London, 2011. október 10., hétfő (MTI) - Genetikai oka van a nagyon alacsony vércukorszint, a hipoglikémia súlyos formájának - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).
A hormonális fogamzásgátlást alkalmazó nők esetében körülbelül kétszer nagyobb a valószínűsége a HIV vírussal történő fertőződésnek illetve a vírus partnerre való átvitelének – derül ki egy új tanulmányból.
Budapest, 2011. október 5., szerda (MTI) - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese szerint a népesség csökkenése feltartóztathatatlan, optimális esetben mérsékelni lehet, de megállítani majdnem kizárt.
Budapest, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Az egészségügyi ellátás fenntartható finanszírozása két forrásból történhet: a járulékból és a fogyasztáshoz kapcsolt adókból - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén csütörtökön a Parlamentben.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte a kormányt, hogy tegyen sürgős és hathatós lépéseket a gyermek-addiktológiai ellátás megteremtésére, soron kívül kezdeményezze a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti drogstratégiai program akcióterveinek kidolgozását és elfogadását, tekintse át a teljes kábítószerügyi szabályozást.
Bécs, 2011. június 24., péntek (MTI) - Akciótervet dolgoz ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a nukleáris biztonság javítása érdekében a pénteken véget ért bécsi miniszteri konferencia nyomán.
Az EMA CHMP nevű testülete (emberi alkalmazásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága) az értékelési időszakot követően arra a megállapításra jutott, hogy a szisztémásan adott nimesulide-készítmények klinikai hatásossága továbbra is meghaladja a kezeléssel járó kockázatokat akut fájdalom és primer dysmenorrhea esetén. Osteoarthosis tüneti kezelésére a továbbiakban azonban nem lesz indikálható.
(MTI-Press) - Táplálkozási tanácsokat mindenki tud adni. És sokan kaphatók is rá, kérve meg kéretlenül, főként azok "bombázzák" kiválónak és egyedül üdvözítőnek kikiáltott ötleteikkel a fogyasztókat, akik a könnyű és gyors anyagi boldogulást remélik megtalálni a táplálkozás szokások kaotikus világában. De a táplálkozás igazi értői igyekeznek egyre inkább tudományos rangra emelni a szakmát, és nemcsak a négyesztendős egyetemi szintű képzés elismertsége okán, hanem mert a dietetikus mindig fontos része volt az egészséges életmód tanításának mind elméleti mind pedig gyakorlati terepen.
Az Ökotárs Alapítvány védnökségével elindult a www.kockazatos.hu környezet-egészségügyi információs portál, amelynek célja, hogy szakmailag megalapozott, hiteles és közérthető tájékoztatást nyújtson a környezetünkben (például építőanyagokban, bútorokban, ruházatban, élelmiszerekben) előforduló legveszélyesebb vegyi anyagokról - közölte az alapítvány.
A kormány által elfogadott Semmelweis Terv intézkedéseivel nem kerül ki vagyon az egészségügyből - szögezte le Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kamarák vezetőivel szerdán (06.22.) a fővárosban tartott egyeztetésen.
Tizenöt rezidensi és húsz ápolói állással bővítené dolgozói létszámát, valamint az idén mintegy száz közfoglalkoztatottat fogadna a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház - az erről szóló két előterjesztést pénteki ülésén tárgyalja a megyei közgyűlés.
Budapest, 2011. június 23., csütörtök (MTI) - A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. álláspontja szerint a hatályban lévő szabályozáshoz képest visszalépést jelent, hogy a felére csökken az a kedvezmény, amit a gyógyszergyártók a tavalyi kutatás-fejlesztési ráfordításaik alapján visszaigényelhetnek az iparági különadójukból, illetve idéntől megszűnik ez a kedvezmény.
NEW YORK , június 22. A fenti alapítvány bejelentette, hogy az Axxam SpA cég számára pénzdíjat tűzött ki olyan kismolekulák fejlesztésére, amelyek célzottan, a gyulladásra hatva kezelik majd az Alzheimer-kórt.
Az időskorú betegek gyógyszerelését elemző újabb rendszer, a Screening Tool of Older Persons' potentially inappropriate Prescriptions (röviden STOPP) kritériumai segítségül szolgálnak a potenciálisan nem megfelelő gyógyszeres kezelés (PIM) meghatározására, amely miatt idős betegeken nagyobb a nemvárt gyógyszerhatások, mellékhatások (ADE) száma. Az új tanulmány prospektív vizsgálat, az Archives of Internal Medicine június 13-ai számában jelent meg.
