A tesztoszteronhiány kezelése az alapellátásban: nemzetközi szakértői konszenzus
Nemzetközi, multidiszciplináris szakértői konszenzus tíz, háziorvosi gyakorlatban alkalmazható ajánlást fogalmazott meg a férfiak tesztoszteronhiányának felismerésére, laboratóriumi értékelésére, tesztoszteronkezelésére, követésére és a szakorvosi beutalást igénylő helyzetekre.
A tesztoszteronhiány (testosterone deficiency, TD) ellátása hagyományosan szakorvosi feladatnak számított, miközben az érintett férfiak gyakran az alapellátásban jelentkeznek először. A nemzetközi szakértői panel szerint a háziorvosok különösen kedvező helyzetben vannak a kórállapot felismerésére és a legtöbb eset kezelésére: az elhízás, a 2-es típusú diabétesz, a metabolikus szindróma, a kardiovaszkuláris betegség, a fáradtság, a hangulati panaszok és a szexuális diszfunkció olyan problémák, amelyekkel az alapellátásban rendszeresen találkoznak.
A közlemény az Androgen Society kezdeményezésére összehívott nemzetközi konszenzus eredménye. A 2025 novemberében Amszterdamban ülésező, háziorvosokból, endokrinológusokból, urológusokból, andrológusokból és klinikai kémikusokból álló szakértői csoport tíz kérdésben jutott egyhangú álláspontra. A dokumentum célja nem új, minden részletre kiterjedő irányelv megalkotása, hanem rövid, gyakorlati keret biztosítása az alapellátás számára.
A tünetek és a laboreredmény együtt igazolja a kórállapotot
A szakértők szerint a TD diagnózisa két feltétel együttes fennállását igényli: a jellegzetes tünetek és/vagy fizikális jelek jelenlétét, valamint az alacsony szérumtesztoszteron-értéket. Önmagában az alacsony laboratóriumi érték nem alapozza meg a tesztoszteronterápia indítását tünetmentes férfinál, ahogyan a klasszikus panaszok fennállása sem elegendő normális tesztoszteronszint mellett. Utóbbi esetben szakorvosi mérlegelés javasolt.
A klinikai kép változatos. A legspecifikusabb szexuális panaszok a libidócsökkenés, az erectilis diszfunkció és a reggeli spontán erekciók ritkulása. Előfordulhat az orgazmuskészség zavara is. Más férfiaknál elsősorban fáradtság, csökkent energia és vitalitás, depresszív hangulat, szorongás, motivációvesztés, koncentrációzavar vagy „agyi köd” hívja fel a figyelmet a problémára. A fizikális jelek közé sorolják az izomtömeg és az izomerő csökkenését, a terhelhetőség romlását, a centrális zsírfelhalmozódást, a gynaecomastiát és a csontásványianyag-sűrűség csökkenését.
A TD-hez anaemia, alacsonyabb csontásványianyag-sűrűség, atherosclerosis, elhízás, 2-es típusú diabétesz és metabolikus szindróma társulhat. A közleményben idézett longitudinális kohorszok alapján az alacsony tesztoszteronszint a kardiovaszkuláris megbetegedések és mortalitás, valamint az összmortalitás fokozott kockázatával is összefügg, és idősödő férfiaknál biokémiai halálozási prediktornak bizonyult.
Egységesebb küszöbérték és célzott kivizsgálás
A konszenzus alacsonynak tekinti a 12 nmol/l-nél (350 ng/dl) kisebb össztesztoszteron- vagy a 225 pmol/l-nél (65 pg/ml) kisebb számított szabadtesztoszteron-koncentrációt. Tünetes betegnél a két paraméter bármelyikének küszöb alatti értéke alapján mérlegelhető a kezelés. A vérvétel reggel javasolt a tesztoszteron cirkadián ingadozása miatt; az értéket ideális esetben két, egymástól 2–4 hétre végzett mérésnek kell megerősítenie.
A szerzők nem javasolják, hogy a diagnózis a laboratóriumok által megadott, gyakran jelentősen eltérő referencia-tartományaira épüljön, mert ezek nem klinikai alapúak. A szabad tesztoszteron értékelése különösen fontos lehet: az SHBG egyének közötti nagy variabilitása módosíthatja az össztesztoszteron értelmezését, mivel a keringő hormon nagy része szorosan kötődik ehhez a fehérjéhez, és így biológiailag nem hozzáférhető.
