Kardiológia rovat – további cikkek

A daganatos betegek hipertóniájának mechanizmusai és kezelési stratégiái

Az onkológiai ellátás során a magas vérnyomás mellett ortosztatikus hipotónia és jelentős vérnyomás-ingadozás is jelentkezhet. Lauren Daniel és W. Gregory Hundley áttekintése e szabályozási zavarok összefüggéseit, az eltérő vérnyomáscélok bizonyítékait és a kardioonkológiai rehabilitáció szerepét vizsgálja.

hirdetés

Tartós kardiovaszkuláris kockázat

A hipertónia a daganattúlélők leggyakoribb kardiovaszkuláris társbetegsége, előfordulása elérheti a 38%-ot. Jelentősége nem korlátozódik az aktív onkológiai kezelés időszakára: a St. Jude Lifetime Cohort adatai szerint a gyermekkori daganat túlélőinek 70%-ánál alakul ki magas vérnyomás ötvenéves korig. A diagnóziskor fennálló hipertónia nagyobb összhalálozással és daganatspecifikus halálozással társul.

A vérnyomás-emelkedés súlyossága a szívelégtelenség kockázatával is összefügg. Emlő-, vastagbél- vagy gyomordaganatot követően a második stádiumú hipertónia mellett a szívelégtelenség kockázati aránya 1,99 volt a normális vérnyomáshoz viszonyítva. Emlődaganatos nőknél ugyanez a vérnyomáskategória a potenciálisan kardiotoxikus kemoterápia első három hónapjában a bal kamrai ejekciós frakció csökkenésével társult.

A társadalmi körülmények szintén befolyásolják a kockázatot. Kedvezőtlen szocioökonómiai helyzet és hipertónia együttes fennállásakor a kardiovaszkuláris halálozás kockázata 3,4-szerese volt a kedvezőbb helyzetű, nem hipertóniás daganattúlélőkének.

A hipertónia és egyes daganatok kapcsolata kétirányú is lehet. Ez leginkább vesesejtes carcinomában látszik, ahol a szisztolés és diasztolés vérnyomás egyaránt pozitív összefüggést mutatott a daganat kockázatával. Közös rizikótényező a dohányzás, a diabétesz, a nagyobb testtömegindex, a gyulladás és az oxidatív stressz; az oksági kapcsolatok megerősítése további kutatást igényel.

Kezelésfüggő mechanizmusok

A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor, a VEGF jelátvitelének gátlói a kezeléssel összefüggő hipertónia leggyakoribb kiváltói közé tartoznak. Az előfordulás a készítménytől és a betegpopulációtól függően 5–90% között változik. A háttérben a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségének csökkenése, fokozott endotelin-1-termelés, kapillárisritkulás, oxidatív stressz, érfali gyulladás és károsodott renális nátriumürítés állhat.

Hipertóniát más célzott terápiák is előidézhetnek. Az ABL-t célzó tirozin-kináz-gátlók elsősorban endothelialis működészavarral, a proteaszómagátlók vascularis oxidatív stresszel és endothelkárosodással hozhatók összefüggésbe. A Bruton-tirozin-kináz-gátlóknál feltételezett mechanizmus a hősokkfehérje-70 csökkenése és a PI3K-függő nitrogén-monoxid-termelés gátlása.

Az antraciklinek érkárosodást, vazokonstrikciót és fokozott artériás merevséget okozhatnak. Utóbbihoz endothelialis diszfunkció, oxidatív stressz, sejtszeneszcencia, aortafibrosis és kollagénlerakódás járulhat hozzá. Az antraciklinkezelést követő aortamerevség-növekedés egy vizsgálatban tizenöt év öregedésével összemérhető változást jelentett.

Vérnyomáskövetés és gyógyszerválasztás

A vérnyomásemelő onkológiai terápia megkezdése előtt alapértéket kell rögzíteni; az áttekintésben idézett ajánlások az első négy–nyolc hétben legalább heti ellenőrzést javasolnak. A kezelés elhagyásakor ugyancsak szoros követés szükséges, mert hipotónia jelentkezhet. Az otthoni mérés a fehérköpeny-hipertónia és a rendelői vizitek között kialakuló ingadozások felismerését segítheti.

A gyógyszerindítás küszöbei alapvetően az általános populáció ajánlásait követik. Legalább 130/80 Hgmm esetén gyógyszeres kezelés javasolt, ha a tízéves ateroszklerotikus kardiovaszkuláris kockázat legalább 10%, vagy például krónikus vesebetegség, illetve diabétesz áll fenn. E tényezők hiányában a küszöb legalább 140/90 Hgmm.

