Hírek, cikkek

Korábbi megfigyeléses vizsgálatok szerint a rivaroxaban biztonságos és hatékony azoknál a kórosan elhízott betegeknél, akiknél vénás thromboemboliás (VTE) esemény fordult elő, de a rendelkezésre álló adatok korlátozottabbak az elhízott VTE-betegek szélesebb populációjában. Egy új kutatás értékelte a VTE kiújulását, a súlyos vérzést, az egészségügyi erőforrások kihasználását és az egészségügyi költségeket a rivaroxabant kapó, elhízott VTE-s betegek körében, warfarinnal összehasonlítva.

Az előrehaladott életkor és a 2-es típusú cukorbetegség (T2D) gyakori a nonvalvuláris pitvarfibrillációban (NVAF) szenvedő betegeknél. Ebben a populációban értékelték az életkor hatását a rivaroxaban és a warfarin hatékonyságára és biztonságosságára.

A pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegeknél ötször nagyobb a stroke kockázata, mint a PF-ben nem szenvedőknél. Legtöbbjüknek hosszú távú orális antikoagulánssal (OAC) végzett profilaxisra van szükségük . Bár ezeknél a betegeknél a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) javasoltak első vonalbeli OAC-terápiaként , a K-vitamin antagonistákat (KVA-k) továbbra is széles körben alkalmazzák .Beszámoltak róla, hogy a  K-vitamin antagonistákkal kezelt PF betegeknél nagyobb a vesefunkcióromlás kockázata  hosszú távon, mint a DOAC-kal kezelteknél.

Jelen tanulmány összefüggésében vizsgálja a pitvarfibrillációban szenvedő betegek körében alkalmazott rivaroxaban hatékonyságát és biztonságosságát nemzeti és nemzetközi obszervációs vizsgálatok és regiszterek adatai alapján.

Az AFIRE vizsgálat igazolta, hogy pitvarfibrilláló koszorúérbetegeknél a rivaroxaban monoterápia a kombinációs terápiához képest hatásosságban noninferior,  a biztonságossága pedig kedvezőbb. A tanulmány jelen szubanalízise a rivaroxaban hatását vizsgálta ischaemiás szívbetegségben végzett percutan coronaria intervención átesett pitvarfibrilláló betegek körében.

A vizsgálat célja a rivaroxaban hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt a MAC (Monitoring Anticoagulant Therapy) projektbe bevont, nem provokált és visszatérő VTE-ben szenvedő betegek kiterjesztett tartamú antikoaguláns kezelésénél egy ötéves követési időszakban.

Vénás thromboembolia (VTE) kezelésében a direkt oralis antikoaguláns (DOAC) kiválasztása a kezelőorvos döntése, amelyhez hasznos segítség a DOAC-ok klinikai adatai közötti különbségek ismerete.

Jelen tanulmány annak jellemzőit mérte fel, hogy egyidejűleg több gyógyszer szedése hogyan hat a vérzési rizikóra, rivaroxabannal vagy enoxaparin/K-vitamin antagonistával kezelt betegeknél.

A VTE, a mélyvénás trombózissal és a tüdőembóliával együtt a harmadik leggyakoribb kardiovaszkuláris halálok a szívinfarktus és a stroke után. Incidenciája mintegy 1,04-1,83/1000 betegév, ez azonban 10/1000 betegévre ugrik időskorban. Ezen kívül olyan hosszú távú következményei is lehetnek, mint a postthromboticus szindróma, mely az érintett végtag duzzadásával, fájdalmával, elszíneződésével és vénabillentyű-károsodással jár.

A DOAC-ok széles körű alkalmazása és előnyei ellenére nem áll rendelkezésre megfelelő bizonyíték a különböző testtömeg-index (BMI) kategóriájú betegekre gyakorolt ​​​​hatásukra vonatkozóan.