A kiindulási laboratóriumi vizsgálatok között szerepeljen a tesztoszteron, az SHBG, az LH, az FSH, a prolaktin és a haematokrit meghatározása. Negyvenéves vagy idősebb férfiaknál PSA-mérés is szükséges. Különös figyelmet érdemel a kifejezetten alacsony, 5 nmol/l alatti össztesztoszteron: ilyenkor LH-, FSH- és prolaktinvizsgálat, valamint endokrinológiai beutalás mérlegelendő.
A kezelés hatásai és korlátai
A tesztoszteronkezelésre azok a férfiak alkalmasak, akiknél tünetek vagy jelek és alacsony teljes vagy szabad tesztoszteronszint egyaránt jelen vannak. A konszenzus elutasítja a terápia indítását normális tesztoszteronszintű, tünetmentes férfiaknál, akik kizárólag testalkatuk vagy sportteljesítményük javítását várják a készítménytől. Exogén tesztoszteron nem alkalmazandó akkor sem, ha a beteg jelenlegi vagy jövőbeli fertilitásának megőrzése a cél, mert valamennyi tesztoszteronkészítmény ronthatja a termékenységet.
A közlemény szerint a terápia javíthatja a libidót, az erectilis funkciót, a szexuális aktivitást, a hangulatot, az energiaszintet, a depresszív tüneteket és a jóllétet. A libidó kedvező változása már négy héten belül megjelenhet, más területeken azonban 6–12 hónap is szükséges lehet a klinikai javuláshoz. Nem minden panasz reagál a kezelésre.
Metabolikus és haematológiai előnyökről is beszámolnak. A T4DM vizsgálatban a tesztoszteronterápia csökkentette a prediabétesz 2-es típusú diabétesszé való progresszióját, a TD-vel összefüggő anaemiát pedig következetesen korrigálja. Nőhet az izomtömeg és csökkenhet a zsírtömeg; javulhat a csontásványianyag-sűrűség, különösen a lumbalis gerincen. Erectilis diszfunkcióban a PDE5-gátló és a tesztoszteronkezelés kiegészítheti egymás hatását. A testsúlycsökkentés és a fizikai aktivitás fokozása a gyógyszeres kezelés fontos kiegészítője.
Készítményválasztás, biztonság és kontroll
Transzdermális gél vagy krém, rövid és hosszú hatású injekció, subcutan pellet, illetve orális tesztoszteron-undekanoát egyaránt rendelkezésre állhat, bár a hozzáférés országonként eltér. A választást közös döntéshozatalban, a beteg preferenciái, életvitele, a költségek, a biztosítási fedezet és az elérhetőség figyelembevételével kell meghozni.
A rövid és hosszú hatású injekciók hatékonyan emelik a tesztoszteronszintet, ám a nem parenterális formáknál nagyobb erythrocytosis-kockázattal járnak. A transzdermális készítmények stabilabb hormonszintet és alacsonyabb erythrocytosis-rizikót kínálnak, ugyanakkor napi alkalmazást igényelnek; ritkán a hatóanyag bőrkontaktussal partnerre vagy gyermekre is átkerülhet. A pelletek hosszú adagolási intervallumot biztosítanak, de kisebb beavatkozást igényelnek, és fertőzés, kilökődés vagy haematoma kockázatával járnak. Az orális tesztoszteron-undekanoát nem invazív, erythrocytosis-kockázata alacsonyabb, ugyanakkor hozzáférhetősége korlátozott, költsége számottevő lehet, napi kétszeri szedése pedig adherenciaproblémát okozhat.
A kezelés rendszeres kontrollt kíván. A tüneti válasz, az adherencia és a mellékhatások értékelése, valamint laboratóriumi ellenőrzés a kezdést követő körülbelül 3., 6. és 12. hónapban, majd legalább évente javasolt. A minimumvizsgálatok a szérumtesztoszteron, a haemoglobin és/vagy haematokrit, valamint a PSA. A tesztoszteronmérés időpontját a készítményhez kell igazítani: topikális vagy orális forma esetén az adagolást követő 2–6 órában, injekció és pellet mellett a következő kezelés előtti mélypontban célszerű mintát venni.
