Az időskori szédülés kihívás lehet a háziorvos számára. Mivel gyakran nem látszik a kiváltó ok, és a szédülés magától elmúlhat, általános a „watch and see”-stratégia. Azok a betegek, akiknél a szédülés nagy kockázatú, új rizikóbecsléssel már könnyen azonosíthatók.
Az őssejtek és regeneratív medicina témakörében a Semmelweis Egyetemen folyó kutatásokat ismertették a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán rendezett egynapos szimpóziumon.
Több ezer szívinfarktus és kardiovaszkuláris eredetű haláleset megelőzhető lehet az által, hogy a betegeknek nagyobb adagú sztatint írnak fel az orvosaik és azt az utasításoknak megfelelően szedik.
Amerikai kutatók által végzett vizsgálatok eredményei alátámasztják, hogy a daganatellenes hatású vorinostat, belinostat és panobinostat hatásos lehet a humán papillomavírusok különböző típusai által okozott fertőzések kezelésében.
Az EMA 2019 első hónapjában számos új gyógyszer forgalomba hozatalát hagyta jóvá, valamint már forgalomban lévő készítmények új indikációit is engedélyezte.
Először kezelték génterápiával a leggyakrabban látásromlást és vakságot okozó szembetegséget, az időskori makuladegenerációt - számolt be róla a BBC News.
A leicesteri egyetem kutatói igazolták annak az új vizsgálati készítménynek a hatásosságát, amely egy teljesen új hatásmechanizmuson keresztül enyhíti az asztma tüneteit.
Tízből nyolc térdprotézis, illetve hat csípőprotézis akár 25 évig is kitart - állapította meg a Bristoli Egyetem kutatóinak tanulmánya.
Akár 25 évvel a 2-es típusú cukorbetegség diagnózisa előtt kisebb anyagcsere-rendellenességek jelezhetik a jövőbeni betegség kialakulásának kockázatát.
A mesterséges intelligencia pontosabban jósolja meg a petefészekrákos betegek prognózisát, mint a jelenlegi módszerek - állapították meg brit és ausztrál kutatók.
A major depressziós zavarok a pszichiátriai rendellenességek egyik leggyakoribb, legsúlyosabb és legköltségesebb csoportját alkotják. Kezelésükre farmakológiai és nem farmakológiai terápiák egyaránt rendelkezésre állnak, viszont az erőforrások korlátozottsága miatt a legtöbb esetet antidepresszáns szerekkel kezelik.
Amerikai kutatók sikeresen neutralizálták azt a tényezőt, amit a késői Alzheimer-kór elsődleges kiváltó okának tartanak, és ez az eredmény megnyithatja az utat egy olyan gyógyszer kifejlesztése előtt, amelyet 40 éves kor előtt kellene elkezdeni szedni annak érdekében, hogy a betegség kialakulását az érintett felnőttek 50-80 százalékánál megelőzze.
Atlantai kutatók megcáfolták a „jó koleszterin”-paradigmát. Az erre vonatkozó eredményeket a müncheni Európai Kardiológiai Kongresszuson mutatták be.
Új kutatások eredményei szerint a véralvadásgátlásra régóta alkalmazott heparin szignifikánsan javíthatja a krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedők légzésfunkcióját, egy új hatóanyag segítségével pedig radikálisan csökkenthető a szteroidok adagja súlyos asztmában.
A WHO adatai szerint világszerte mintegy 300 millió ember szenved depresszióban, és ez a szám folyamatosan emelkedik. A betegség okát viszont továbbra sem sikerült feltárni, és a betegek jelentős részénél a gyógyszeres terápia sem elég hatékony.
A stroke világszerte az összes mozgáskorlátozottsággal járó életév 5 százalékáért és a halálesetek 10 százalékáért felelős. Ezeknek az eseteknek a döntő többsége (a halálozás több mint 75 százaléka és a mozgáskorlátozottsággal járó életévek több mint 80 százaléka) az alacsony és közepes jövedelmű országokban fordul elő.
