A gyógyszer okozta állcsontnekrózis diagnosztizálása és kezelése
A koppenhágai 20 éves MRONJ-kohorsz adatai szerint a gyógyszerhez társuló állcsont-nekrózis leggyakoribb kiváltó tényezője a fogeltávolítás, miközben a betegek többsége sebészi ellátásra szorult. A szerzők 934 eset elemzésével azt mutatják be, hogy a kórkép klinikai mintázata, a társbetegségek, az alapbetegség és az antireszorptív expozíció dózisa együtt rajzolja ki a kockázati és kezelési profilt.
A gyógyszerhez társuló állcsont-nekrózis (MRONJ) ritka, de súlyos mellékhatásként jelenik meg antireszorptív és egyes antiangiogén kezelések mellett, és kezeletlenül fájdalommal, fertőzéssel, fogvesztéssel, életminőség-romlással, valamint jelentős morbiditással járhat. A most közölt vizsgálat a Copenhagen ONJ Cohort 20 éves anyagát foglalja össze, és a szerzők szándéka szerint olyan epidemiológiai és klinikai alapképet ad, amelyre a későbbi kockázatbecslési és terápiás elemzések épülhetnek.
Húsz év, 934 beteg
Az obszervációs kohorszba minden olyan beteget bevontak, akinél 2005. január 1. és 2024. december 31. között, a koppenhágai egyetemi kórház száj-, állcsont- és arcsebészeti osztályán MRONJ diagnózisa igazolódott. Az adatgyűjtés prospektív módon indult, majd a változók körének bővülésével retrospektív kórlapelemzéssel egészült ki; rögzítették egyebek mellett a demográfiai jellemzőket, a gyógyszerelést, a feltételezett etiológiai tényezőt, a fájdalmat, a funkcionális állapotot és az alkalmazott kezelési stratégiát.
A teljes kohorsz 934 beteget számlált, az átlagéletkor 71,6 év volt, a betegek 68,4%-a nő. Az antireszorptív kezelés leggyakoribb indikációját az osteoporosis, az emlőrák, a prosztatarák és a multiplex myeloma adta.
Dózis és alapbetegség szerint eltérő profil
A szerzők az expozíció alapján alacsony dózisú antireszorptív kezelésre (LDAR), adjuváns dózisú kezelésre (ADAR), nagy dózisú kezelésre (HDAR), valamint antireszorptív szer nélküli, de methotrexatot, monoklonális antitestet vagy tirozinkináz-gátlót kapó csoportra osztották a betegeket. Az LDAR-csoportban nagyobb volt a nők aránya, és az első viziten mért átlagéletkor is magasabbnak bizonyult, mint a többi csoportban.
A kohorsz 34,2%-a aktív dohányos volt. A funkcionális állapotot jelző ECOG-státusz kedvezőtlenebbnek, a BMI pedig alacsonyabbnak bizonyult az LDAR-csoportban az ADAR- és HDAR-csoporthoz képest.
Társbetegségek és kísérő gyógyszerek
A betegek 75,8%-ának legalább egy társbetegsége volt, ideértve a cardiovascularis, pulmonalis és autoimmun kórképeket. Diabéteszes a betegek 12,5%-ánál, vesefunkció-romlás 19,9%-nál szerepelt. Legalább egy társbetegség szignifikánsan gyakrabban fordult elő az LDAR-csoportban, ugyanakkor a diabétesz és a vesekárosodás prevalenciája nem különbözött érdemben a dóziscsoportok között.
Az MRONJ megjelenése előtt az antireszorptív kezelés átlagos időtartama 56,1 hónap volt, és ebben nem mutatkozott szignifikáns eltérés a csoportok között. A HDAR-csoportban, illetve a methotrexatot, monoklonális antitestet vagy tirozinkináz-gátlót kapó betegek között gyakoribb volt a szisztémás szteroidhasználat, míg az LDAR-csoportban több beteg részesült methotrexatkezelésben, ugyanakkor kevesebben kaptak kemoterápiát, antiangiogén vagy antihormonális kezelést.
