Alzheimer-kór: a p-tau217 vérvizsgálat 75,5%-ról 94,5%-ra javította a diagnosztikai pontosságot

Mit vizsgáltak, és milyen ellátási helyzetben?

​A közlemény egy „real-world” klinikai tanulmányról számol be, amelyben a kutatók azt elemezték, miként befolyásolják a véralapú biomarkerek – kiemelten a p-tau217 – az Alzheimer-kór klinikai diagnózisát, illetve az orvosi döntéshozatalhoz kapcsolódó diagnosztikai magabiztosságot. A vizsgálatot Spanyolországban végezték, és nem szelektált, kutatólaboratóriumi környezetből toborzott mintán, hanem a mindennapi betegforgalomban megjelenő pácienseken.​

A szerzők 200 egymást követően jelentkező, 50 évesnél idősebb, kognitív tünetekkel jelentkező új beteget követtek. A betegek két ellátási színtéren jelentek meg: részben általános neurológiai konzultáción, részben pedig egy specializált kognitív neurológiai egységben. A klinikusok először – kizárólag a szokványos klinikai értékelés alapján – rögzítették a feltételezett diagnózist, és azt is, mennyire biztosak az adott megállapításban, majd ezt követően megismerték a p-tau217 vérteszt eredményét, és dokumentálták a változásokat.​

A p-tau217 biológiai háttere a cikk szerint

​A beszámoló röviden összefoglalja, hogy a foszforilált tau, azaz a p-tau217 a tau-fehérje egyik formája: a tau fiziológiásan jelen van az agyban, és a neuronok – vagyis a jelátvitelben részt vevő idegsejtek – stabilitását és egészséges működését támogatja. A kóros folyamatok során a fehérje abnormálisan foszforilálódhat, majd összecsapzódhat, és olyan „gubancokat” hozhat létre, amelyek rontják az idegsejtek közötti kommunikációt. A közlemény szerint a folyamat idővel agyi működészavarral járhat, és neurodegeneratív kórképekhez, köztük Alzheimer-kórhoz társulhat.​

A cikk hangsúlyozza: a p-tau217 nem az Alzheimer-kór közvetlen oka, ugyanakkor a vérben mérhető emelkedett szintjét ma az egyik legpontosabb korai jelzőként tartják számon. A szerzők azt is kiemelik, hogy az idősödő népességgel párhuzamosan az Alzheimer-kór és a demencia terhe világszerte növekszik, miközben a jelenleg alkalmazott diagnosztikai módszerek egy része erőforrás-igényes vagy terhelő a beteg számára.​

Diagnosztikai pontosság és bizonyosság: mérhető nyereség

​A vizsgálat legmarkánsabb eredménye a diagnosztikai pontosság javulása. Amikor a klinikusok kizárólag a standard klinikai értékelésre támaszkodtak, az Alzheimer-kór diagnózisa 75,5%-ban bizonyult helyesnek. A p-tau217 vérteszt eredményének bevonásával a diagnosztikai pontosság 94,5%-ra emelkedett, amit a cikk 19%-os ugrásként ír le a biomarkereredmények megismerését követően.​

A biomarkeradatok nem csupán megerősítést adtak, hanem ténylegesen át is rendezték az esetek egy részének besorolását. A cikk alapján nagyjából minden negyedik betegnél a p-tau217 eredménye diagnózismódosítást váltott ki. A szerzők példát is említenek: előfordult, hogy a kezdetben Alzheimer-kórnak vélt állapot más kórképnek bizonyult, illetve olyan eset is akadt, amikor a tüneteket elsőre „normális öregedésnek” tulajdonították, a biomarkeradatok azonban Alzheimer-kór irányába terelték a klinikai megítélést.​

A tanulmány a diagnosztikai „bizonyosságot” is számszerűsítette. A cikk szerint a neurológusok diagnózisba vetett bizalma a 10 pontos skálán átlagosan 6,90-ről 8,49-re emelkedett, miután a p-tau217 eredmények ismertté váltak. A beszámoló külön megjegyzi, hogy a p-tau217 teszt hatásossága a kognitív hanyatlás különböző stádiumaiban is megmutatkozott: a közlés szerint a biomarker hasznosnak bizonyult a korai memóriapanaszok szintjén, de enyhe kognitív károsodásban és demenciában is.​

Klinikai üzenet a mindennapi neurológiai ellátás számára

​A cikk egyik lényegi eleme, hogy a p-tau217 alkalmazhatóságát nem ideálisan kontrollált kutatási körülmények között, hanem a mindennapi ellátásban vizsgálták, ahol a neurológusok a differenciáldiagnosztikai bizonytalanságot is kezelni kényszerülnek. A beszámoló ezzel összhangban hangsúlyozza: a p-tau217-ről régóta ismert, hogy megbízható biomarker az Alzheimer-kór korai jeleinek detektálására, de a korábbi adatok döntően kontrollált laboratóriumi környezetből származtak, és kevésbé volt ismert, mennyit ad hozzá a rutin klinikai döntéshozatalhoz.​

A közlésben szereplő ábrafelirat alapján a diagnosztikai bizonyosság változását a szerzők több dimenzióban is értékelték: külön kezelték az általános neurológiai konzultáció és a specializált kognitív neurológiai egység környezetét, valamint a kognitív állapot stádiumait (szubjektív kognitív hanyatlás, enyhe kognitív károsodás, demencia). A cikk fő állítása szerint a p-tau217 teszt a kognitív hanyatlás teljes spektrumában érdemben támogatta a klinikai megítélést.​

A szerzők a gyakorlati hozzáadott értéket a diagnosztikai út terhelésével is összekapcsolják. A beszámoló szerint a jelenleg használt módszerek – például a költséges agyi képalkotó vizsgálatok vagy az invazív lumbálpunkció – sok helyen korlátozottan hozzáférhetők, illetve a beteg számára kellemetlenek lehetnek, ezért egy véralapú biomarker beillesztése a rutinellátásba vonzó alternatívát jelenthet. Ennek megfelelően a cikk úgy fogalmaz: a p-tau217-alapú vérteszt pontosabb és kevésbé invazív utat kínálhat az Alzheimer-kór diagnózisához, és potenciálisan széles körben javíthatja az ellátást.​

Mondal S. Blood test boosts Alzheimer’s diagnosis accuracy to 94.5%, clinical study shows. MedicalXpress (Science X Network), 2026. február 22.