Új terápiás stratégiák atópiás dermatitisben: biomarker moduláció és klinikai következmények
Az atópiás dermatitis (AD) patomechanizmusának jobb megértése az elmúlt években célzott szisztémás terápiák gyors bővüléséhez vezetett. A mostani szisztematikus összefoglaló azt vizsgálta, hogy a biológiai szerek, a Janus-kináz (JAK) gátlók és több új, fejlesztés alatt álló készítmény miként módosítja az AD-hez köthető biomarkereket, és ezek a változások mennyiben járnak együtt a klinikai javulással.
Vizsgált kérdések és módszertan
A szerzők 2014 és 2024 között megjelent közleményeket kerestek négy adatbázisban (PubMed, Embase, Scopus, Web of Science), és a szisztémás „innovációs” terápiák biomarkerhatását vizsgáló klinikai vizsgálatokat, kohorszokat, illetve esetsorokat vonták be (állatkísérletek, esettanulmányok, konferencia-absztraktok és kizárólag topikális kezeléseket tárgyaló munkák kizárva). A PRISMA-elvárások szerint készült áttekintés PROSPERO-regisztrációval rendelkezett (CRD420251061934), az elfogultsági kockázatot JBI-checklistekkel értékelték, a heterogenitás miatt pedig narratív szintézist alkalmaztak.
A kiválasztás során 955 találatból végül 80 tanulmány felelt meg a kritériumoknak. Ezek közül 63 biológiai terápiákat (túlnyomórészt dupilumabot), 9 JAK-gátlókat (upadacitinib, abrocitinib, baricitinib), 8 pedig feltörekvő mechanizmusú szereket vizsgált (pl. OX40/OX40L-gátlás, JAK/SYK-gátlás, TSLP-blokád, IL‑4Rα‑ellenes antitestek).
A „klasszikus” biomarkerek: CCL17/TARC, LDH, IgE, eozinofilek
A klinikai gyakorlatban leggyakrabban mért AD-biomarkerek közé a teljes IgE, az LDH, az eozinofilszám és a CCL17 (TARC) tartozik; utóbbi rutinszerű mérése a cikk szerint jelenleg érdemben csak Japánban terjedt el.
A legfontosabb, több gyógyszerosztályon átívelő minta a CCL17/TARC és az LDH csökkenése volt: a CCL17-et és/vagy LDH-t értékelő tanulmányok mindegyike (48/80; 60%) csökkenést jelzett, függetlenül attól, hogy biológiai terápiáról, JAK-gátlóról vagy újabb fejlesztésről volt szó. A szerzők kiemelik, hogy a teljes IgE dupilumab mellett a vizsgálatok döntő többségében csökkent (22/24; 92%), és tralokinumab esetén is egységesen csökkenést írtak le a rendelkezésre álló adatok alapján (3/3).
Az eozinofilszám viszont ellentmondásosabban viselkedett: dupilumab mellett gyakran stabil maradt, néhány vizsgálatban emelkedett, míg upadacitinib esetén többnyire csökkenő trendet írtak le. A szerzők külön felhívják a figyelmet egy olyan megfigyelésre is, amelyben dupilumab indukálta eozinofília mellett több betegnél conjunctivitis jelentkezett, felvetve az eozinofilek lehetséges kockázatjelző szerepét ezen mellékhatás kapcsán.
Klinikai korrelációk: a biomarker „jelentése”
A tanulmányok egy részében a biomarkerváltozások együtt jártak a klinikai javulással (EASI, SCORAD, pruritus-skálák). A szerzők összesítése szerint a klasszikus gyulladásos markerek csökkenése a klinikai kimenetelekkel a korrelációt vizsgáló munkák döntő többségében (18/20; 90%) társult javulással, különösen biológiai terápiák mellett. Példaként a dupilumab-kezelésekben a CCL17, LDH és IgE csökkenése több tanulmányban alacsonyabb EASI-értékekkel járt együtt, illetve tralokinumab esetén is leírták a CCL17 és az EASI párhuzamos kedvező változását.
Negatív prediktív jelzésként a szerzők azt emelik ki, hogy dupilumab mellett magasabb kiindulási LDH- és eozinofilszintek több vizsgálatban rosszabb terápiás válasszal társultak, így ezek a markerek – megfelelő környezetben – a válasz esélyének becslésében is szerepet kaphatnak.
Omics, barrier és mikrobiom: a „mélyebb” biomarkerek iránya
A bőrmintákon végzett transzkriptomikai és proteomikai vizsgálatok alapján több terápia (különösen dupilumab és tralokinumab) a Th2/Th22-gyulladásos aláírás „normalizálódása” felé hat, miközben a barrierfunkcióhoz, epidermális differenciációhoz és lipidanyagcseréhez kapcsolódó génexpresszió helyreállása is megjelenik. A szerzők szerint a tape-strip (bőrfelszíni mintavétel) és biopsziás megközelítések minimálisan invazív biomarkerjelölteket is adhatnak, de az alkalmazott platformok és módszerek sokfélesége egyelőre korlátozza az összevethetőséget.
A mikrobiom-eredmények közül különösen következetes a Staphylococcus aureus kolonizáció csökkenése dupilumab mellett (minden, erre fókuszáló vizsgálatban), és tralokinumab esetén is hasonló irányú megfigyelés szerepel, bár lényegesen kevesebb adattal. A barrierfunkciót jelző TEWL és stratum corneum hidratáció (SCH) vizsgálatok alapján a szerzők egy olyan megfigyelést is idéznek, amelyben az SCH változásai a tartós dupilumabválasz korai jelzői lehetnek.
Jelenleg használható biomarkerek és korlátaik
A szerzők összegzése szerint a CCL17/TARC és az LDH a legkonzisztensebb, a betegségsúlyossággal és a terápiás válasszal leginkább együtt mozgó biomarkerek, ugyanakkor mindkettő specificitása korlátozott, ezért önmagukban nem valószínű, hogy precíziós döntéstámogatásra elegendők. A bizonyítékok értelmezését nehezíti a vizsgálati tervek, populációk, időpontok, biomarkerpanelek és analitikai módszerek heterogenitása; a szerzők szerint a legtöbb közleményben az elfogultság kockázata „közepes”, és különösen kevés a standardizált, összehasonlító adat.
A jövő iránya az integrált biomarkerpanelek validálása: immunológiai, transzkriptomikai és mikrobiom-adatok kombinálása, multicentrikus, nagy esetszámú, standardizált vizsgálatokban, hogy a biomarkerek valóban klinikai döntéshozatalra alkalmas teljesítményt nyújtsanak.
Moreiras-Arias N, Nieto-Fontarigo JJ, Salgado FJ, González-Vilas D, Paredes-Suárez C, Combo-García E, Rodríguez-Otero C, Flórez Á. Novel Therapeutic Strategies for Atopic Dermatitis: Biomarker Modulation and Clinical Implications. A Systematic Review. Clinical Reviews in Allergy & Immunology. 2026;69:4. DOI: 10.1007/s12016-025-09129-z.
