Emelkedett lipoprotein(a)-szint mellett a vénás tromboembólia kockázata a hormonális környezettől függhet
Az UK Biobank adatai alapján az emelkedett lipoprotein(a) [Lp(a)]-szint nem általánosan, hanem meghatározott hormonális helyzetekben társult vénás tromboembóliával: premenopauzában, illetve posztmenopauzában menopauzális hormonterápia mellett mutatkozott többletkockázat, míg férfiaknál és hormonterápiát nem használó posztmenopauzális nőknél nem.
Vizsgálati háttér
Az Lp(a) jól ismert ateroszklerotikus kardiovaszkuláris kockázati tényező, ugyanakkor a vénás tromboembóliával való kapcsolata eddig ellentmondásos maradt. A szerzők abból indultak ki, hogy a nemi és hormonális állapot módosíthatja ezt az összefüggést, ezért külön elemezték a premenopauzális nőket, a posztmenopauzális nőket és a férfiakat, továbbá figyelembe vették az orális fogamzásgátló, illetve a menopauzális hormonterápia használatát és az ösztradiolszinteket is.
A vizsgálatba 373.360 UK Biobank-résztvevő került be, köztük 55.302 premenopauzális nő, 129.045 posztmenopauzális nő és 189.013 férfi. Kizárták azokat, akiknél korábban vénás tromboembólia vagy daganatos betegség fordult elő, illetve antikoaguláns kezelést kaptak.
Módszertan és főbb eredmények
A primer elemzésben a legalább 125 nmol/l Lp(a)-szint és a vénás tromboembólia kapcsolatát vizsgálták többváltozós Cox-modellekkel, az életkor, a testtömegindex, az etnikai háttér, a diabetes, a dohányzás, a lipidcsökkentő kezelés, az aszpirinhasználat, továbbá nőknél a hormonális expozíció figyelembevételével. A medián követési idő 13,6 év volt, ezalatt összesen 8186 vénás tromboembóliás esemény történt.
A nyers eseményszámok szerint vénás tromboembólia 453 premenopauzális nőnél, 2991 posztmenopauzális nőnél és 4742 férfinál fordult elő. A legalább 125 nmol/l Lp(a)-szint aránya 14,0% volt a premenopauzális nők, 19,0% a posztmenopauzális nők és 15,0% a férfiak körében.
A többváltozós elemzés alapján az emelkedett Lp(a)-szint premenopauzális nőknél 32%-kal magasabb vénástromboembólia-kockázattal járt együtt (aHR 1,32; 95% CI 1,04–1,66; p=0,02). Ugyanez az összefüggés posztmenopauzális nőknél nem volt szignifikáns (aHR 1,03; 95% CI 0,94–1,13; p=0,47), és férfiaknál sem mutatkozott kapcsolat (aHR 1,00; 95% CI 0,92–1,08; p=0,94).
A menopauzális státusz szignifikánsan módosította az összefüggést a női populációban (interakciós p=0,03). Az életkor szerinti bontás ezt a mintázatot alátámasztotta: 50 év alatti nőknél az emelkedett Lp(a) fokozott kockázattal társult, 50 év felett azonban nem.
Hormonális összefüggések
A premenopauzális nők körében az orális fogamzásgátló használat nem módosította érdemben az Lp(a) és a vénás tromboembólia kapcsolatát. A fogamzásgátlót használóknál az emelkedett kockázat iránya fennmaradt, de az eredmény nem volt szignifikáns, míg a nem használóknál az összefüggés kimutatható maradt.
Ezzel szemben posztmenopauzális nőkben a menopauzális hormonterápia érdemben módosította az összefüggést (interakciós p=0,04). A hormonterápiát használók körében a legalább 125 nmol/l Lp(a)-szint 48%-kal magasabb incident VTE-kockázattal társult (aHR 1,48; 95% CI 1,03–2,12; p=0,03), míg a hormonterápiát nem használóknál ilyen kapcsolat nem volt látható (aHR 1,01; 95% CI 0,92–1,11; p=0,81).
Az ösztradiol szerinti elemzések tovább finomították a képet. Premenopauzális nőknél az Lp(a)-hoz társuló kockázat az ösztradiolszint emelkedésével erősödött: 400 pmol/l alatt nem volt szignifikáns kapcsolat, 400 és 800 pmol/l között már igen (aHR 1,82; 95% CI 1,13–2,93), legalább 800 pmol/l mellett pedig még markánsabb volt az asszociáció (aHR 3,16; 95% CI 1,57–6,39).
Hasonló tendencia rajzolódott ki posztmenopauzában is. A legalább 175 pmol/l ösztradiolszintű csoportban az emelkedett Lp(a)-szint fokozott VTE-kockázattal társult (aHR 1,60; 95% CI 1,13–2,28; p=0,009), míg az alacsonyabb ösztradiolszintű nőknél nem.
Patofiziológiai értelmezés
A szerzők értelmezése szerint az eredmények beleillenek abba a biológiai modellbe, amely szerint az Lp(a) antifibrinolitikus és prothrombotikus hatások révén segítheti a fibrindús thrombusok fennmaradását. Az apolipoprotein(a) szerkezeti hasonlóságot mutat a plazminogénnel, így versenghet annak kötőhelyeiért, csökkentheti a plazminképződést, emellett befolyásolhatja a plazminogénaktivációt, a plazminogénaktivátor-inhibitor-1 expresszióját, valamint a fibrinalvadék szerkezetét is.
A kutatás újdonsága, hogy a korábban ellentmondásos klinikai irodalmat a hormonális környezet figyelembevételével próbálja rendezni. A genetikai érzékenységi elemzések is ebbe az irányba mutattak: a magasabb LPA genetikai kockázati pontszám premenopauzális nőknél és menopauzális hormonterápiát használó posztmenopauzális nőknél szintén magasabb vénástromboembólia-kockázattal társult.
Korlátok és jelentőség
Az eredmények értelmezését több tényező korlátozza. A UK Biobank nem tartalmazott részletes adatokat a hormonkezelések típusáról, adagjáról, alkalmazási módjáról és időtartamáról; a hormonális státusz és expozíciók csak a kiinduláskor álltak rendelkezésre; az eseményazonosítás adminisztratív és kórházi kódokon alapult; az ösztradiolmérés egyszeri, nem standardizált időpontban történt; továbbá a másodlagos és feltáró elemzéseket nem korrigálták többszörös hipotézisvizsgálatra.
Mindezek mellett az eredmények több érzékenységi elemzésben is fennmaradtak, beleértve a 105 nmol/l-es küszöbértéket, a folyamatos Lp(a)-modellezést és a genetikai megközelítést. A tanulmány legfontosabb üzenete, hogy az emelkedett Lp(a)-szinthez társuló vénás tromboembólia-kockázat nem egységes jelenség, hanem a hormonális miliőhöz kötötten jelenhet meg.
Ezzat D, Lopez DM, Claggett BL, et al. Lipoprotein(a) and incident venous thromboembolism in pre- and postmenopausal women, and in men. Accepted manuscript. Oxford University Press on behalf of the European Society of Cardiology, 2026.