Az orális antikoaguláns terápia kulcsfontosságúvá vált a napi klinikai gyakorlatban, mivel az általános populációban egyre gyakoribbak a véralvadásgátló kezelést igénylő betegségek, mint például a pitvarfibrilláció (PF) és a vénás thromboembolia (VTE), beleértve a mélyvénás trombózist (DVT) és a tüdőembóliát (PE) is.

A pitvarfibrilláció (PF) továbbra is az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb szívritmuszavar a klinikai gyakorlatban, világszerte egy olyan komoly problémát okozva, amelyet a modern orvostudománynak sürgősen le kell küzdenie. Az elmúlt években növekedett a PF-ben szenvedők száma, és évről évre nő a morbiditás és mortalitás is.

Számos megfigyeléses kutatás támasztja alá a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) biztonságosságát és hatásosságát a pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegek strokeprevenciójában, de ezek az adatok gyakran csak az utánkövetés rövid időtartamára korlátozódnak. Egy új elemzés célja az volt, hogy felmérje a kezelés alatti utánkövetés hosszát a felhalmozott való életbeli bizonyítékok alapján, valamint az utánkövetés időtartama és a DOAC hatékonyságára és biztonságára vonatkozó becslések közötti kapcsolatot.

A rendelkezésre álló kutatási eredmények alátámasztják, hogy a rivaroxaban jól tolerálható és hatékony lehet nem billentyűeredetű pitvarfibrillációban (NVAF) szenvedő túlsúlyos betegeknél, ugyanakkor azzal kapcsolatban kevés információ áll rendelkezésre, hogy milyen hatással van a polifarmácia erre a betegcsoportra.

Az optimális antithrombotikus terápia vizsgálata során nemrég megállapították, hogy a pitvarfibrillációban (AF) és társuló koszorúér-betegségben (CAD) szenvedő betegek körében a súlyos vérzések aránya rivaroxaban-monoterápia mellett alacsonyabb, mint rivaroxaban és thrombocytagátló szer együttes alkalmazása esetén.

A rivaroxaban stroke és szisztémás embolia prevenciójában betöltött szerepét már több tanulmány igazolta. Jelen tanulmány kifejezetten csak terápianaív, pitvarfibrillációban szenvedő betegek bevonásával készült Kelet-Ázsia centrumaiban, Dél- Koreában és Tajvanon.

A direkt orális antikoagulánsok használata és hatásai más gyógyszercsoportba tartozó, gyakran szedett készítményekkel történő együttadás esetén. A direkt orális antikoagulánsok potenciálisan többféle gyógyszercsoporttal léphetnek kölcsönhatásba. A klinikai kérdés a kölcsönható gyógyszerek együtt adásának prevalenciája, valamint a közös használat hatása pitvarfibrilláció kimenetelére.

Pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegeknél a stroke kockázata ötször akkora, mint a népesség többi részénél. A kockázat azonban jelentősen eltér a betegek között, és nagysága a CHA2DS2-VASc pontszám segítségével megbecsülhető.

A K-vitamin antagonistákat szedő, pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegeknél gyakori a vesefunkció progresszív romlása, de a rivaroxaban hosszú távú alkalmazásával kapcsolatban korlátozott bizonyíték áll rendelkezésre. Kutatók megvizsgálták a vesefunkció változását PF-betegeknél 2 éves rivaroxaban-kezelés után.

A pitvarfibrilláció és a diabetes két gyakori, önmagában is számottevő cardiovascularis kockázattal járó betegség, amelyek gyakran társulnak. Lényeges kérdés, hogy az alkalmazott antikoaguláns kezelés hogyan befolyásolja a diabeteses célszervkárosodást és a mortalitást.

Az elemzés célja a veseműködés romlásának kockázatát hasonlította össze 15 mg rivaroxaban mellett warfarinnal PF-ben és CKD-ben szenvedő betegeknél.