A haematokrit 54% fölé emelkedése dóziscsökkentést, más kezelési forma választását, a terápia átmeneti felfüggesztését vagy terápiás phlebotomiát tehet szükségessé. A lehetséges nemkívánatos hatások között az erythrocytosis, az acne, a herevolumen csökkenése, a spermatogenezis gátlása, az infertilitás, a gynaecomastia, valamint a lábfej- vagy bokaoedema szerepel.
A szerzők a kiindulási, 50% feletti haematokrit esetén nem javasolják a kezelés megkezdését. Ugyancsak el kell halasztani a terápiát 4,0 ng/ml feletti kiindulási PSA mellett, amíg urológiai értékelés nem történik. A sikeres kezeléshez általában a közép–felső tartományba eső, 500–900 ng/dl-nek, illetve 17–30 nmol/l-nek megfelelő tesztoszteronszint szükséges.
A prostata- és kardiovaszkuláris kockázat értelmezése
A szakértői konszenzus szerint a korszerű bizonyítékok nem támasztják alá azt a korábbi feltételezést, hogy a tesztoszteronkezelés növeli a prosztatarák vagy a jóindulatú prosztata-megnagyobbodással összefüggő vizelési panaszok kockázatát. Az 5204 résztvevővel végzett TRAVERSE vizsgálatban a prosztatarák előfordulása és a vizelési tünetek nem különböztek a tesztoszteront, illetve placebót kapó csoportban. A négy legnagyobb randomizált vizsgálat egyesített elemzése is csaknem azonos prosztatarák-arányt mutatott a két kezelési ágban.
A PSA kiindulási értékének értelmezéséhez lényeges, hogy 8,7 nmol/l, azaz 250 ng/dl alatti tesztoszteronszint esetén a PSA az elégtelen androgénstimuláció miatt mesterségesen alacsony lehet. Ilyen betegben a kezelés nyomán PSA-emelkedés várható, amelynek 3–4 hónapra platót kell elérnie; ezután ez tekintendő új kiindulási értéknek. A PSA-t kezelés előtt, majd évi egy-két alkalommal kell ellenőrizni.
A kardiovaszkuláris biztonság kapcsán a közlemény nem talált fokozott kockázatot myocardialis infarktusra, stroke-ra vagy kardiovaszkuláris halálozásra. A TRAVERSE vizsgálatban a súlyos nemkívánatos kardiovaszkuláris események aránya hasonló volt a tesztoszteron- és a placebocsoportban. A terápia stabil krónikus szívelégtelenségben is biztonságosnak tekinthető; egy 12 hónapos randomizált vizsgálatban stabil, közepes súlyosságú, NYHA II–III. stádiumú szívelégtelenségben funkcionális és tüneti javulást írtak le többlet-kardiovaszkuláris esemény nélkül. A vizsgált adatok többsége vénás thromboemboliás kockázatemelkedést sem jelzett. Egyes készítményekkel az első hat hónapban kismértékű vérnyomás-emelkedést észleltek, de legalább egyéves randomizált vizsgálatokban nem nőtt a vérnyomás.
Szakorvosi beutalás indokolt fertilitásmegőrzési igény, jelentősen alacsony össztesztoszteron, tartósan vagy jelentősen emelkedett prolaktinszint, súlyos benignus prostatahyperplasia, prosztatarák a kórelőzményben, emelkedő vagy 4 ng/ml feletti PSA, normális tesztoszteronérték mellett fennálló klasszikus tünetek, illetve a kezelés során legalább 54%-ra emelkedő haematokrit esetén. A konszenzus értelmében a komplex betegek szakellátást igényelnek, de megfelelő képzettséggel az esetek többségének felismerése, kezelése és követése az alapellátásban is megvalósítható.
Forrás: David J, Burté C, Byrne E, et al. Managing testosterone deficiency in primary care: an international expert consensus. The Aging Male. 2026;29(1):2716438. doi:10.1080/13685538.2026.2716438
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
