A daganatos betegséggel összefüggő VTE komoly kihívást jelent a klinikai gyakorlatban, és ebben a betegcsoportban csak néhány kutatást végeztek a terápiás megközelítések értékelésére.
Spanyolországban meghaladta a tizenegyezret a koronavírus-fertőzöttek száma, egy nap alatt kétezer új esetet regisztráltak, ami csaknem 18 százalékos növekedést jelent - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója kedden Madridban.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először - jelentette be az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Állatkísérletbe kezdtek orosz tudósok több vakcina-prototípussal - jelentette be Ilnaz Imatgyinov, a novoszibirszki székhelyű állami virológiai és biotechnológiai Vektor Intézet vezetője a Vesztyi Novoszibirszk televíziónak.
Új szakaszába ért a koronavírus-járvány Magyarországon - jelentette ki az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Meghaladta az ezret a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
A koronavírus terjedése miatt kialakult járványügyi helyzetben a budapesti Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén is lesz elővizsgálati pont.
Egyre több nyugat-balkáni ország vezet be szigorú intézkedéseket az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében, a fertőzöttek száma azonban napról napra tovább nő.
Az új koronavírus feltartóztatása rendkívüli intézkedéseket követel egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely az új kórokozót tanulmányozva megállapította, milyen gyorsan képes terjedni.
Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason hétfőn.
Tovább nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon: hétfő reggel már 39 fertőzöttet tartanak számon - olvasható a koronavirus.gov.hu-n elérhető közleményben.
Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-tól március 24-ig - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
A koronavírus által okozott tüdőgyulladás azért is különösen veszélyes, mert úgy tűnik, hogy az egész tüdőt érinti, és nem csak annak bizonyos részeit.
A korábban tervezett ellátásokat csak sürgős esetben - életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése esetén - végzik el.
Elhalasztják az egészségügy területén folyamatban lévő bértárgyalásokat a koronavírus-fertőzés miatti veszélyhelyzet végéig.
Országszerte szüneteltetik a kórházak a halasztható műtéteket és vizsgálatokat a koronavírus-fertőzés miatt, csak a sürgősségi beavatkozásokat végzik el. A leletkiadásokat is szüneteltetik.
Az utóbbi huszonnégy órában 349-cel 2158-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság hétfő esti tájékoztatója szerint.
Megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését - jelentette be az amerikai Egészségügyi Intézetek Központja (NIH) hétfőn.
Járványügyi helyzetben az egészségügyi ellátásokra és azok finanszírozására speciális szabályok alkalmazandók, mivel az állam jól behatárolt közegészségügyi érdeke a járvány megfékezése és megelőzése.
Újabb szigorításokat vezettek be a nyugat-balkáni országok is az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében: megtiltották a belépését a veszélyesnek ítélt országokból érkezőknek, repülőtereket zártak le, Észak-Macedóniában pedig szükségállapotot hirdettek.
Újabb két magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon, ezzel harminckettőre nőtt a Magyarországon diagnosztizált fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra vasárnap reggel feltett közleményben.
Vezető brit egyetemek és kutatóintézetek több száz tudósa nyílt levélben bírálta az új típusú koronavírus okozta járvánnyal szemben alkalmazott brit kormányzati stratégiát, amely az aláírók szerint feleslegesen sodor veszélybe emberéleteket.
Az új koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében kiemelten fontos, hogy MINDENKI TARTSON BE bizonyos óvintézkedéseket, és segítsen betartani a környezetében is.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel péntektől felírási igazolás nélkül is kiváltható a hozzátartozó gyógyszere.
Vasárnap sajnos életét vesztette egy 75 éves férfi, akit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel, hozzátéve: a beteg a szállítást követően hunyt el.
Hétfőtől - a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel - elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.
A betegség terjedésének globális változását figyelemmel kísérve, és a rendelkezésre álló tudományos adatokat elemezve a MOK úgy látja, hogy további intézkedések halaszthatatlan bevezetése is szükséges, mint ahogy az a járvánnyal sikeresen megküzdő országokban történt és amire egészségügyi rendszere kimerülésével több európai országok is kényszerült.
Egy nap alatt tizennégyen haltak meg az új típusú koronavírus okozta fertőzésben Nagy-Britanniában - közölte vasárnap délután a brit egészségügyi minisztérium.
Az idősek a koronavírus-járvány legveszélyeztetettebb társadalmi csoportja - hívta fel a figyelmet a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője az operatív törzs vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ajánlások társasházak, utcák, lakóközösségek, egyházközösségek részére.
Megjelentek a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló kormányrendeletek és határozatok a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában.
A hazai gyógyszeripari szervezetek és tagvállalataik minden tőlük telhető módon támogatják a kormány és az egészségügyi-járványügyi hatóságok munkáját.
A fertőzésgyanús esetek elkülönítésére kialakított szárnyba már emberek is érkeztek.
Az elmúlt hetekben mintegy négyezer doboz maszkot vehettek át a háziorvosok a mentőállomásokon a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
Az új koronavírus okozta megbetegedés kezelésére szolgáló gyógyszeres terápia kifejlesztésére alakul magyar konzorcium - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) péntek este az MTI-vel.
Európa vált a járvány epicentrumává: innen már több új fertőzöttet és halottat jelentenek, mint a világ többi részéről együttvéve.
Elegendő tesztet végeznek-e hazánkban, amivel megállapítják a koronavírus jelenlétét? Hogyan zajlik az ilyen vizsgálat? Tart-e a járvány továbbterjedésétől? – kérdezte az Infovilag dr. Ledia Lazeritől, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) budapesti irodavezetőjétől.
Nem javasolja gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését a koronavírussal fertőzötteknek Olivier Véran francia egészségügyi miniszter, mert az súlyosbíthatja a betegség lefolyását.
Az utóbbi huszonnégy órában százhetvenöttel 1441-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel, 21 157-re nőtt.
A fertőzésveszélyes ellátások számának csökkenése, az ellátók adminisztratív terheinek csökkentése és annak érdekében, hogy az egészségügyi kapacitások az új koronavírus elleni védekezésre koncentrálódhassanak, rendeleteket módosított Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - közölte a tárca szombaton az MTI-vel
Pénteken három újabb koronavírussal fertőzött magyart diagnosztizáltak. Mindhárman kórházban vannak, jó állapotban - jelentette ki Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint az új típusú koronavírus okozta járvány terjedését úgy lehet a leghatékonyabban fékezni, ha a betegek saját magukat különítik el környezetüktől.
Újabb három embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Magyarországon - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra pénteken feltett közleményben.
Doktorokat, felnőtt és gyermek háziorvosokat, fogorvosokat támogató rendszert, helyi munkavállalásra ösztönző programot indítanak el Békéscsabán.
November közepére vezethető vissza az első olyan eset Kínában, melyben egy páciens megbetegedését igazolhatóan az új típusú koronavírus okozta - írta internetes oldalán egy pénteken megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A beteggel kapcsolatba került ápolók és orvosok nem kaptak megfelelő védőfelszerelést, azóta egyiküket sem tesztelték, és továbbra is beosztják őket munkavégzésre.
Javasolják az egészségügyi képzésben részt vevő nagykorú diákok éa a nyugdíjas szakdolgozók bevonását az alapápolási feladatokba, valamint távolléti díj megfizetését.
Több tíz milliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására
Az utóbbi huszonnégy órában kétszázötvennel, 1266-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.