Fejfájás és vertigo hipertóniában: a tünetek önmagukban ritkán jelzik a sürgősséget, de a stroke-kockázatot nem szabad alábecsülni
A hipertóniás beteg fejfájása vagy szédülése gyakran félrevezető klinikai helyzetet teremt: a panasz és a magas vérnyomás kapcsolata nem magától értetődő, miközben egyes esetekben célszervkárosodás, cerebellaris stroke vagy ortosztatikus hipotónia állhat a háttérben. Az összefoglaló áttekintés szerint a tünetek értelmezése csak gondos differenciáldiagnosztikával, a vérnyomásértékek és a kísérő jelek együttes mérlegelésével végezhető el.
A tünet és a vérnyomás viszonya
Az áttekintő közlemény azt vizsgálja, milyen figyelmeztető jelek indokolnak további kivizsgálást hipertóniás betegekben, különös tekintettel a fejfájásra, valamint a szédülésre és vertigóra. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ezek nem specifikus panaszok, és hátterükben neurológiai, vaszkuláris vagy vestibularis kórképek egyaránt állhatnak.
A fejfájás gyakori a teljes népességben, ezért hipertóniában elsőként a primer fejfájásformák kizárása szükséges. A közlemény három fő csoportot emel ki: a migrént, a tenziós fejfájást és a trigeminoautonom fejfájásokat.
A migrénre az egyoldali, pulzáló, közepes vagy súlyos intenzitású fájdalom jellemző, amelyet a fizikai aktivitás ronthat, és amelyhez hányinger, fotofóbia vagy fonofóbia társulhat. A tenziós fejfájás ezzel szemben többnyire kétoldali, nyomó-jellegű, enyhe vagy közepes erősségű, míg a trigeminoautonom fejfájások szigorúan egyoldaliak, autonóm kísérőtünetekkel társulnak, és rohamokban jelentkeznek.
Mikor tulajdonítható a fejfájás a hipertóniának
A cikk szerint a magasvérnyomás-betegségnek tulajdonítható fejfájás diagnózisa csak meghatározott feltételek mellett állítható fel. Ennek része, hogy a fejfájás rendszerint kétoldali és pulzáló jellegű, akut vérnyomás-emelkedés idején jelentkezik, és a vérnyomás rendeződésével megszűnik.
A szerzők az ICHD-3 kritériumaira hivatkozva azt írják, hogy a panasz és a hipertónia közötti oki kapcsolat akkor valószínű, ha a fejfájás a hipertónia kezdetével időben összefügg, a vérnyomás romlásával fokozódik, illetve a vérnyomás kontrolljával enyhül. Meghatározó küszöbértékként a legalább 180 Hgmm szisztolés és/vagy 120 Hgmm diasztolés vérnyomást jelölik meg.
A patofiziológiai magyarázatok között a vasomotor tónus zavara szerepel: a csökkent nitrogén-monoxid-aktivitás a vazodilatáció romlásával, míg a fokozott katekolamin-aktivitás és a lokális renin-angiotenzin-rendszer aktiválódása vazokonstrikcióval járhat. A szerzők szerint ezek a közös mechanizmusok magyarázhatják a fejfájás és a hipertónia gyakori társulását.
Klinikai figyelmeztető jelek súlyos hipertóniában
Hipertóniás krízis miatt sürgősségi osztályra került betegek regiszterében a fejfájás gyakoribb volt hipertóniás urgenciában, mint hipertóniás emergencyben, vagyis célszervkárosodás nélküli állapotban gyakrabban fordult elő, mint szervkárosodással járó eseményekben. Ez arra utal, hogy a fejfájás önmagában nem alkalmas megbízható jelzője a célszervkárosodásnak.
Súlyos, 180/110 Hgmm feletti hipertónia és fejfájás együttes fennállásakor ugyanakkor ki kell zárni a malignus vagy akcelerált hipertóniát. Erre görcsroham, látászavar, polyuria miatti fogyás, súlyos hipertenzív retinopathia, továbbá hemolitikus anémia, hypokalaemia vagy akut veseelégtelenség utalhat.
