A koronavirus.gov.hu összesített adatai szerint 2745 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 117-en vannak lélegeztetőgépen.
Bár a mechanizmusok még nem ismertek, egyértelművé vált, hogy a bél baktérium összetétele és a táplálkozás fontos hatással vannak a kognitív funkciókra is, írja az OTSZ Online.
A függetlenség 1991-es kikiáltása óta sem jött létre Ukrajnában mindenkire kiterjedő egészségügyi és egészségbiztosítási rendszer.
Tudjuk, hogy hazánkban az elhízás és a túlsúly népbetegség, ugyanakkor ennek kezelése meglehetősen alacsony szinten áll jelenleg is.
A 24.hu szerint Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója megerősítette, hogy több támadást hajtottak végre Ukrajnában az egészségügyi ellátórendszer ellen.
Magyarország orvosképzésének minősége a legmagasabb nemzetközi szintnek is megfelel, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap.
Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).
Példaértékű iparági összefogással segítik az Ukrajnából érkező menekültek egészségügyi ellátását a hazai magánegészségügyi szektor meghatározó szereplői.
A vakcina beadását hamisan igazoló háziorvost tartóztattak le Bács-Kiskun megyében.
A kontaktlencse viselők allergiás szemviszketése hamarosan a múlté lesz, ha beválik az újítás.
Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenhárom megyében és a fővárosban diagnosztizáltak.
A nehezen, vagy nem gyógyuló vénás lábszárfekélyen és a cukorbetegség miatt kialakult lábszárfekélyen is segíthet ez a sejtterápiás eljárás.
5 981 034-re nőtt a halálos áldozatok száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai alapján.
Benyújtotta lemondását Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter. A tárcavezető túlterheltségre hivatkozott, írja a VG.
Ezen a héten kezdik el kiszállítani a Novavax biotechnológiai vállalat által kifejlesztett, újonnan engedélyezett Covid-vakcinák első adagjait az Európai Unió 27 tagállamába.
A kormány jóváhagyta a koronavírus elleni védőoltásokra fordítható összeget.
Boldogabb, egészségesebb, hosszabb életet mindenkinek! – írja az Elhízás Világnapján a Magyar Elhízástudományi Társaság.
A sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma leszálló ágban van, csökken a kórházi ellátást igénylő betegek száma, így az egészségügyi szolgáltatások is visszatérhetnek a normál működésükhöz.
Fenntartják az egészségügyi veszélyhelyzetet, a többi között a lehetséges hatodik hullám veszélye.
Az egészség nemcsak az orvosi ellátástól függhet, hanem attól is, hogy a felírt recepteket a beteg képes-e beváltani. A GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérését a Portfolio ismerteti.
Az Ukrajnában zajló háborúban gyermekek, civilek és a katonák életéért küzdenek ukrajnai orvos kollégáink. Készleteik, erejük fogytán van.
A prezentációból kiderült, az első ütem terveiben négy épület felújítása szerepel.
Az őszi konferenciaszezonban több platformon szakemberek értékelték és vitatták a dohányzás okozta betegségteher és az alternatív füstmentes technológiák jelenlegi helyzetét. A kialakult párbeszéd központi kérdése, hogy az új füstmentes alternatívák jelentik-e az „arany középutat”, amely mentén hosszú távon akár a dohányzás okozta egészségügyi kockázat is szignifikánsan mérséklődhet.
A héten megérkezett a kilencedik, 36 ezer adag oltóanyagból álló szállítmány, a Pfizer-BioNTech által az 5-11 éves korosztály számára kifejlesztett Covid-19 elleni vakcinából.
A magyar egészségügyi intézmények – hétfő estig – semmilyen belső utasítást nem kaptak a menekültek ellátásáról.
A Bethesda Kórház Alapítvány orvosai hamarosan a határhoz utaznak segíteni a menekültek egészségügyi ellátását.
Debrecen, Eger, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szombathely és Zalaegerszeg esetében figyelhető meg csökkenés.
Heti fél órányi izomerősítés – súlyemelés, felülések vagy akár komolyabb kerti munka – akár ötödével is csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát egy több évtizedet felölelő kutatás szerint.
