A III. fázisú SOFT és TEXT vizsgálatok végleges eredményei premenopauzás, hormonreceptor-pozitív, korai stádiumú emlőrákban
A SOFT és TEXT randomizált vizsgálatok végső elemzése a tamoxifen, a petefészekműködés szuppressziójával kiegészített tamoxifen, valamint az exemesztán és petefészekműködés-szuppresszió kombinációjának hosszú távú eredményeit hasonlította össze premenopauzális, hormonreceptor-pozitív korai emlőrákban. A közlemény a tizenöt éves kiújulási és túlélési adatokat értékelte, külön figyelemmel az életkor, a kemoterápia és a daganatjellemzők szerinti alcsoportokra.
Ötéves kezelés, hosszú utánkövetés
A hormonreceptor-pozitív emlőrák késői távoli kiújulásra hajlamos, ezért az adjuváns endokrin kezelés hatásának megítéléséhez hosszú utánkövetés szükséges. A SOFT és TEXT III. fázisú, nyílt, randomizált vizsgálatokat 27 ország 510 centrumában végezték. Olyan premenopauzális nőket vontak be, akiknek eltávolított emlődaganatában az ösztrogén- vagy progeszteronreceptor a sejtek legalább 10%-ában kimutatható volt.
A SOFT kezelési szándék szerinti populációjába 3047 beteg tartozott. A résztvevőket napi 20 mg tamoxifenre, tamoxifen és petefészekműködés-szuppresszió kombinációjára, vagy napi 25 mg exemesztánra és petefészekműködés-szuppresszióra randomizálták. A TEXT 2660 betegénél mindkét kezelési kar tartalmazott petefészekműködés-szuppressziót, amelyhez tamoxifent vagy exemesztánt társítottak. Az előírt endokrin kezelés öt évig tartott.
A petefészekműködés szuppresszióját (OFS) négyhetente adott, 3,75 mg intramuscularis triptorelinnel, kétoldali oophorectomiával vagy ovariumirradiációval biztosították. A TEXT kezdetben triptorelint alkalmazott; a műtéti vagy irradiációs megoldást hat hónap után engedélyezték. A kemoterápia nem volt kötelező. A SOFT-ban a korábban kemoterápiát kapott nőknél a bevonás feltétele a premenopauzális ösztradiolszint igazolása volt, míg a TEXT-ben a kemoterápia az OFS-sel egyidejűleg indult.
A medián utánkövetés a SOFT-ban 15, a TEXT-ben 17, az összevont elemzésben 16 év volt. Az exemesztán és tamoxifen OFS melletti összehasonlításába 4690 beteg került. Az elsődleges végpont a betegségmentes túlélés (DFS) volt, amely az emlőrákos eseményeken túl második, nem emlőeredetű invazív daganatot vagy halált is tartalmazott. Külön értékelték az invazív emlőrákos eseményektől mentes időszakot (BCFI), a távoli kiújulástól mentes időszakot (DRFI) és a teljes túlélést (OS).
Kevesebb kiújulás, eltérő túlélési eredmények
A SOFT-ban a tizenöt éves DFS exemesztán és OFS mellett 73,5%, tamoxifen és OFS mellett 70,5%, kizárólag tamoxifennel 67,0% volt. A tamoxifen OFS-sel történő kiegészítésének DFS-előnye mérsékelt maradt: a kockázati arány (HR) 0,85 volt, 0,72–1,00 közötti 95%-os konfidenciaintervallummal; p=0,05. Az exemesztán–OFS kombináció tamoxifenhez viszonyított HR-értéke 0,73 volt (95%-os CI: 0,61–0,86).
Az invazív emlőrákos események az utánkövetés során folyamatosan jelentkeztek. A tamoxifenhez adott OFS ezek kockázatát szignifikánsan csökkentette (HR: 0,82; 95%-os CI: 0,69–0,98; p=0,03). A tizenöt éves BCFI exemesztán–OFS mellett 78,6%, tamoxifen–OFS mellett 75,7%, tamoxifennel 72,1% volt. Az exemesztán–OFS kombináció 30%-os relatív kockázatcsökkenést eredményezett a tamoxifenhez képest.
A távoli kiújulás tekintetében azonban a tamoxifenhez adott OFS nem jelentett szignifikáns előnyt (HR: 0,93; 95%-os CI: 0,75–1,17; p=0,56). Az exemesztán–OFS és a tamoxifen összehasonlításában a HR 0,78 volt (95%-os CI: 0,62–0,99). A tizenöt éves DRFI a három kezelési csoportban rendre 86,4%, 83,6% és 83,5%-nak adódott.
A teljes SOFT-populációban egyik intenzívebb kezelés sem javította szignifikánsan a teljes túlélést. A tizenöt éves OS exemesztán–OFS mellett 86,9%, tamoxifen–OFS mellett 86,7%, tamoxifennel 85,3% volt. Az OFS-re randomizált betegeknél nem észleltek többlethalálozást előzetes emlőrákos esemény nélkül.
Az összevont SOFT–TEXT elemzésben az exemesztán–OFS a tamoxifen–OFS kombinációhoz képest szignifikánsan javította a DFS-t (HR: 0,82; 95%-os CI: 0,73–0,92) és csökkentette a távoli kiújulást (HR: 0,83; 95%-os CI: 0,71–0,97). A tizenöt éves DRFI 86,5%, illetve 83,9% volt. A teljes túlélés különbsége nem bizonyult szignifikánsnak: az OS 87,8%, illetve 87,0%, a HR 0,94 volt (95%-os CI: 0,80–1,11; p=0,48).