A közlemény kiemeli, hogy gyakori fejfájás esetén, különösen 3. stádiumú hipertóniában, fundusvizsgálat javasolt, mert a 3–4. fokozatú hipertenzív retinopathia gyakoribb ebben a csoportban, és emelkedett kardiovaszkuláris halálozással társul. Ugyanakkor a gyakori fejfájással élő hipertóniás betegek hosszú távú összhalálozása és kardiovaszkuláris mortalitása a vizsgált adatok alapján nem volt kedvezőtlenebb, amit a szerzők a szorosabb követéssel és intenzívebb antihipertenzív kezeléssel magyaráznak.
Az antihipertenzív terápia megválasztása sem közömbös. A szerzők szerint a kalciumcsatorna-blokkolók kevésbé hatékonyak lehetnek a fejfájás enyhítésében, míg a béta-blokkolók, a tiazid diuretikumok, az angiotenzinreceptor-blokkolók és az ACE-gátlók csökkenthetik a fejfájás gyakoriságát; migrénnel társuló hipertóniában a béta-blokkolók első vonalbeli preventív szerként szerepelnek.
Vertigo és szédülés hipertóniában
A vertigo és a szédülés a cikk szerint nem azonos fogalmak. A szédülés inkább bizonytalanságérzés, könnyűfejűség vagy imbolygásérzet, míg a vertigo mozgásillúzióval járó, többnyire forgó jellegű panasz.
Vertigo esetén a hipertónia mellett több fontos differenciáldiagnosztikai lehetőséget kell kizárni. A közlemény ezek között említi a benignus paroxysmalis helyzeti szédülést, a vestibularis neuritist, a Wallenberg-szindrómát, az izolált cerebellaris stroke-ot, a Menière-betegséget és az acusticus neurinomát.
A benignus paroxysmalis helyzeti szédülés másodpercekig tart, testhelyzet-változás provokálja, és a Dix–Hallpike-manőver során észlelt nystagmus támasztja alá a diagnózist. A vestibularis neuritis percekig vagy órákig tartó rohamokat okozhat, a Menière-betegség pedig visszatérő vertigóval, halláscsökkenéssel, fülzúgással és fülben érzett teltséggel jár.
Különös jelentősége van annak, hogy az izolált cerebellaris stroke utánozhatja a vestibularis neuritist, ezért akut, izolált és elhúzódó vertigo esetén neurológiai konzílium és sürgős képalkotó vizsgálat indokolt. A szerzők szerint CT vagy MRI szükséges a cerebellaris stroke kizárására.
A visszatérő vertigóval élő hipertóniás betegekben átmeneti ischaemiás attak lehetőségét is mérlegelni kell, különösen carotisatherosclerosis vagy paroxysmalis pitvarfibrilláció gyanúja esetén. Ilyenkor transthoracalis echokardiográfia, carotis-Doppler-vizsgálat és EKG-monitorozás is szükségessé válhat a stroke-rizikó csökkentését célzó kezelés optimalizálásához.
A hosszú távú prognózis kedvezőtlenebb vertigo esetén, mint egyszerű szédülésnél vagy tünetmentesség mellett: a visszatérő vertigo önállóan is összefüggött a fatális stroke és a kardiovaszkuláris halálozás magasabb kockázatával. A szédülés ugyanakkor gyakran ortosztatikus hipotónia jele antihipertenzív kezelés mellett, ezért ebben a helyzetben ambuláns vérnyomás-monitorozás segítheti a dózismódosítást és az iatrogén ártalmak megelőzését.
Gyakorlati üzenet
A közlemény gyakorlati megközelítése szerint fejfájás esetén három szempont különösen fontos: fennállt-e a panasz már a hipertónia diagnózisa előtt, mértek-e otthoni vérnyomást a roham idején, és enyhül-e a fejfájás a vérnyomás rendeződésével. Ez a szemlélet segít elkülöníteni a primer fejfájásokat a hipertóniához köthető panaszoktól.
A szerzők végkövetkeztetése szerint a fejfájás, a szédülés és a vertigo hipertóniában gyakori, de eltérő súlyú klinikai jelentőséggel bír. A fejfájás önmagában nem megbízható marker sürgősségi célszervkárosodásra, a vertigo viszont fokozott stroke- és kardiovaszkuláris kockázatra utalhat, míg szédülés esetén az ortosztatikus hipotónia kizárása alapvető.
Courand P-Y, Serraille M, Debouzy C, et al. Headache, dizziness and vertigo in patients with hypertension. Archives of Cardiovascular Disease.
