Az SRC sejtfelszíni megjelenése új terápiás célpontot nyithat meg az onkológiában

A most közölt preklinikai eredmények szerint a sejtfelszínre kikerülő SRC radioaktív hatóanyaggal kapcsolt, illetve immunsejteket toborzó antitestekkel is támadható volt, és ez egérmodellekben tumorzsugorodást eredményezett.​

Új megvilágításban az elsőként azonosított onkogén

Az SRC-t az 1970-es években azonosították mint az első onkogént, amely alapvető szerepet játszott a modern daganatgenetika kialakulásában; a felfedezés J. Michael Bishop és Harold Varmus munkájához kötődik, amelyet 1989-ben Nobel-díjjal ismertek el. A fehérjét évtizedeken át kizárólag sejten belüli enzimként tartották számon, ahol olyan jelátviteli folyamatokban vesz részt, amelyek elősegítik a tumornövekedést, miközben az immunrendszer számára rejtve marad.​

A közlemény szerint a jelenlegi felismerés jelentőségét az adja, hogy az SRC így hozzáférhetővé válhat olyan terápiák számára, amelyek eddig nem tudták közvetlenül elérni ezt a célpontot. A szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy a sejten belüli SRC gátlására korábban fejlesztett szerek korlátozott eredményt hoztak, részben azért, mert nemcsak a daganatos, hanem az egészséges sejtek működéséhez szükséges SRC-aktivitást is blokkolták.​

A sejtfelszíni megjelenés biológiai háttere

A kutatók sejtkultúrás daganatmodellekben követték nyomon, miként kerül az SRC a sejtfelszínre. Leírásuk szerint a gyorsan osztódó tumorsejtekben fokozott mennyiségben keletkezik sejtes „hulladék”, amelyet normálisan kisméretű vezikulumok zárnak magukba, majd lebontanak és újrahasznosítanak.​

Tumorsejtekben azonban ez az újrahasznosító rendszer túlterhelődhet, és ilyenkor a lebontásra szánt vezikulumok a sejtmembránnal fuzionálnak, majd tartalmukat a sejten kívülre ürítik. A tanulmány értelmezése szerint ebben a folyamatban az SRC is a külső membránra sodródik, ahol a terápiás antitestek számára felismerhetővé válik.​

A szerzők ezt az útvonalat autophagolysosomalis exocytosisként írják le, és azt is jelzik, hogy nem feltétlenül kizárólag az SRC-re korlátozódó jelenségről van szó.​

Daganatspecificitás és preklinikai terápiás eredmények

A közlemény alapján az SRC sejtfelszíni jelenlétét hólyagdaganatos betegek mintáiból származó tumorsejteken is kimutatták. Ugyanakkor egészséges hólyagszövetben és immunsejteken nem detektálták, ami arra utal, hogy a célpont kellően szelektív lehet a daganatellenes antitestek irányításához.​

A kutatók ezután humán tumorsejtekkel beültetett egerekben radioaktív payloadot hordozó kísérletes antitesteket irányítottak az SRC ellen, és azt találták, hogy ezek az antitestek felhalmozódtak a daganatsejtekben. Emellett olyan antitesteket is előállítottak, amelyek elősegítették, hogy az immunsejtek felismerjék és elpusztítsák a humán daganatsejteket egérmodellekben. A cikk szerint mindkét megközelítés tumorsejt-pusztuláshoz és tumorzsugorodáshoz vezetett.​

Mely daganatokban lehet releváns

A beszámoló szerint a sejtfelszíni SRC jelenléte hólyag-, colorectalis, emlő- és pancreasdaganatokban már felmerült, és a szerzők valószínűsítik, hogy más tumortípusokban is előfordulhat. Megfogalmazásuk alapján az új célpont akár az összes daganat mintegy felében is jelen lehet.​

A fejlesztés jelenleg preklinikai szakaszban van: a UCSF a kapcsolódó antitesteket és molekulákat az Inversion Therapeutics számára licencelte a terápiás potenciál további vizsgálatára. A közlés legfontosabb üzenete, hogy egy régóta ismert, de eddig terápiásan nehezen hozzáférhető onkogén új, sejtfelszíni formában vált támadhatóvá.​

Delaveris CS, et al. Autophagolysosomal exocytosis inverts Src kinase and other N-myristoylated proteins onto the cell surface in cancer. Science. 2026. DOI: 10.1126/science.aec1778.