A daganathoz társuló vénás tromboembóliában (CAT) szenvedő betegek számára legalább 3-6 hónapig antikoaguláns kezelés indikált. Kevés adat áll azonban rendelkezésre a 6-12 hónap közötti kimenetekről. A tanulmány célja az volt, hogy az irodalom szisztematikus áttekintése segítségével felmérjék a visszatérő VTE és a major vérzés incidenciáját a diagnózistól számított 6-12 hónap között. 2597 publikációból 11 tanulmány felelt meg ennek a célnak, így 3019 beteg kifejezetten fél-egy év közötti adatainak elemzése történt.

Kutatások szerint a veseműködés romlása nagyobb mértékű azoknál a nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél, akiket hosszú távon warfarinnal kezeltek, mint a nem K-vitamin antagonistával kezelteknél.

A perifériás artériás betegség (PAD) egy gyakori betegség, amelynek előfordulása az öregedő népesség illetve a kockázati tényezők (elhízás, diabetes) terjedése miatt növekszik.

A kutatás célja az volt, hogy összehasonlítsa az apixaban és a rivaroxaban klinikai hatásosságát és biztonságosságát akut vénás thromboembolia (VTE) kezelésében. Megjelenéséig egyetlen korábbi tanulmány sem hasonlította össze közvetlenül az apixaban és a rivaroxaban klinikai hatásosságát és biztonságosságát akut VTE-ben szenvedő betegeknél.

A pitvarfibrilláció (PF), valamint az osteoporosis és a csonttörések – különösen a combnyaktörés – közös kockázati tényezője az idős életkor. A K-vitamin antagonista (KVA) warfarinról, amely az egyik régebbi, de ma is gyakran alkalmazott orális antikoaguláns, már korábban is feltételezték, hogy növelheti az osteoporosissal összefüggő törések kockázatát.

A vénás tromboembólia (VTE) az egyik vezető halálok daganatos betegeknél, illetve a VTE-páciensek 15-20%-ának van valamilyen daganata. A prosztatacarcinoma a leggyakoribb diagnosztizált daganat 55 évnél idősebb férfibetegek körében. Bár összehasonlításban a prosztatacarcinoma alacsonyabb VTE-kockázatot mutat, a rizikó így is háromszoros-négyszeres az általános populációhoz képest. A jelen tárgyalt tanulmány célja az volt, hogy értékelje a hosszú távú alvadásgátló terápia időtartamát prosztatacarcinomában és VTE-ben szenvedő svéd férfiaknál, összefüggés vizsgálata a kezelés időtartama és a kezelés abbahagyása utáni VTE kiújulásának kockázata között.

A rivaroxaban vénás tromboembóliában történő hosszú távú alkalmazásáról nem áll rendelkezésre elegendő adat randomizált klinikai vizsgálatokból. A fázis III vizsgálatok pozitív eredményeinek kiegészítésére, a prospektív nonintervenciós DRESDEN NOAC REGISTRY, jelenleg is folyamatban lévő vizsgálat adatainak felhasználásával lehetőség nyílik felmérni a rivaroxabannal történő kezelés hosszú távú kezelés menedzsmentjét és a klinikai kimeneteleket.

Egy új metaanalízis az új oralis antikoagulánsok nem ajánlott dózisainak hatásosságát és biztonságosságát értékelte randomizált klinikai vizsgálatok eredményeinek áttekintésével.

Kutatók tanulmányozták a rivaroxaban biztonságosságát és hatásosságát akut vénás thromboembolia kezelésében az Egyesült Királyságban.

A vénás thromboembolia (VTE) felnőttek között viszonylag gyakori, az incidenciagyakoriság 30 év felett a becslések szerint 10-1200/100 000 fő. Gyermekek körében a VTE kevésbe gyakori, az incidenciagyakoriság körülbelül 0,7-4,9/100 000 gyermek.

