Az utóbbi évtizedekben rohamos fejlődésen mentek keresztül az orvosi képalkotó eljárások, amelyeket ma már a diagnosztika mellett a terápiában is egyre gyakrabban alkalmaznak, a leletek értelmezését azonban még mindig nem tudják elvégezni a számítógépek, ehhez képzett szakemberekre van szükség - mondta Szabó Endre radiológus a Szegedi Tudományegyetemen Wilhelm Conrad Röntgen halálának évfordulóján rendezett nyílt napon. Az Európai Radiológusok Társasága először idén hirdette meg a radiológia európai napját, ebből az alkalomból tizenkilenc ország radiológusai mutatták be munkájukat az érdeklődőknek.
Az elkövetkező fél év a magyar egészségügyben a Semmelweis-tervről szól majd, amely a betegellátás és a prevenció jobb megszervezése érdekében az intézmények összefogására és a tartalék erőforrások felszabadítására épül - közölte az egészségügyért felelős államtitkár Szolnokon.
A Washington Egyetem kutatói olyan nanorészecskéket fejlesztettek ki, melyek a vérrögöket képesek láthatóvá tenni a spektrális CT számára.
A fogyasztók többsége örülne olyan vizsgálatoknak, amelyek kimutatják jövőbeni betegségeiket. A fogyasztók nagyra értékelik a jövendő egészségi állapotukkal kapcsolatos információkat, és erre pénzt is hajlandók áldozni. A Tufts Medical Center közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy az emberek 76 százaléka jelezte hajlandóságát egy olyan hipotetikus előrejelző tesztre, amely kimutatná, hogy idősebb korukban kialakul-e bennük Alzheimer-kór, emlő- illetve prosztatarák, vagy arthritisz.
Januárban egészséggazdasági monitort indított a Gfk Hungária Piackutató és a Tárki, aminek célja, hogy a döntéshozók, a civil szervezetek és a piac számára információkat szolgáltasson arról, hogy a lakosság mire fordítja az idejét és a pénzét az egészségével kapcsolatban - számolt be a vizsgálat megindításáról Rudas Tamás, a Tárki tudományos igazgatója és Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója a Budapesten tartott konferencián.
Egy friss tanulmány szerint azok esetében, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel, magasabb az öngyilkosság elkövetésének kockázata.
Egy új eljárással napok alatt gyógyíthatók az égési sérülések. Egy orvosok által kifejlesztett forradalmi eszköz segítségével a súlyos égési sebeket is akár pár nap alatt gyógyítani lehet. Az eszköz leginkább egy festékszóró pisztolyhoz hasonlít, ami őssejteket permetez a sérült bőrfelületre.
Járulékalap, járulékmértékek januártól. Változott a járulékalap, a biztosítottak által fizetett nyugdíjjárulék mértéke, a járulékfizetési felső határ és a minimálbér Január elsejétől.
Az influenza elleni egyetlen támogatott, háromkomponensű oltóanyag jelenleg nem kapható a patikákban, de hatféle háromkomponensű szezonális oltóanyag is vásárolható vényre a gyógyszertárakban, ezerötszáz-kétezer forintos áron.
A főállatorvos módosította a dioxinrendeletet, továbbra is fenntartja a szigorú ellenőrzést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája az MTI-vel.
A rákellenes liga aggódik a gyógyszerkassza esetleges szűkítése miatt. A Magyar Rákellenes Liga szerint a gyógyszerkassza jelentős tételét kitevő onkológiai gyógyszertámogatások esetleges felülvizsgálata és szűkítése embertelen következményekkel járhat, ezért azt kérte a kormányzattól, hogy gondoljon ezekre is, amikor a döntéseket előkészíti vagy meghozza.
Megmenekülhet az előző városvezetés idején a csőd szélére sodródott fővárosi egészségügy, ha sikerrel jár a kormány és a főváros vezetőinek tárgyalása - közölte a Magyar Nemzettel Tarlós István főpolgármester, aki szerint a 12 fővárosi fenntartású kórházból egyelőre négy országos hatáskörű intézmény kerülne állami kézbe.
Az elkövetkező hónapokban több, a mentális egészséggel, illetve annak kutatásával, gyógyításával kapcsolatos eseményre is sor kerül. A Magyar Pszichiátriai Társaság XVI. Vándorgyűlésére 2010. január 26-29. között, Sopronban, a „Felfedező kutatások a neuropszichiátriában: fókuszban a depresszió, a szorongás és a szkizofrénia” című kongresszusra pedig 2011. március 18-19. Budapesten kerül sor.