Az MTA Elnöki Bizottság az Egészségért állásfoglalása az egészségügy rendszerbe foglalásának szükségességéről.
Az elmúlt húsz év mindegyikében Magyarországon haltak meg a legtöbben népességarányosan a közvetlen régiónk országai közül.
A Népszava szerint a Honvédkórház Sürgősségi Centrum egyik fektető részlegén ágyi poloska-fertőzés miatt nem tudnak beteget fogadni.
Kedden reggel 6 millió 395 ezer a beoltottak és 2037 az új fertőzöttek száma, elhunyt 102 beteg, közölte a koronavirus.gov.hu.
A stressz inkontinencia fizioterápiás kezeléséről, az érszűkület ellátásáról és az SLE diagnosztikájáról, kezeléséről és gondozásáról készült irányelv.
Minden akut, sürgős esetben biztosítja az ukrajnai háború miatt menekülők egészségügyi ellátását a Semmelweis Egyetem; adományokat is gyűjtenek.
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztet, hogy a legtöbb ukrán kórházban napokon belül elfogy az orvosi oxigén.
A Covid-megbetegedés és -oltás egyaránt összezavarhatja a menstruációs ciklust, ennek okairól és a teendőkről beszélt Józan Gyöngyi, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza.
A vénás thromboembolia (VTE) felnőttek között viszonylag gyakori, az incidenciagyakoriság 30 év felett a becslések szerint 10-1200/100 000 fő. Gyermekek körében a VTE kevésbe gyakori, az incidenciagyakoriság körülbelül 0,7-4,9/100 000 gyermek.
Az omikron variáns miatt úgy meg ugrott a hongkongi fertőzöttek száma, hogy már nem férnek be a kórtermekbe – írja a New York Times. A Worldometer adatai szerint januárban kezdett el gyorsan emelkedni az új fertőzöttek napi száma, de február elején robbant be igazán.
Engedélyezésre javasolja az Európai Bizottságnak a Moderna Covid-19 elleni vakcinájának alkalmazását a 6-11 éves gyerekek körében az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekkel foglalkozó bizottsága (CHMP).
2022. február 25-én került megrendezésre az "Európa jövője” című konferencia, mely az Unió által szervezett konferencia-sorozathoz csatlakozó rendezvény volt. Témája a gyógyszertárak és a gyógyszerészek szerepe és kompetenciái a szükséglet alapú gyógyszerellátás rendszerében. Mivel a konferencia témája nemcsak a gyógyszerészet jelenét, hanem a jövőjét is meghatározza, e cikkben néhány gondolatát emeljük ki a teljesség igénye nélkül.
2022. február 1-jétől az alábbi gyógyszerek kerültek be vagy kerültek törlésre az egyenértékűségi csoportokban.
A ritka betegségek 80 százaléka genetikai eredetű, így gyógyításukban a sejt- és génterápiás eljárások hozhatják meg az igazi áttörést.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2-n megjegyezte, elég közel van a tartós leszállóág, és lazíthatunk a korlátozó intézkedéseken.
A kamptotecint eddig Kínában daganatos betegek kezelésére használták, mivel egy DNS-javító enzim gátlójaként azonosították.
Az új vakcina engedélyeztetési folyamata hamarosan kezdetét veheti az Egyesült Államokban és Európában is.
Egy nagyszabású brit kutatás szerint a növényi étrenden élők 14 százalékkal kisebb eséllyel betegszenek meg rákban, mint a húsevők; a halat is fogyasztók kockázata 10 százalékkal kisebb.
A koronavírus omikron variánsának visszaszorulásával az influenzaaktivitás jelentősen megnőtt, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított koronavírussal szembeni ellenanyag jelenlétének ellenőrzésére szolgáló, antitest gyorstesztek hazai piacán, mert a versenyt torzító jelenségeket gyanít.
– tették közzé a friss adatokat a koronavírusról tájékoztató kormányzati oldalon.
Az oltástól számított negyedik hónap után valamennyi vakcina hatékonysága csökken, ezért nagyon fontos, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást is.