Állatkísérletek során áttörést érhettek el a hasnyálmirigyrák gyógyításában izraeli kutatók. A PJ34 jelű molekulát eddig a stroke gyógyításában alkalmazták.
Horvátország az első olyan európai uniós ország, ahol nemzeti tüdőrák-szűrőprogramot indítanak 50 és 70 év közötti aktív, illetve 15 éve leszokott dohányosok számára, akik legalább 30 doboz cigarettát szívtak el évente - közölte a horvát sajtó kedden.
Újabb rákellenes, természetes védelmi rendszert ismertek fel az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport munkatársai - olvasható az ELTE Természettudományi Karának MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Pontosabb a mesterséges intelligencia (AI) az orvosoknál a mellrák mammográfiai diagnosztizálásában a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Kanadai kutatók azonosították azt a kulcsfontosságú fehérjét, amely a kolorektális daganatok számos típusánál serkenti a tumor növekedését.
Nagyobb lehet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik 40 évesnél idősebben lombikbébi-eljárással (IVF) lettek várandósak - derült ki egy nagyszabású dán tanulmányból.
A kiegészítő terápiaként alkalmazott gyógynövényi termékek akadályozhatják a megkezdett hagyományos rákterápia hatását - erre figyelmeztetett a Portugáliában megrendezett, előrehaladott stádiumú mellrákkal foglakozó nemzetközi konferencia (Advanced Breast Cancer Fifth International Consensus Conference) egyik előadója.
Egy új tanulmány szerint a legtöbb ember számára értelmetlen visszafogni a vörös húsok és a feldolgozott húsáruk fogyasztását, mivel "a bizonyítékok gyengék, a kockázat kicsi".
Azoknál a férfiaknál, akiket termékenységi problémájuk miatt kezeltek, nagyobb prosztatarák-kockázatot állapított meg egy új tanulmány.
Az Európai Bizottság és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által közösen finanszírozott ERA PerMed program keretében Dr. Bödör Csaba és munkacsoportja a következő hároméves periódusban két spanyol és egy német kutatócsoporttal együtt vizsgálja majd a gyermekkori leukémiák egyik ritka típusában előforduló genetikai eltéréseket, megteremtve ezzel egy új terápiás megközelítés alapjait.
Egy új módszerrel kutatók láthatóvá tették a rákos sejteket az immunrendszer számára és segítették, hogy az megsemmisítsen olyan daganatokat, amelyeket az immunterápia más formái nem képesek észlelni.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 24 milliárd forintot költött tavaly tüdődaganattal összefüggő ellátásokra - közölte az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy nemzetközi kutatócsoport feltárta, hogy az agresszív hasnyálmirigyrák sejtek hogyan változtatják meg a környezetüket annak érdekében, hogy elősegítsék a test más részeibe való eljutásukat, ami a betegség magas mortalitásának hátterében álló metasztázisok oka.
Egy nemzetközi összefogás keretében több mint 40 kutató részvételével ok-okozati kapcsolatot tártak fel a bél mikrobióta és az immunrendszer daganatellenes aktivitása között.
Az ún. ketogén étrend és egy daganatellenes gyógyszer együttes alkalmazásából álló újfajta rákellenes kezelési módszer ígéretes kísérleti eredményeket hozott egy nemrég publikált tanulmány szerint, amelyben a Semmelweis Egyetem is részt vett egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként.
Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kutatásának eredményeiből.
Amerikai kutatók felfedezték, hogy milyen mechanizmus áll az 1-es és 2-es típusú diabéteszben szenvedőknél tapasztalt fokozott rákkockázat hátterében.
Az áttétes emlőrák jellemzően a csontokat, a tüdőt és az agyat támadja meg, és az agyi metasztázisok különösen veszélyesek: a betegek jelentős része a diagnózis felállítása utáni egy éven belül meghal.
Kutatók kifejlesztettek egy biológiai úton lebomló mikrorobotot, amely gyógyszerhordozó eszközként alkalmas lehet daganatellenes hatóanyagok célba juttatására.
A toledói egyetem kutatócsoportja felfedezte, hogy egy széles körben alkalmazott kemoterápiás hatóanyag továbbfejlesztésével olyan tumorellenes molekulák állíthatóak elő, amelyekkel a tumorőssejtek elpusztíthatóak lehetnek.
Az Amerikai Rákellenes Szövetség becslései szerint 2019-ben a hasnyálmirigyrák több halálos áldozatot fog követelni, mint az emlőrák, agydaganatok, petefészekrák vagy prosztatarák.
Több mint tíz évvel a kezelés befejezését követően is fokozott a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik a menopauza tüneteinek enyhítésére alkalmazott hormonterápián esnek át - derült ki egy nagyszabású tanulmányból, amely szerint a kockázat mértéke kétszerese az eddig gondoltnak.
Egyre több 50 év alatti felnőttnél diagnosztizálnak bélrákot a fejlett országokban két nagyszabású tanulmány szerint.
A nemzetközi klinikai vizsgálat eredményei szerint egy új daganatellenes készítmény drámai mértékben javította a leggyakoribb emlőrák típus túlélési arányát fiatal nők körében.
A tumor mikrokörnyezetének viselkedése megjósolhatja a rezisztencia kialakulását platinaalapú kemoterápiában – állítja egy új tanulmány.