A fogeltávolítás a vezető kiváltó esemény
A diagnóziskor a stádiumeloszlás a következő volt: 1,7% stádium 0, 36,6% stádium 1, 35,7% stádium 2 és 26,0% stádium 3. Sem a stádium, sem az első viziten mért fájdalomscore nem különbözött szignifikánsan a dóziscsoportok között.
Az etiológiai mintázat ennél markánsabb különbségeket mutatott. Összességében a betegek 52,9%-ánál fogeltávolítás előzte meg az MRONJ kialakulását, és ezeknek az eseteknek 82,4%-ában a beavatkozást általános fogorvosi praxisban végezték. A spontán kialakulás aránya 21,6% volt, és ez a HDAR-csoportban gyakoribbnak bizonyult, mint a többi expozíciós kategóriában.
A mandibula érintettsége dominált, a sebészi kezelés került előtérbe
Az MRONJ az esetek 64,9%-ában a mandibulát érintette, a maxilla 29,1%-ban, mindkét állcsont 6,0%-ban volt érintett. A lokalizáció a dóziscsoportok között nem mutatott különbséget, az alapbetegség szerinti bontásban viszont szignifikáns eltérés volt látható.
A kezelési stratégia egyértelműen a műtéti megoldások felé billent: a betegek 18,1%-a részesült konzervatív ellátásban, 81,9%-uknál sebészi beavatkozás történt. A műtéten átesettek körében a block resection volt a leggyakoribb eljárás, az operált betegek 88,8%-ánál ezt alkalmazták. Spontán gyógyulást 5,5%-ban figyeltek meg, de két betegnél később új laesio alakult ki.
A dóziscsoportok között különbség mutatkozott a választott sebészi eljárásokban, ugyanakkor az érzéstelenítés típusa nem tért el szignifikánsan. A HDAR-csoportban nemcsak a spontán eredetű MRONJ fordult elő gyakrabban, hanem a spontán gyógyulás is ritkább volt, mint az LDAR-csoportban.
Osteoporosis és daganat eltérő mintázatokkal
Az alapbetegség szerinti bontásban az osteoporosis adta a legnagyobb csoportot, a betegek 34,9%-ával. További 6,2%-nál osteoporosis és daganatos betegség együtt szerepelt, 3,6%-nál pedig két vagy több daganat állt fenn.
Az osteoporosisos betegek körében a fogeltávolítás aránya 60,1% volt, míg a spontán kialakulás 14,7%-ot tett ki. Ezzel szemben prosztatarákban, multiplex myelomában, illetve az egyéb daganatos csoportokban a spontán esetek aránya 31,8%, 31,5%, illetve 32,1% volt, ami arra utal, hogy malignus alapbetegségben és nagyobb dózisú expozíció mellett más klinikai lefolyás rajzolódhat ki.
Mit állít biztosan a vizsgálat
A szerzők szerint a kohorsz egyik legfőbb értéke a 99% feletti részvételi arány és a hosszú követés, amely alkalmassá teszi az adatbázist a gyógyulási valószínűség, a relapszus és a kumulatív expozíció későbbi vizsgálatára. Ugyanakkor a jelen elemzésből nem becsülhető meg pontosan az MRONJ kockázata egy-egy betegcsoportban, mivel hiányzik az antireszorptív kezelésben részesülő, de MRONJ-t nem fejlesztő személyek kontrolladata.
Lényeges korlát az is, hogy a vizsgálat magas progresszivitású tercier centrum anyagára épül, ezért a betegösszetételt referral bias torzíthatja, és ez a magas, 81,9%-os műtéti arány értelmezését is befolyásolhatja. A szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy a kezelési eredményeket ebben a közleményben nem elemezték részletesen; az erre irányuló külön vizsgálat előkészítés alatt áll.
Poulsen I, Andersen SWM, Jensen SS, Steengaard TK. Diagnosis and treatment of medication-related osteonecrosis of the jaws. A cohort study over 20 years. Oral Surg Oral Med Oral Pathol Oral Radiol. 2026. doi:10.1016/j.oooo.2026.04.011.