A COSIMO vizsgálat értékeli és bemutatja a vénás tromboembólia eredményes és biztonságos kezelését rivaroxaban monoterápiával, aktív daganatban szenvedő betegeknél. A daganathoz társuló trombózisos betegek esetén nagyobb a visszatérő vénás tromboembóliás események kockázata, amely szignifikánsan magas morbiditással és mortalitással jár. A direkt orális antikoagulánsok (DOAK-ok) kényelmes terápiás lehetőséget jelenthetnek ezen betegek számára. A cél a klinikai jellemzők értékelése volt azoknál az aktív tumorban szenvedő betegeknél, akiknél legalább négy hétig vénás tromboembólia miatt standard terápiát kaptak, majd rivaroxabanra váltás történt. Az analízis a páciensek által jelentett másodlagos végpontokra fókuszált.

Az aktív peptikus fekély gyakran kizáró tényező a pitvarfibrillációval kapcsolatos DOAK vizsgálatokban. Jelen tanulmány azonban felméri a direkt orális antikoagulánsok (DOAK) biztonságosságát és hatékonyságát pitvarfibrilláló- és fekélybetegek körében.

Az apixaban és a rivaroxaban direkt összehasonlítása akut, daganattal összefüggő vénás thromboemboliában szenvedő betegeknél, a klinikai kimenetelek értékelése.

A vénás thromboembólia – beleértve a mélyvénás thrombosist (DVT) és a tüdőembóliát (PE) gyakori a daganatos betegek körében. Ebben a kontextusban az alacsony molekulasúlyú heparinok (LMWH) hatékonyabbnak és ugyanolyan biztonságosnak bizonyultak az ismétlődő VTE megelőzésében, mint a K-vitamin antagonisták. Így a kezelés első 3-6 hónapjában ezek képezik a terápia alapját.Az LMWH-kezelés ugyanakkor a betegek számára a napi gyakoriságú szubkután injekciók szükségessége miatt több potenciális kényelmetlenséggel jár.

Jelen vizsgálat célja, hogy felmérje a myocardialis infarktus és egyéb major adverz kardiovaszkuláris események (MACE) rizikóját olyan pitvarfibrillációban szenvedő betegek között, akik átestek vagy nem estek át percutan koronária intervención (PCI). A kutatás nem K-vitamin antagonista orális antikoagulánsok (NOAK) használatát hasonlította össze warfarin-terápiával az adott betegcsoportba. Összesen 8 korábbi randomizált kontrollcsoportos vizsgálat együttes elemzése történt meg, 81 943 adatainak értékelésével.

A rutin klinikai gyakorlatban a nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban (NVAF) szenvedő betegek legalább egynegyedénél észleltek szuboptimális adherenciát direkt oralis antikoaguláns (DOAC) kezelés során, ami azért rendkívül aggasztó, mert a szuboptimális adherencia a stroke és a mortalitás magasabb kockázatával van összefüggésben.

Pitvarfibrillációban szenvedő betegek körében nem tisztázott, hogy a direkt oralis antikoagulánsok (DOAC) warfarinhoz viszonyított hatásossága és biztonságossága konzisztens-e a különböző nemzetközi normalizált ráta (INR) szinteken.

Számos randomizált klinikai vizsgálat és több mint egy évtizedes tapasztalat egyértelműen igazolja, hogy nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél a stroke és a szisztémás embolizáció prevenciójának választandó terápiája a direkt oralis antikoagulánsok (DOAC-ok) alkalmazása.

A pitvarfibrillációban alkalmazott oralis antikoagulánsok veseműködésre gyakorolt hatása hatóanyagonként eltérő. Egy retrospektív vizsgálatban arra keresték a választ, hogyan alakul a vesefunkció az egyes antikoagulánsok alkalmazása mellett.

Perifériás érbetegségben a sebészi vagy endovascularis revascularisatio után gyakori az akut végtagischaemia, amely főleg a beavatkozás utáni korai szakaszban jelentkezik és jelentősen rontja a prognózist. A VOYAGER PAD vizsgálat elemzése egy fontos terápiás lehetőségre mutat rá.