Egy új kutatás szerint az enyhe-közepesen súlyos veseelégtelenségben szenvedő betegeknél a daganatkockázat emelkedett lehet, ausztrál kutatók a melanoma korai stádiumát kimutató vértesztet fejlesztettek ki, amerikai kutatók szerint pedig legalább háromféle, a szájüregben előforduló baktériumfaj is közvetlenül hozzájárulhat a nyelőcsőrák kockázatának emelkedéséhez.
Amerikai kutatók olyan új gyógyszerhordozó rendszert alkottak meg, amely forradalmasíthatja a daganatellenes kezelési lehetőségek körét.
A kolorektális daganat világszerte a harmadik leggyakoribb rákos betegség, amely évente 900 ezer halálesetet okoz. Ezeknek a haláleseteknek a többsége kolonoszkópiás szűréssel, korai diagnózissal és műtéttel megelőzhető lenne.
A rák négy leggyakoribb típusának kialakulásában már nagyobb szerepet játszik az elhízás, mint a dohányzás - állapította meg egy brit kutatószervezet.
A toledoi egyetem kutatói a sztatinok nemkívánatos hatásainak (homályos látás, memóriazavar, fokozott diabéteszkockázat) vizsgálatakor több, addig ismeretlen, előnyös hatást is felfedeztek.
A vérnyomáscsökkentő hatású losartan új kutatási eredmények szerint javíthatja a petefészekrák ellen alkalmazott kemoterápiás szerek hatásosságát.
A modern egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező országokban elő nők egyre gyakrabban szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy részt vegyenek-e nőgyógyászati rákszűrésen, amelynek előnye, hogy segítségével azonosíthatóak a korai fázisú, jól kezelhető daganatok, és ez által csökkenthető a mortalitás kockázata.
Közép-európai együttműködést sürget az onkológia területén az emberi erőforrások minisztere.
A Journal of Nuclear Medicine folyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint a radiofarmakonok egy új osztálya hatékonynak bizonyult közel harmincféle malignus daganattípus nem invazív azonosításában.
Egy új elemzés szerint 2018-ban az Egyesült Államokban rekordszámú daganatellenes gyógyszer került forgalomba, összesen 17 indikációban.
Egy amerikai klinikai vizsgálat eredményei szerint hatékony egy új okosgyógyszer a metasztatikus, tripla negatív emlőrák ellen.
A The Lancet folyóiratban közzétett felmérés eredményei szerint az elhízással összefüggő daganatos betegségek gyakoriságának emelkedése a fiatal felnőttek körében ronthatja a rákos betegségek összmortalitásának csökkentésében elért sikereket.
A mellráknak tizenegy genetikailag különböző altípusa van és ezek mindegyikének más a lefolyása, valamint a kezelés utáni kiújulásának az esélye - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált új tanulmányból.
Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.
Egy új kutatás szerint az enyhe-közepesen súlyos veseelégtelenségben szenvedő betegeknél a daganatkockázat kis mértékben emelkedett lehet, különös tekintettel a nem melanoma típusú bőrrákra és az urogenitális daganatokra.
Egy új metaanalízis eredményei szerint az emlőrák elleni citotoxikus terápia dózisintenzitás növelésével növelhető a kezelés hatásossága, ami elérhető a kemoterápiás ciklusok közötti időtartam lerövidítésével vagy az egyes gyógyszerek egymás utáni, teljes dózisban történő alkalmazásával.
Egy innovatív daganatellenes terápia segítségével a malignus emlőráksejtek zsírsejtekké alakíthatóak, ez által megelőzhető a metasztázisok kialakulása.
Új onkológiai központ épül Salgótarjánban, a Szent Lázár Megyei Kórházban; a beruházás 13 milliárd 380 millió forintból valósul meg 2020 végére, a Modern városok program keretében.
Az orvosok régóta azonosítják a BRCA1 és a BRCA2 génmutációkat az emlődaganat fokozott kockázatával, amerikai kutatók azonosítottak egy másik, a szervezet belső órájának szabályozásában szerepet játszó gént, amely hatással lehet az emlőrákra.
Amerikai kutatók felfedezték, hogy a sejtmetabolizmus fontos szerepet játszik a sejtek azon képességében, amellyel a túléléshez elengedhetetlen autofágiás mechanizmust el tudják indítani – számos daganat is ezt a folyamatot használja ki a gyógyszerrezisztencia kialakításában.
Egy új gyógyszer és a hormonterápia kombinációja meghosszabbíthatja az előrehaladott mellrákban szenvedő nők életét - állapította meg egy új kutatás.
Nem várt eredményre bukkantak a Technische Universität München (TUM) kutatói. A vastagbélrák kiváltó faktorainak vizsgálatakor az találták, hogy a stresszhatás alatt álló sejt a vastagbél módosult mikrokörnyezetében elősegíti a daganatok kialakulását.
A manchesteri egyetem kutatói feltárták, hogy egy új hatóanyag-csoport képes megállítani a petefészekrák sejtek növekedését.
Egy új metaanalízis eredményei szerint az emlőrák elleni citotoxikus terápia dózisintenzitás növelésével növelhető a kezelés hatásossága, egy amerikai klinikai vizsgálat eredményei szerint hatékony egy új okosgyógyszer a metasztatikus, tripla negatív emlőrák ellen.
Az átlagosnál magasabb embereknél fokozottabb a kockázata bizonyos ráktípusoknak, mivel a magasságukból adódó nagyobb sejtszámuk több veszélyes mutáció kialakulására ad lehetőséget - állítja a Kaliforniai Egyetem evolúciós, ökológiai és szerves biológiai tanszékének egyik munkatársa, aki a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban publikálta tanulmányát.