Budapest, 2011. június 23., csütörtök (MTI) - A magánnyugdíjpénztárak két hét múlva megkezdhetik a reálhozamok átutalását a volt pénztártagoknak - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A jövőben július elseje munkaszüneti nap lesz az egészségügyben, a jövő pénteken várhatóan több rendelő és gyógyszertár is zárva lesz.
Egy észak-írországi kutatócsoport olyan új kezelést fejlesztett ki, amely ígéretesnek látszik a cystás fibrosisban szenvedők gyógyításában.
CHICAGO, június 21. Az MRSA-pandémia igen jelentős fenyegetés az egészségügy, a betegek számára, nemcsak ezt a kórokozót, hanem más antibiotikum-rezisztens patogéneket is beleértve. Az MRSA probléma világszerte fontos egészségpolitikai prioritást jelent. Idén éppen 50 éve, hogy az első MRSA-ról szóló jelentések napvilágot láttak…
Budapest, 2011. június 22., szerda (MTI) – Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az egészségügyben sikeresen lezajlott a kötelező kamarai tagság visszaállításának folyamata.
Budapest, 2011. június 22., szerda (MTI) – Összesen 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés a budapesti Heim Pál Gyermekkórház működési költségeire szerdán.
A My MS Manager nevű mobilalkalmazást az amerikai SM Társaság (Multiple Sclerosis Association) jegyzi. Az alkalmazás ingyenes az SM betegek és hozzátartozóik, gondozóik számára, iPhone, iPad ill. iPod touch készülékeken. A program letölthető az Apple iTunes Store-ból.
A Boehringer Ingelheim Pharmaceuticals, Inc. és az Eli Lilly and Company bejelentette, hogy a Tradjenta (linagliptin) tabletta nevű vényköteles gyógyszerkészítmény már elérhető az Egyesült Államok gyógyszertáraiban.
Tovább akarja könnyíteni Németország a szakképzett munkaerő bevándorlását, és mindenekelőtt külföldi orvosokat, illetve mérnököket vár.
Budapest, 2011. június 20., hétfő (MTI) - Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét; a vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság.
A Pancreatic Cancer Action Network nevű amerikai szervezet felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a a pancreasrák kutatását emelje a nemzeti prioritású feladatok közé, miután incidenciája és halálozási arányai miatt a 4. vezető rákhalálozási okká vált az utóbbi időszakban.
SILVER SPRING, Md., 2011., június 15. Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA engedélyezte a Nulojix (belatacept) alkalmazását felnőtt, veseátültetésen átesett betegek számára az akut rejectio megelőzésére. A gyógyszert egyéb (immunszuppresszív) gyógyszerek mellett kell/és lehet alkalmazni: basiliximab, mycophenolate mofetil, és corticosteroidok.
Az amerikai egészségügyi hivatal és gyógyszerhatóság (FDA) 2000 augusztusában megjelent hivatalos iránymutatása szerint "az emberi őssejtekkel folyó kutatások új kezelési módok ígéretét hordozzák, gyógyíthatóvá tehetnek olyan betegségeket, mint például a Parkinson-kór, a tartós rokkantságot okozó sérülések, az egyes típusú cukorbetegség, a szklerózis multiplex, a szívbetegségek és az égési sérülések. A hatóság hisz abban, hogy a humán őssejt-technológia potenciális előnyeit megéri kutatni a megfelelő etikai szabályok betartása mellett".
A prosztatarákos férfiak fele a betegségbe hal bele - mutatták ki brit kutatók egy új tanulmányban, megcáfolva ezzel a korábbi vélekedést, miszerint a dülmirigydaganat általában nem halálos betegség.
Az egészségügyért felelős államtitkárság cáfolta, hogy a kormány arra kötelezné az orvosokat: rendelési idejük legfeljebb 60 százalékát az aktív dolgozók soron kívüli vizsgálatára kell fenntartaniuk.
A méhek, darazsak és poszméhek jelenléte potenciális fenyegetés a rovarméreg-allergiások számára. Már egyetlen csípésük is életet veszélyeztető anaphylaxiás állapotot idézhet elő. Az allergológusok számára szükséges egy olyan eszköz, amellyel „megvédhetik” ezeket a betegeket a rovarcsípések veszélyeitől. Az új eszköz olyan allergén komponenseket tartalmaz, amelyek révén a szakértők számára egyszerűbb a célzott ellenanyag megtalálása az egyes betegek számára. A kezelés segítségével hosszú távú védelem biztosítható a rovarcsípéseket követő anaphylaxia ellen.
Bírósági dolgozók az igazságügyi orvosszakértői munkával, orvostanhallgatók az európai joganyaggal ismerkedhetnek mélyrehatóan a Baranya Megyei Bíróság és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közelmúltban kötött, Magyarországon eddig egyedülálló együttműködésének köszönhetően.