A vénás thromboembolia a daganatos betegségek gyakori szövődménye, amelyet rendszerint véralvadásgátló terápiával kezelnek. A hosszú távú, napi rendszerességű antikoaguláns kezelés további megterhelést jelenthet a daganatos betegek számára.

A Nemzetközi Thrombosis és Haemostatis Társaság frissítette a túlsúlyos betegek vénás thromboembolisatiójával kapcsolatban a direkt típusú antikoagulánsokra vonatkozó 2016-os irányelvét. A frissítés több fontos változást hozott.

Új metaanalízis értelmezi a rivaroxaban hatékonyságát és biztonságosságát perifériás artériás betegségben.

A direkt oralis antikoagulánsok (DOAK), illetve K-vitamin antagonisták (KVA) alkalmazása és a csonttörések kockázata közötti kapcsolattal összefüggésben rendelkezésre álló kutatási eredmények inkonzisztensek. Kutatók ezért elvégeztek egy metaanalízist annak értékelésére, hogy hogyan függ össze a csonttörés kockázata DOAC-okkal, illetve KVA-kkal kezelt, pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegeknél.

A VOYAGER PAD klinikai tanulmány értékelése és a rivaroxaban előny-kockázat mérlegelése perifériás artériás betegségben alsó végtagi revaszkularizációt (LER) követően. A VOYAGER tanulmány szekunder analízisében idős betegeknél alkalmazott 2x2,5 mg/nap rivaroxabant és 100 mg/nap aspirint vizsgáltak. Az előrehaladott életkor magasabb vérzési kockázattal társul, és a kettős thrombocytagátlás kedvezőtlen nettó előnnyel jár krónikus coronaria betegségben. A perifériás artériás betegség és alsó végtagi revaszkularizáció miatt alkalmazott alacsony dózisú rivaroxaban-kezelés előny-kockázat mérlegelése eddig azonban nem került feltárásra ≥75 éves betegeknél.

A tüdőembólia (PE) súlyos hemodinamikai esemény, amely mind rövid, mind hosszú távon nemkívánatos következményekkel jár, beleértve a jobb kamra elégtelenséget, ismétlődő vénás thromboembóliát (VTE), krónikus thromboembóliás pulmonális hypertoniát, a mortalitás növekedését és az életminőség romlását. Az akut fázisban elkezdett hatékony vérrögoldás és az ismétlődés kockázata elleni hosszú távú védelem létfontosságú a kimenetelek optimalizálása szempontjából. Az antikoaguláns kiválasztását és a későbbi kezelést számos tényező befolyásolja, beleértve a társbetegségeket, például a veseelégtelenséget is.

A pitvarfibrilláció mellett stabil coronariabetegségben is szenvedő betegek antithromboticus kezelésében az AFIRE vizsgálat megmutatta a rivaroxaban monoterápia előnyét a rivaroxaban és thrombocytagátló kombinációval szemben. Tisztázatlan volt azonban, hogy a rivaroxaban monoterápia hatásosságát és biztonságosságát hogyan befolyásolja az előzetes stroke-, illetve vérzési kockázat. Az adatok elemzése most erre a kérdésre is választ ad.

A perkután koszorúér beavatkozás (PCI) utáni antithromboticus kezelést számos randomizált, kontrollált kutatás során vizsgálták, és az eredmények alapján megfogalmazott irányelvek a legtöbb helyzetben megfelelő útmutatást biztosítanak. Ezzel szemben a perifériás artériás betegségben (PAD) végzett alsó végtagi revaszkularizáció (LER) utáni antithromboticus kezelés előnyeit alátámasztó bizonyítékok nagyrészt PCI adatok extrapolációjának eredményei, amelyen belül kevés a PAD-specifikus adat.

A súlyos cardiovascularis események prevenciójában az elmúlt évek egyik legfontosabb előrelépését a COMPASS vizsgálat hozta. Most arra is fény derült, mely betegek profitálhatnak a legtöbbet a rivaroxaban és aszpirin kombinációjából.