Egy friss WHO-IARC globális elemzés szerint 2022-ben az új daganatos esetek 37%-a megelőzhető lett volna életmódi, környezeti és fertőző tényezők elkerülésével.
Ez a tanulmány az idős férfiaknál jelentkező, életkorral összefüggő merevedési zavar patofiziológiai mechanizmusainak feltárására irányult, új diagnosztikai irányokat kínálva és új célzott terápiák fejlesztését célozva.
Az új évhez és rák világnapjához kapcsolódva az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben komplex tüdőegészség-program indul, amely elsősorban az 50–74 év közötti aktív dohányosokat szólítja meg. A program célja a tüdő egészségi állapotának átfogó felmérése, valamint a tüdőrák kialakulásához vezető kockázatok csökkentése szakmailag irányított folyamat keretében.
Kanadában a 2018-as törvényi szabályozás előtt a nikotinos e-cigaretták illegálisan, de széles körben hozzáférhetők voltak; közegészségügyi hatásuk máig vitatott.
Magyarországon továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a daganatos megbetegedések vezetik a halálozási statisztikákat.
A dohányzás az érelmeszesedés, szívritmuszavarok és pitvarfibrilláció egyik fő, elkerülhető rizikófaktora a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében.
A fiatal felnőttek körében látványos változások, az idősebb korcsoportoknál stagnálás látható a dohányzási szokásokban.
A Brit Fogászati Társaság nemrég publikált keresztmetszeti összehasonlító vizsgálatának módszerei, eredményei, következtetései.
A napjainkban elérhető tudományos bizonyítékok ellenére sokan továbbra sincsenek tisztában a dohányzási ártalomcsökkentés korszerű lehetőségeivel.
A Nature-ben közölt tanulmány egy korábbi toxikológiai vizsgálatot ismételt meg, további vizsgálatokkal kiegészítve.
A dohányzók jelentős hányada krónikus betegség diagnózisát követően sem teszi le a cigarettát. A füstmentes eszközök ártalomcsökkentéssel járó alternatívát jelenthetnek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentései szerint ma több mint egymilliárd ember dohányzik a világon – és ez a szám a népességnövekedési előrejelzéseket figyelembe véve 2025-ben is hasonlóan alakul majd.
A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már sok minden nem az, aminek korábban gondoltuk. Elérkezett a szemléletváltás ideje, amikor radikálisan megváltozhat az a kép is, amit a dohányzásról eddig alkottunk. A dohányosoknak egyre inkább tenniük kell saját magukért, valamint környezetükért.
Az OTSZ Online szerint egy 40 országra kiterjedő tanulmány adatai alapján az 50 évesnél fiatalabb nők körében növekszik a tüdőrákos megbetegedések gyakorisága.
Közép-európai együttműködést sürget az onkológia területén az emberi erőforrások minisztere.
A dohányzás, a diabétesz és a magas vérnyomás a nőknél jobban emeli a szívroham kockázatát, mint a férfiaknál - állapította meg az Oxfordi Egyetem új kutatása.
Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.
A birminghami egyetem egy új kutatása szerint a sokak szerint ártalmatlan e-cigaretta használata is súlyos egészségügyi károsodást okozhat.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont és az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársai azt vizsgálták, hogyan hatott a dohányzás korlátozása a vendéglátóiparban dolgozó nők gyermekeinek születéskori egészségére.
Az egészségügyi alapellátás színvonalának további emelése érdekében, praxisközösségek létrehozására 5,8 milliárd forintot különít el a központi költségvetés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Dunavarsányban egy ilyen új centrum átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Amerikai kutatók szerint legalább háromféle, a szájüregben előforduló baktériumfaj is közvetlenül hozzájárulhat a nyelőcsőrák kockázatának emelkedéséhez.
Még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program, amelynek gerince az öt betegségcsoport - onkológiai, keringési, mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentális zavarok - megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti program - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A COPD világszerte egyre jelentősebb egészségügyi probléma, amely a WHO becslése szerint 2030-ra a harmadik legfőbb halálozási okká lép elő. Május 24-25-én vezető pulmonológusok találkoztak a „CEE Respiratory Expert Forum” keretében Bécsben, hogy megvitassák a COPD kezelésének legújabb szempontjait, eredményeit, és hogy ezek mit jelentenek valójában a betegség kezelésében.
A dohányzás a szívbetegségek és a stroke vezető oka Magyarországon - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Magyarországi Irodája kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az e-cigaretta napi használata majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát egy új, nagy létszámú amerikai kutatás szerint.
Egy új tanulmány szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegség következtében életüket vesztő emberek száma közel 12 százalékkal nőtt az elmúlt 15 évben.
A világon minden tizedik halálozás oka a dohányzás - figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a Lancet brit orvosi folyóirat aktuális számában jelent meg.
Egyre súlyosabb tünetekkel és egyre korábbi életszakaszban jelentkezik a gyulladásos bélbetegség a hazai lakosság körében. Ezek közül a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás a leggyakoribb, mintegy 45 ezer embert érint.
A hasnyálmirigyrák miatti halálozás 2017-re át fogja venni az emlőrák „dobogós” helyét Európában. A hasnyálmirigyrák mortalitása sok európai országban emelkedik, becslések szerint jövőre 91500 halálesetet fog okozni ez a daganattípus.