Július 1-jén hatályba lép a gondozási tevékenység új, teljesítményarányos finanszírozási rendszere - jelentette be az egészségügyért felelős helyettes államtitkár.
Az Apple első emberét, Steve Jobsot is érintő ritka hasnyálmirigyrák túlélési idejét bizonyos génváltozatok jelenléte határozhatja meg - közölték amerikai kutatók.
Egy nemzetközi kutatásban egy új gyógyszert, az apixabant jóval hatékonyabbnak és könnyebben használhatónak találtak a jelenlegieknél a trombózis megelőzésére csípőprotézis műtétek után. Az eredmények az alsó végtag mélyvénás trombózisának hatékonyabb megelőzési módjával kecsegtetnek.
Az emlőrák kezelésében gyakorta alkalmazott gyógyszer, a tamoxifen, a tüdőrák okozta halálozás kockázatát is csökkentheti – derül ki a Cancer folyóirat hétfői számában megjelent amerikai tanulmányból.
A Lancet orvosi szakfolyóirat szervezésében tartott a tömegesemények és a gyógyászat kapcsolatát vizsgáló szimpóziumon olyan eszközt mutattak be, amely segítségével jobban fel lehet készülni az eseményeken, rendezvényeken felbukkanó egészségügyi kockázatokra.
Az Egyesült Államokban számos rákbetegséget későn diagnosztizálnak. A méhnyakrák és a vastagbélrákos esetek közel felét a betegség késői stádiumában mutatják ki az Egyesült Államokban, amikor a kezelés valószínűleg már nem segíthet – derül ki az amerikai kormány szerdán közzétett felméréséből.
Az atombomba öröksége még mindig kísérti a hirosimai családokat. A 65 évvel ezelőtt félmillió japán halálát és sebesülését okozó amerikai atombombák még ma is a családok nemzedékeit kísértik, akik attól tartanak, hogy örökölték a sugárzás által károsított géneket.
Az izraeli kutatók óriási dolgokat próbálnak elérni az apróságokkal. Mindössze egy atomnyi vastagságú anyag, amely az acélnál is erősebb, és olyan rugalmas, mint a gumi. "Miniatűr tengeralattjáró", amely az immunrendszert becsapva képes eljuttatni a kemoterápiás gyógyszert mélyen a daganat belsejébe.
Svájci kutatók kimutatták, hogy a kis mennyiségű alkoholt fogyasztók esetén mintegy 30 százalékkal csökken a metabolikus szindróma kockázata.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala (FDA) jóváhagyta az egyszer használatos gyorstesztet (INSTI HIV-1; bioLytical Laboratories), mely 60 másodpercen belül kimutatja a HIV-ellenes antitesteket.
Az orvostudomány történetében először várható, hogy kokainizmus ellen oltással védekezhetünk. Amerikai szakemberek szerint a tudományos eredmény értékét tovább növeli, hogy hasonló oltóanyag kidolgozásával várhatóan a nikotin- és a heroinfüggőség is megszüntethető.
Francia kutatók szerint azok a betegek, akik stroke (gutaütés) után a fluoxetin antidepresszánst szedték, több izomműködést nyertek vissza, mint a többi stroke-ból lábadozó páciens.
A döntés az USA-ban az elmúlt 50 évben az első új orális antikoaguláns engedélyezését jelenti. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) engedélyezte a dabigatran etexilátot, a Boehringer Ingelheim új, szájon át szedhető direkt thrombin inhibitorát a stroke kockázatának csökkentésére nem billentyű-eredetű pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegeknél.
Mártai István, az OMSZ főigazgatója ugyanakkor kifejtette: még ma is úgy látják, hogy jó intézkedés volt a betegszállítás és a mentés különválasztása. Hozzátette, hogy a kormányzat a szakma érintett képviselőivel a jövő héten kezd egyeztetni a tervekről.
Az eszközök a legjobb helyre kerülnek. A Heim Pál Gyermekkórház Fül-orr-gége és Bronchológiai Osztálya Magyarország legnagyobb gyermek gégészeti osztálya, melynek ellátási területe kétmillió lakosú.
A Semmelweis-terv című előadásában az államtitkár kiemelte, hogy a sürgősségben fontos kérdés a szakemberellátás. Véleménye szerint a problémát megoldhatná az, ha a mentőszolgálati és a sürgősségi osztályok csapatai egy forgórendszerben dolgoznának. Ez viszont jelenleg még egy vitatott kérdés - tette hozzá.