Az Európai Uniónak ösztönöznie kell az orvosi kannabisz használatát, az egészségbiztosítási rendszereknek támogatniuk kell a kannabisz alapú gyógyszereket, a hatóságoknak pedig egyértelműen meg kell határozniuk az orvosi kannabisz felhasználási területeit - rögzítették az európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán elfogadott állásfoglalásukban.
A Health on the Net Foundation (HON Alapítvány) az általa minősített és megfelelőnek talált weboldalakra HONcode pecsétet helyez. A PHARMINDEX Online weboldal kérte a minősítést és sikeresen meg is felelt a kritériumoknak.
A múlt héten tetőzött az influenzajárvány az országban; február 4. és 10. között 12 százalékkal kevesebb, 67 900 beteg fordult panaszával orvoshoz, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdai jelentésében.
Nem sikerül egyelőre megfékezni Ukrajnában a kanyaró terjedését, csak idén már nyolcan haltak bele a fertőzésbe, köztük két gyermek - közölte az egészségügyi tárca kedden.
A nem-tuberkulotikus mikobaktériumok (NTM) által okozott fertőzések növekvő száma az inhalációs szteroidok széleskörű alkalmazásával lehet összefüggésben. Az Annals of the American Thoracic Socitey c. online folyóiratban nemrég megjelent eset-kontroll vizsgálat már a harmadik, mely összefüggésbe hozza az asztma vagy COPD kezelésében gyakran alkalmazott gyógyszereket a magasabb megbetegedési kockázattal.
Egy kanadai kutatás szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen - írta a ScienceDaily.com online tudományos portál.
A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében kulcsfontosságú az inzulin hatásának helyreállítása. Kutatók azon dolgoznak, hogy kifejlesszenek egy olyan terápiás stratégiát, amely a hormonszenzitív lipáz működését kihasználva javítja az inzulin hatásosságát.
Meghaladta a százat az elmúlt hét végén Romániában az influenza halálos áldozatainak száma, a járvány továbbra is főleg az ország déli megyéit sújtja.
Mostantól egyedi kóddal azonosítják a legtöbb gyógyszert a patikákban és a kórházakban - közölte a HUMVO Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Amerikai kutatók szerint vérnyomáscsökkentő gyógyszerek és koleszterinszint-csökkentők kombinációja 44 százalékkal csökkenti az először előforduló stroke gyakoriságát. A kutatás eredményeit az Amerikai Stroke Szövetség nemzetközi konferenciáján tették közzé.
Mintegy 70 ezren szenvednek idehaza Hepatitis C-ben, ám az érintettek csaknem fele nem is tudja, hogy fertőzött, miközben másoknak is tovább tudja adni a kórt – ismertette Dr. Werling Klára.
A terápiás lehetőségek folyamatos fejlődése ellenére a tüdőrák továbbra is a vezető daganatos halálozási ok. Kutatók most az exoszómák szerepét vizsgálják a betegség korai stádiumban történő diagnosztizálásában, ami a terápia korai elindítása révén jelentősen javíthatná a betegség kimenetelét.
A szívbetegségeket és az agyvérzést is magában foglaló kardiovaszkuláris betegségekben sokszor ugyanazok a kockázati tényezők, és a különböző kórképek gyakran együttesen fordulnak elő.
Újabb rákos eseteket hozott kapcsolatba a mellimplantátummal az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) szerdai jelentése.
Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban nem tudják megfékezni a kanyarójárványt, amely már egy tucatnyi másik szövetségi tagállamra is átterjedt.
Egy új, fázis 2, multicentrikus klinikai vizsgálat eredményeinek első összefoglalója szerint a sugárkezelés újabb, agresszívebb formája – a sztereotaktikus sugárzás – meghosszabbíthatja egyes daganatos betegek életét még a betegség előrehaladott, 4-es stádiumában is, és a kezelés a betegek életminőségét sem rontja.
A pneumonia diagnosztizálása sok esetben nem egyszerű, a kezelőorvosok gyakran átsiklanak felette, pedig a betegek számára a fertőzés enyhe formájában is előnyös az antibiotikum-kezelés.