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: az emberi test különböző részeinek infravörös hőképe igen mutatós, élénkszínű foltokkal tarkított látvány, amelyet az emlőrák korai fölismerésére is ajánlottak, a módszer azonban nem megbízható és tudományos orvosi vizsgálatra alkalmatlan - hozta nyilvánosságra álláspontját az illetékes amerikai hivatal, az FDA.
Nem fejlődhetett ki természetesen úton az a kórokozó, amely az immár sok országban dúló hasmenésjárványt váltotta ki - állítja Alekszandr Baranov, az orosz Tudományos Akadémia Biológiai Fejlődés Intézetének genetikusa.
Az egészségügyi államtitkár nem érti az önkormányzati biztosnak azt a döntését, amellyel éppen most korlátozták a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban az elektív, nem sürgős műtétek végrehajtását, mert az intézmény főigazgatójának beszámolója szerint a kórház ugyan nagy adósságállománnyal küzd, jobb pénzügyi helyzetben van, mint egy évvel ezelőtt.
Budapest, 2011. június 15., szerda (MTI) – Kormánydöntés alapján 2012. december 31-ig ötmilliárd forintból kiépül az egységes, 112-es segélyhívó rendszer Magyarországon, így a különböző helyszínekre a leggyorsabban érkezhet a szakszerű segítség – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
SILVER SPRING, Md., június 14. Az Amerikai Gyógyszerhatóság, az FDA új genetikai tesztet engedélyezett, amelynek célja emlőrákos nőbetegeken meghatározni, hogy az illető HER-2 pozitív-e, és ily módon Herceptin (trastuzumab) kezelésben részesülhet-e.
A Texasi Egyetem és a VaxInnate biotechnológiai cégcsoport munkatársai által fejlesztett védőoltása egy olyan fehérjét céloz, mely az influenza-A vírus minden törzsében megtalálható. Amennyiben a módszer sikeresnek bizonyul, szükségtelenné válhat évről évre ismételni az oltást.
A Parkinson-betegeknél mintegy megkettőződik a malignus melanoma kockázata. Emiatt a szakértők ebben a betegcsoportban évenkénti bőrgyógyászati kontrollvizsgálatot ajánlanak.
Azok a nők, akik évente vettek részt petefészekrák-szűrésen, ugyanolyan valószínűséggel haltak meg e betegségben, mint azok a nőtársaik, akik nem voltak rendszeres szűrésen - állapították meg amerikai kutatók nagyméretű tanulmányukban.
Indokolt a kötelező diabéteszszűrés bevezetése a Magyar Diabetes Társaság (MDT) első, kockázatalapú szűrésének eredményei alapján, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémián mutattak be.
Növekszik az érdeklődés a Graboplast Zrt. egyik újdonsága, az egészségügyi intézményekben használatos speciális padlók iránt: a cég szabadalmaztatott terméke különleges nanotechnológiával készül és eliminálja a baktériumokat - mondta Tanos Ádám a társaság kommunikációs munkatársa az MTI-nek.
Szigorodnak az orvostechnikai eszközökre vonatkozó előírások, így a jövőben könnyebben ki lehet majd szűrni azokat az eszközöket, amelyek használata egészségügyi kockázatot hordoz, vagy egészségkárosodást okozhat - közölte az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) az MTI-vel.
A pünkösdi ünnepek előtt némelyest fellégezhet Németország: a hatóságok péntek (06.10.) délelőtt hivatalosan megerősítették, hogy csökkent a hasmenésjárvány terjedése. Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy ismét zöld jelzést adnak az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztásához.
Napjainkban a nagy veszélyt jelentő operációk után lényegesen több beteg kerül vissza élve otthonába, mint tíz évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok egészségügyi statisztikája alapján Jonathan F. Finks és munkatársainak adatait a New England of Medicine című folyóirat közölte.
Jövőre megújul a XIV. kerületi Uzsoki utcai kórház onkológiai osztálya, és ezzel befejeződik az intézmény tíz éve tartó komplex rekonstrukciója. A most kezdődő, 1,7 milliárd forintos beruházás eredményeként korszerűbbé és gyorsabbá válhat a daganatos betegek kezelése a régióban.
SILVER SPRING, Md., 2011. június 9. Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA bejelentette, hogy a simvastatin alkalmazásával kapcsolatos figyelmezetetés közzétételét írja elő, mivel a legmagasabb (80 mg) napi dózisban adott simvastatinnal kapcsolatosan, főként az alkalmazás első 12 hónapjában izomkárosodást, myopathiát írtak le.
Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő szerint az anya- és bababarát ellátás érdekében a szülészeti praxisnak a nemzetközileg bábai modellként ismert gyakorlaton kellene alapulnia.