmédiának.
Romániában főleg az ország fejlettebb térségeiben, a fővárosban, az erdélyi megyékben gyorsult az utóbbi két hétben a koronavírus-járvány terjedése - állapítható meg a stratégiai kommunikációs törzs szombaton közzétett jelentéséből.
A világon már 42 148 875 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 143 495, a meggyógyultaké pedig 28 484 306 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Célegyenesbe érkezett egy vakcina fejlesztése Németországban, így már az idén elkezdődhet a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - jelentette a hírportálján a Bild című német lap.
A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére - nyilatkozta pénteken az országos tisztifőorvos a közmédiának.
Horvátországban és Szlovéniában is növekszik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, mindkét ország növeli kórházi kapacitásait - derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből.
Katonai egészségügyi személyzettel fogják kisegíteni az Európai Unió és a NATO tagállamai Prága kérésére Csehországot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.
Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Átlépte a tízezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) igazoltan fertőzöttek napi száma Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint.
Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, a fertőzöttek számát tekintve újabb napi rekord dőlt meg. Csütörtöktől újabb óvintézkedések léptek életbe.
Egyre több a beteg az amerikai kórházakban, több tagállamban nem elég az ágy és az orvos - jelentette szerdán este az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Minden eddiginél több, csaknem 27 ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szerdán Nagy-Britanniában.
Elhunyt Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerda hajnalban. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatta az MTI-t, és egyben részvétét fejezte ki az orvos családjának.
Romániában a kormányfőnek és az egészségügyi miniszternek címzett nyílt levélben tiltakozott a krónikus betegek országos egyesülete szerdán, amiért a bukaresti kormány a kezelésükre szakosodott legjobban felszerelt Colentina-kórházat is fel akarja "szabadítani" a koronavírus-fertőzöttek számára.
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, megint csúcsokat döntve szerdára, és a kormányzattól olyan értesülések szivárogtak ki, amelyek szerint még az év végéig bizonyosan újabb, központilag bevezetendő szigorítások várhatók.
Elhunyt negyvennyolc többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1423 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Egyes szájon át szedhető antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek hatástalanítani az új-koronavírust az amerikai Penn State Orvostudományi Főiskola kutatása szerint.
Romániában a hatóságok újabb katasztrófavédelmi riasztásokkal figyelmeztették a lakosságot kedden a megnövekedett fertőzési kockázatra, ugyanakkor a 112-es sürgősségi segélyhívót is elárasztották a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hívások.
November végén megkezdődhet a Covid-19 elleni tömeges védőoltás Oroszországban - jelentette be Vaszilij Ignatyjev, a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója kedden egy moszkvai innovációs fórumon.
Lengyelországban ideiglenes kórházak létesítésével növelik a súlyosabb Covid-19-betegek kezelésére szánt kapacitásokat, egy ilyen gyógyintézmény még ezen a héten a varsói Nemzeti Stadion konferenciatermeiben kezd működni - jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszterhelyettes.
Romániában a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek számára elkülönített kórházi helyek 75 százaléka betelt - figyelmeztetett hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
Hét COVID-19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban.
Szlovéniában minden ötödik koronavírus-teszt pozitív eredményt hozott szombaton, eddig a legmagasabb a regisztrált fertőzöttek aránya a tesztekhez képest - derült ki a válságkabinet vasárnapi jelentéséből.
Csehországban a járvány kezdete óta első ízben a tízezret is átlépte az új igazolt koronavírus-fertőzések száma. A laboratóriumi vizsgálatok pénteken 11 105 új fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legmagasabb napi esetszám.
Telítődnek Ukrajnában a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházak Harkiv megye és a főváros után már a déli országrészben lévő Odessza megyében is, miközben szombatra ismét megdőltek a korábbi csúcsok hatezer feletti újonnan regisztrált fertőzöttel és százat meghaladó elhunyttal.
A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai - jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója szombaton a közmédiának nyilatkozva.
Csehországban továbbra is gyorsan terjed a koronavírus-járvány. Roman Prymula, egészségügyi miniszter szerint várható, hogy a napi esetszám még mintegy két hétig emelkedni fog.
Megérkezett a háziorvosi praxisokba és az üzemorvosokhoz az influenza elleni védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A Covid-19 hosszú távú hatásai nem csak a súlyos betegeket érintik egy friss brit kutatás szerint.
Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen, exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerda este Berlinben.
Tábori kórházat építenek Prágában. Az 500 ágyas intézmény építését szombaton kezdi el a hadsereg a cseh főváros északi részén fekvő Letnany kiállítási területen - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke csütörtökön Prágában.
Oroszországban a járványhelyzet továbbra is "rendkívül feszült", nem mindenki tartja be az egészségvédelmi előírásokat, ami hozzájárult ahhoz hogy az újonnan fertőzöttek száma 26 százalékkal emelkedett az előző hetihez képest - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerdán a parlamenti alsóház szakbizottságának.
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványa miatt minden korábbinál több, 26 millió adag oltással készülnek az ugyancsak légzőszervi megbetegedést okozó szezonális influenzavírus elleni védekezésre Németországban - jelentették be szerdán Berlinben.
Bejelentette a Covid-19 elleni második orosz vakcina bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerdai, a Rosszija 24 hírtelevízió által közvetített online kormányülésen.
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) alkalmazzák a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert.
A koronavírussal fertőzött édesanyák ritkán adják át a vírust a csecsemőjüknek az alapvető fertőzésmegelőzési gyakorlatok betartása mellett - derült ki a témában készített eddigi legrészletesebb adatokkal szolgáló tanulmányból.
Elhunyt huszonnyolc beteg, és újabb 1025 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
A koronavírusos betegeket kezelő kórházakra nehezedő nyomás csökkentése érdekében Romániában eleve a családorvosok gondjaira bíznák a tünetmentes fertőzöttek kezelését - erősítette meg hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
A koronavírus a tünetek megjelenése előtt 48 órával már fertőzhet - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.