Alzheimer-kór: a jelenlegi gyógyszeres lehetőségektől az új célpontokig
Az Alzheimer-kór (AD) jelenleg nem gyógyítható, a rendelkezésre álló terápiák többnyire tüneti jellegűek, miközben a betegség patológiai folyamata évekkel a klinikai tünetek előtt megindulhat. A cikk áttekinti a klasszikus gyógyszercsoportokat, az amyloid- és tau-célpontú új szereket, valamint a növényi eredetű készítmények, a gén- és őssejtterápiák, illetve az agyi stimulációs eljárások lehetőségeit és korlátait.
Kórélettani célpontok: több út, egy kimenet
Az AD-t elsősorban az amyloid-β (Aβ) plakkok és a neurofibrilláris kötegek (NFT-k) jellemzik, klinikailag pedig progresszív kognitív hanyatlással jár. A szerzők hangsúlyozzák: a patogenezis nem tisztázott, és az amyloid-/tau-hipotézis mellett az oxidatív stressz, a neuroinflammáció, a mitokondriális zavarok és a fémion-homeosztázis felborulása is a kórfolyamat része lehet.
A cikk külön kiemeli a veleszületett immunrendszerhez kötődő szabályozó hálókat is: például a Toll-like receptorok (TLR-ek), a Wnt-jelpálya és a hízósejtek/mikroglia aktivációja olyan csomópontok, amelyek gyógyszeres befolyásolása elvben enyhítheti az AD-hez társuló káros folyamatokat, ugyanakkor gyulladásfokozó mellékhatásokat is közvetíthet.
Jelenleg alkalmazott gyógyszerek: tüneti haszon, korlátozott betegségmódosítás
A hagyományos gyógyszeres kezelés gerincét két csoport adja: az acetilkolinészteráz-gátlók (AChEI-k) és az NMDA-receptor-antagonisták. A szerzők megjegyzik, hogy ezek a készítmények – mellékhatásokkal terhelten – főként az AD-hez kapcsolódó oxidatív stresszt és neuroinflammációt célozzák, miközben az Aβ-plakkok és a tau-patológia „eltüntetésében” nincs egyértelmű áttörés.
Az AChEI-k közül a tacrine-t a májtoxicitás miatt kivonták; donepezil, galantamin és rivastigmin továbbra is használatos enyhe–közepes stádiumban, donepezil nagyobb dózisban közepes–súlyos AD-ben is szóba kerül. A cikk részletezi, hogy a memantin – a piacon elérhető NMDA-antagonistaként – az excitotoxicitás mérséklésén keresztül neuroprotektív hatást fejthet ki, és kombinációban (például AChEI-vel) kiegészítő hatásmechanizmus miatt alkalmazható.
A gyógyszerbevitel kérdése sem mellékes: az orális adagolás dominál, de a célba juttatást a vér–agy gát (BBB) korlátozza; transzdermális és intranazális fejlesztések is megjelennek, miközben az injekciós formák költségesebbek és mellékhatásprofiljuk kedvezőtlenebb lehet.
Új és feltörekvő szerek: amyloid-, tau- és immunmodulációs irányok
A szerzők szerint a „klasszikus” hatásmechanizmusok elégtelen klinikai eredményei miatt előtérbe kerültek az Aβ-terhelést közvetlenül csökkenteni kívánó új megközelítések. A cikk alapján az aducanumab az első olyan szer, amelyet kifejezetten az Aβ-plakkok mennyiségének csökkentésére alkalmaznak; anti-Aβ monoklonális antitestként oligomerekhez és oldhatatlan fibrillumokhoz kötődve mikroglia-aktiváción át segítheti a plakkeltávolítást.
A lecanemab esetében a cikk a korai AD-ben vizsgált, oldható Aβ-protofibrillumokat célzó hatásmechanizmust emeli ki, és megjegyzi, hogy a CLARITY AD vizsgálatban 18 hónap után kognitív teljesítményjavulás volt észlelhető az intravénás kezelés mellett, ugyanakkor amyloidhoz társuló képalkotó eltérések (ARIA) mint immunterápiás mellékhatás is megjelenhet. Tau-célpontként a zagotenemab példáját hozza (anti-tau antitest), amely a leírás szerint inkább a betegség korai szakaszában lehet hatékony.
A cikk több nem antitestes irányt is tárgyal: a piracetamot (mitokondriális energiafolyamatok, antioxidáns/gyulladáscsökkentő hatások preklinikai modellekben), a nátrium-oligomannátot (mikrobiota–bél–agy tengely modulálása, neuroinflammáció és Aβ-fibrillumképződés gátlása) és a masitinibet (hízósejt- és mikroglia-aktivitás gátlása, neuroimmun „átállítás” neuroprotektív irányba).
„Természetes” és technológiai utak: növényi kivonatok, vektorok, őssejtek, stimuláció
A növényi eredetű terápiáknál a cikk egyszerre lát lehetőséget és jelentős bizonytalanságot: kevesebb mellékhatás potenciálja mellett kevés a vizsgálat, és sok esetben tisztázatlan az aktív komponens és a pontos hatásmechanizmus. Példaként tárgyalja a kurkumint (AChE-gátlás, tau-hiperfoszforiláció gátlása, fémion- és lipidanyagcsere-összefüggések), a Bacopa monnierit, az antociánokat, a likopint és a huperzin A-t, többnyire preklinikai és korlátozott klinikai megfigyelések alapján.
A BBB mint „kapuőr” miatt a cikk külön fejezetet szentel a génterápiás és gyógyszerhordozó rendszereknek: vírusvektorok (ADV, AAV, lentivírus) és nanopartikulumok (liposzómák, kitozán-, polimer-, mágneses NP-k stb.) alkalmazásával javítható lehet az agyi célbajuttatás és egyes gének (például ApoE2, PGC-1 és mások) szállítása, ugyanakkor a tartós hatás és a precizitás továbbra is korlátozó tényező.
Az őssejtterápia kapcsán a szerzők ígéretes biológiai racionalitást írnak le (neuronkárosodás pótlása, trophicus faktorok, mikroglia-aktiváció befolyásolása), de kiemelik a klinikai adathiányt, az etikai/tumorigenitási és transzplantációs problémákat, valamint az immunológiai kockázatokat is. Agyi stimulációs terápiáknál a nem invazív módszerek (különösen a TMS/rTMS) további vizsgálatát indokoltnak tartják, míg a DBS esetében a cikk vegyes eredményekről számol be (korai fázisban ígéretes jelzések, később kevésbé egyértelmű hatás, idősebb betegeknél akár romlás is).
Pang R, Jia Q, Ma C, et al. Alzheimer’s Disease: The Current and Emerging Treatment Approaches. Behavioural Neurology. 2025; Article ID 9627699. https://doi.org/10.1155/bn/9627699