Az egészségfejlesztési irodák munkája nagyban segíthet a népbetegségek elleni harcban - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy szakmai fórumon kedden Budapesten.
Horvátországban már 55-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma: kétszer annyian haltak meg valamilyen szövődményétől, mint egy évvel korábban - közölte az Index.hr hírportál hétfőn.
Izomgyengeség, látászavar, nagyothallás, tanulási nehézségek, memóriazavar, cukorbetegség, epilepszia, fiatalkori stroke, migrén, pajzsmirigy betegség: látszólag egymástól teljesen különböző betegségek, amelyek hátterében gyakran az ún. mitokondriumok, azaz az energiaképzésért felelős sejtalkotók hibás működése áll – mondja Dr. Molnár Mária Judit.
A minden betegnél azonos adagban alkalmazott aszpirin mérsékelt előnyökkel járt a kardiovaszkuláris események hosszútávú prevenciójában, valószínűleg a nagyobb testtömegű betegek aluldozírozása következtében, illetve a kisebb testtömegű betegek túl nagy adagokkal való kezelése miatt.
A 2018-as Európai Belgyógyászati Konferencia (ECIM) egyik előadása friss tanulmányok eredményeinek segítségével áttekintést nyújtott a gastrooesophagealis reflux betegség patofiziológiájáról és terápiájáról.
A melanoma korai stádiumát kimutató vértesztet fejlesztettek ki ausztrál kutatók, akik szerint "a világon az első" ilyen teszt nagyon sok életet megmenthet.
Tudósok olyan kocsonyás állagú tablettát fejlesztettek ki, amely a gyomorba jutva pingponglabda méretűre fújódik fel, akár egy gömbhal, és segítségével meg lehet figyelni a fekélyeket és daganatokat - írja a BBC News.
A Cancer Research folyóiratban publikált kutatás szerint a nők körében mért, a tüdőrákhoz köthető halálozási arány átlagosan 43 százalékkal fog emelkedni 2015 és 2030 között a vizsgált 52 országban. Várhatóan a leggazdagabb országokban, Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon lesz a legmagasabb a halálozási arány.
Az egészségügyi alapellátás színvonalának további emelése érdekében, praxisközösségek létrehozására 5,8 milliárd forintot különít el a központi költségvetés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Dunavarsányban egy ilyen új centrum átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Országos járványnak nyilvánította az influenzát Romániában az egészségügyi miniszter szerdán, miután a fertőzések száma immár harmadik hete járványszerű növekedést mutatott.
Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma; január 21-27. között az országban az előző hetinél 70 százalékkal több, 65 000 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb, szerdán közzétett jelentéséből.
Génszerkesztéssel olyan tyúkokat hoztak létre a skóciai Roslin Intézetben, amelynek tojása ízületi gyulladást és a rák néhány típusát gyógyító szerek alapanyagát tartalmazza - írta a BBC hírportálja.
Horvátországban már 35-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma, tavaly egész évben haltak meg ennyien a vírus valamilyen szövődményétől - jelentette a Jutarnji List című napilap kedden.
Antibiotikumnak ellenálló géneket (ARGs) találtak az Északi-sarkvidéken, a Föld egyik legtávolabbi, érintetlen térségében, a felfedezés a szuperbaktériumok gyors és globális terjedésére hívja fel a figyelmet.
Svéd kutatók kifejlesztettek egy olyan vérvizsgálati módszert, amellyel a legkorábbi stádiumban ki lehet mutatni a hasnyálmirigyrákot.
Továbbra sem sikerül megfékezni Ukrajnában a kanyaró terjedését, az idén már mintegy 11 700-an betegedtek meg és hatan haltak bele a fertőzésbe, utóbbiak között két gyermek - derült ki hétfőn az egészségügyi tárca által közölt legfrissebb adatokból.
Első alkalommal ismertetik széles szakmai közönség előtt a Magyar Hypertonia Társaság napokban megjelent új ajánlásait a magas vérnyomás kezelésére szombaton Debrecenben, a 16. alkalommal megrendezett országos hipertónia napon - mondta a tudományos tanácskozás elnöke.