A kockázati alcsoportok jelentősége
A SOFT kemoterápiát nem kapott csoportjában a tizenöt éves DRFI és OS valamennyi kezelési karon meghaladta a 94%-ot. A HER2-negatív, kemoterápiában nem részesült 1329 beteg BCFI-értéke ugyanakkor exemesztán–OFS mellett 87,8%, tamoxifen–OFS mellett 84,9%, tamoxifennel 79,4% volt. Az OFS előnye ebben a csoportban főként a lokális, regionális és ellenoldali invazív események csökkenésében mutatkozott meg, nem a távoli kiújulás vagy halálozás jelentős mérséklésében.
A korábban kemoterápiát kapott, HER2-negatív SOFT-betegeknél más eredmények rajzolódtak ki. Ebben az 1257 fős alcsoportban a tizenöt éves DRFI exemesztán–OFS mellett 78,8%, tamoxifen–OFS mellett 71,9%, tamoxifennel 73,4% volt. A megfelelő OS-értékek 81,0%, 77,1% és 76,8%-nak adódtak. Az exemesztán–OFS tamoxifenhez viszonyított abszolút előnye a távoli kiújulástól mentes időszakban 5,5, a teljes túlélésben 4,3 százalékpont volt.
Különösen nagy eltéréseket észleltek a SOFT 241, 35 évesnél fiatalabb, HER2-negatív betegénél; 92,5%-uk korábban kemoterápiát kapott. Tamoxifennel tizenöt évnél csupán 51,3% maradt invazív emlőrákos eseménytől mentes, szemben az exemesztán–OFS 69,6%-os és a tamoxifen–OFS 64,1%-os értékével. A teljes túlélés rendre 68,1%, 82,5% és 77,9% volt. A tamoxifenhez képest az abszolút túlélési különbség exemesztán–OFS mellett 14,4, tamoxifen–OFS mellett 9,8 százalékpontot tett ki.
Az összevont elemzés 4035 HER2-negatív betegénél az exemesztán–OFS 25%-kal csökkentette a távoli kiújulás relatív kockázatát a tamoxifen–OFS-hez képest (HR: 0,75; 95%-os CI: 0,63–0,90). Az OS 88,5%, illetve 86,9% volt, de a halálozási HR konfidenciaintervalluma tartalmazta az 1-et (HR: 0,89; 95%-os CI: 0,74–1,06). A grade 3, HER2-negatív daganatoknál az exemesztán–OFS abszolút előnye a BCFI-ben 12,1, a DRFI-ben 9,7, az OS-ben 5,8 százalékpont volt.
Az összevont elemzésben vizsgálták azt a 289, nyirokcsomó-pozitív, HER2-negatív beteget, akiknél a nem választott kemoterápiát, és akik endokrin kezelést, valamint OFS-t kaptak. Medián életkoruk 45 év volt; tizenöt éves DRFI-jük 93,1%, teljes túlélésük 94,2%, BCFI-jük 84,1% volt. A szerzők kedvezőnek ítélték ezeket az adatokat, hangsúlyozták, hogy ebben a kiválasztott csoportban kevés nagyon fiatal beteg szerepelt. A kemoterápia biztonságos elhagyását premenopauzális, nyirokcsomó-pozitív emlőrákban a közleményben tárgyalt genomikai vizsgálatok nem igazolták; az ezt újraértékelő, folyamatban lévő vizsgálatok OFS-t írnak elő.
Biztonságosság és klinikai értelmezés
A hatodik évnél DFS-eseménytől mentes SOFT-betegeknél a következő kilenc év késői cardiovascularis vagy cerebrovascularis eseményeinek kumulatív incidenciája tamoxifennel 1,8%, tamoxifen–OFS mellett 2,7%, exemesztán–OFS mellett 2,6% volt. A késői törések megfelelő incidenciája 4,2%, 6,6% és 6,8%-nak adódott.
A protokoll az öt éven túli endokrin kezelést nem szabályozta, annak alkalmazását rögzítették. A hosszabbított kezelés gyakoribb volt a kemoterápiás csoportokban és a tamoxifenre randomizált betegeknél. Az eredmények értelmezését befolyásolja továbbá, hogy az összevont populáció HER2-pozitív betegeinek 47,1%-a nem kapott HER2-célzott terápiát.
A szerzők értékelése szerint az endokrin kezelés intenzifikálása a legtöbb premenopauzális beteg számára nem biztosít hosszú távú teljes túlélési előnyt. Érdemi előny elsősorban a magasabb kockázatú, különösen fiatal, illetve grade 3, HER2-negatív daganattal élő alcsoportokban mutatkozik. A kemoterápiát nem igénylő betegeknél az OFS és az aromatázgátló alkalmazásának mérlegelése árnyalt megközelítést kíván; magas grádusú, HER2-negatív daganatokban viszont a tamoxifenalapú kezelés a közlemény szerint nem feltétlenül biztosít optimális eredményt.
Forrás: Francis PA, Pagani O, Fleming GF, et al. Final outcomes of the SOFT and TEXT phase III trials in premenopausal hormone receptor-positive early breast cancer. Annals of Oncology. 2026;37(10):1367–1385. doi:10.1016/j.annonc.2026.05.704.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
