COVID–19 elleni vakcináció és emlékeztető oltások hatása a hosszú COVID kockázatára omikron-variáns okozta fertőzést követően: szisztematikus irodalmi áttekintés és metaanalízis
A Nature Communications-ben megjelent szisztematikus irodalmi áttekintés és metaanalízis alapján a COVID–19 elleni alapimmunizálás – és még inkább a booster oltás – mérsékli a hosszú COVID kialakulásának kockázatát Omikron-variáns okozta fertőzést követően, ugyanakkor a bizonyítékok minősége megfigyeléses adatokra épül, ezért az eredmények óvatos értelmezést igényelnek. A szerzők következtetése szerint a szezonális, ismételt oltás nemcsak az akut, súlyos COVID–19 megelőzésében, hanem a hosszú távú poszt-COVID következmények csökkentésében is szerepet játszhat.
A vizsgálat háttere és célja
A WHO 2022-es becslése szerint a SARS-CoV-2 fertőzés akut szakaszát követően a betegek mintegy 10–20%-ánál jelentkeznek tartós panaszok, míg újabb, 2024-es adatok ennél alacsonyabb, 2–7%-os arányt jeleznek, ami részben az időszak- és oltáshatáshoz köthető. A hosszú COVID – vagy poszt-COVID állapot, PASC, PCC, PACS – konszenzusos definíciója szerint legalább 3 hónapja fennálló, több szervrendszert érintő, krónikus, folyamatos vagy relapszáló tünetegyüttesről van szó. A mostani szisztematikus áttekintés célja annak tisztázása volt, hogy az omikron-variáns(ok) által okozott fertőzéseket megelőző COVID–19 oltás, különös tekintettel a booster dózisokra, miként befolyásolja a hosszú COVID előfordulását és kockázatát.
Módszertan: omikron-fertőzöttek és vakcinált csoportok
A kutatók 2022. január és 2024. március között végzett adatbázis-keresések során 9107 rekordot azonosítottak, amelyek közül 31 megfigyeléses tanulmány (kohorsz, eset–kontroll, keresztmetszeti vizsgálat) felelt meg a beválasztási kritériumoknak. A vizsgálatok 16 országot fogtak át Európából, Észak-Amerikából, Ázsiából és Ausztráliából, a populációk mérete 80 és közel 8 millió omikron-fertőzött között változott, többségük felnőtt (27 tanulmány), néhány vizsgálat kizárólag gyermekeket vagy serdülőket érintett. Az oltottsági státuszt három kategóriába sorolták: oltatlan, csak alapimmunizálásban részesült (általában 2 dózis, Ad26.COV2.S esetén 1 dózis), illetve boosterolt (≥3 dózis, egyes vizsgálatokban további emlékeztetők).
Főbb kvantitatív eredmények
A 31 tanulmány közül 11 volt alkalmas páronkénti metaanalízisre a hosszú COVID kockázatát leíró odds ratio (OR) alapján. Az omikron-fertőzést megelőző bármely dózisú oltás az oltatlanokhoz képest szignifikánsan alacsonyabb hosszú COVID-kockázattal járt (összesített OR 0,77; 95% CI 0,70–0,85; p < 0,0001), ugyanakkor a heterogenitás magas volt. Az alapimmunizáláson átesettek körében az oltatlanokhoz viszonyítva a pooled OR 0,81 (95% CI 0,79–0,83; p < 0,0001) volt, míg boosteroltaknál 0,74 (95% CI 0,63–0,86; p = 0,0001), ami az emlékeztető dózisok többletvédő hatására utal.
Booster kontra alapimmunizálás
Különösen klinikailag releváns a booster és az alapimmunizálás összehasonlítása: három tanulmány alapján a boosterrel oltottak körében a hosszú COVID kockázata az alapimmunizáltakhoz képest is alacsonyabb volt (összesített OR 0,77; 95% CI 0,65–0,92; p=0,004). A szimptómateherre, a tünetek számát és súlyosságát jelző kimenetekre vonatkozóan is általános tendencia volt megfigyelhető:
minél több dózist kapott a beteg a fertőzést megelőzően, annál kedvezőbbek voltak a hosszú COVID-hoz köthető kimenetelek. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a bizonyítékok többsége omikron-variánsokra, de eltérő definíciókkal és utánkövetési időkkel dolgozó vizsgálatokból származik.
Lehetséges patomechanizmusok
A szerzők több lehetséges mechanizmust is áttekintenek, amelyek magyarázhatják az oltás hosszú COVID-ot mérséklő hatását. Egyes adatok szerint a hosszan fennmaradó virális RNS vagy fehérje „rezervoár” autoimmun, gyulladásos és koagulációs eltéréseket tarthat fenn, ami a tünetek perszisztálását eredményezi; a preexistens vakcina-indukált immunválasz gyorsíthatja a virális clearance-t, és gátolhatja ezen folyamatok kialakulását. A súlyos akut COVID–19 a hosszú COVID egyik legerősebb prediktora, így az oltás közvetett módon, a kórházi kezelés és intenzív ellátás szükségességének csökkentésén keresztül is mérsékelheti a posztakut következmények kockázatát.
Korlátok és bizonytalanságok
A bizonyítékok minősítésére a GRADE-rendszert alkalmazták, és valamennyi hosszú COVID-kimenet esetében „nagyon alacsony” bizonyosságú evidencia született, elsősorban az observációs dizájn, az inkonzisztencia és az indirektség miatt. A hosszú COVID definíciója, a tünetek rögzítésének módja, az utánkövetés hossza és az oltottsági kategóriák meghatározása jelentősen eltértek a vizsgálatok között; gyakori volt a potenciális kollider-bias, és csak egy tanulmány jelezte ennek tudatos kezelését.
A szerzők felhívják a figyelmet arra is, hogy mivel a metaanalízis kizárólag fertőzött populációt vizsgált, az oltás infekciót megelőző hatása nem tükröződik a kockázati becslésekben, így a valós, népességszintű kockázatcsökkenés feltehetően nagyobb.
Klinikai és közegészségügyi implikációk
A szerzők szerint, ahogy a halálozás és az intenzív ellátást igénylő esetek aránya az Omikron-korszakban csökkent, egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy az oltás a hosszú COVID megelőzésében is szerepet játszhat. A booster dózisok többletelőnye különösen azoknál a fiatalabb, alapvetően egészséges személyeknél lehet fontos üzenet, akik akut szövődmények szempontjából alacsonyabb kockázatúnak tartják magukat, de a hosszan fennálló tünetek életminőség-romlása és munkaerőpiaci hatásai számukra is jelentősek lehetnek. Az eredmények – a korlátok figyelembevételével – a szezonális COVID–19 oltási programok melletti szakmai érvelést és a beteg-orvos kommunikációt egyaránt támogathatják.
Green R, Marjenberg Z, Lip GYH, et al. A systematic review and meta-analysis of the impact of vaccination on prevention of long COVID. Nature Communications. 2025;16:10326. doi:10.1038/s41467-025-65302-0.