Elsőként ACE-gátló, angiotenzinreceptor-blokkoló, dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló vagy tiazid, illetve tiazidszerű diuretikum választható. Proteinuria mellett ACE-gátló vagy angiotenzinreceptor-blokkoló részesítendő előnyben; volumenhiány veszélyekor a diuretikum kerülendő. Rezisztens hipertóniában mineralokortikoidreceptor-antagonista alkalmazása támogatható. Béta-blokkoló első vonalban csak külön indikáció, például pitvarfibrilláció, friss myocardialis infarctus vagy csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenség esetén indokolt.

VEGF-gátló mellett különösen fontosak a gyógyszerkölcsönhatások. A verapamil és a diltiazem a CYP3A4-en keresztüli interakciók miatt általában kerülendő; a dihidropiridinek értágító hatása ugyanakkor kedvező lehet. Legalább 180 Hgmm szisztolés vagy 110 Hgmm diasztolés értéknél az anti-VEGF-kezelést fel kell függeszteni. A közlemény az újraindításhoz 160/100 Hgmm alatti vérnyomást jelöl meg.

A kezelés során kialakuló hipertónia prognosztikai értéke sem egyértelmű. VEGF-gátlóval kezelt vesesejtes carcinomában a vérnyomás-emelkedés hosszabb medián teljes túléléssel társult: 45,4 hónappal a vérnyomás-emelkedés nélküli betegek 20,3 hónapjához képest. Ez az összefüggés azonban nem alapozza meg a vérnyomáscsökkentők elhagyását vagy adagjuk mérséklését a daganatellenes hatás fokozása érdekében; ilyen eljárást ajánlás nem támogat.

Hipertónia és ortosztatikus hipotónia

A magas vérnyomás nem zárja ki az ortosztatikus hipotóniát. Egy idézett vizsgálatban utóbbi gyakorisága daganatos betegeknél 28,7%, daganat nélkül 16,5% volt. A vérnyomás-ingadozás részben a kezelés ciklikusságát követheti: szunitinib mellett a gyógyszerszedés időszakában hipertónia, a kezelési szünetben jelentős vérnyomásesés alakulhat ki.

A szabályozási zavarhoz autonóm neuropathia, volumenhiány, artériás merevség és baroreflex-károsodás járulhat hozzá. Fej-nyaki besugárzás után az afferens baroreflex elégtelensége hipertóniás kiugrásokkal, poszturális hipotóniával, tachycardiával és az éjszakai vérnyomáscsökkenés elmaradásával társulhat. A vérnyomáscsökkentők tovább erősíthetik a hipotóniás epizódokat.

Daganatos betegekre kidolgozott, formális kezelési ajánlás ebben a helyzetben nincs. Az általános populáció adatai alapján a perifériás alfa-blokkolók, a béta-blokkolók és a centrális szimpatolitikumok fokozott ortosztatikus kockázattal járnak. A renin–angiotenzin–aldoszteron rendszert célzó szerek kockázata kisebb lehet. Fontos a teljes gyógyszerelés áttekintése; fekvő helyzetben fennálló hipertónia mellett az ortosztatikus hipotóniában használt midodrin és fludrokortizon nem ajánlott.

Az életmódi beavatkozások között a nátriumbevitel, az alkohol és koffein mérséklése, valamint a nemszteroid gyulladáscsökkentők használatának korlátozása is szerepel.

Intenzívebb vérnyomáskontroll

Specifikus onkológiai vérnyomáscélok hiányában az idézett ACC/AHA-ajánlások 130/80 Hgmm alatti értéket céloznak. Az intenzívebb kezelés megítélését korlátozza, hogy számos nagy hipertóniavizsgálatból kizárták az aktív daganatos betegeket.

Az ECOG-ACRIN vizsgálat 61, VEGFR-tirozin-kináz-gátlót kezdő vese- vagy pajzsmirigydaganatos betegnél hasonlította össze a 120 Hgmm alatti és a 140 Hgmm alatti szisztolés célértéket. Az intenzív csoport átlagos szisztolés vérnyomása egy hónapnál 12,2, három hónapnál 7,6 Hgmm-rel volt alacsonyabb; hat hónapnál a különbség bizonytalansági tartománya már a nullát is magában foglalta.

A szokásos célértékű csoportban négy vesekárosodást, három hipotóniás eseményt és két nehézlégzéses esetet jelentettek; az intenzív csoportban rendre egyet, kettőt és nullát. A kis betegszám miatt ezek az eredmények további vizsgálatot igényelnek.

A SPRINT utólagos elemzésében több mint kétezer, az előző két évben aktív daganatellenes kezelést nem kapó túlélő szerepelt. A 120 Hgmm alatti szisztolés célérték a daganatos előzmény nélküli résztvevőkéhez hasonlóan csökkentette a kedvezőtlen kardiovaszkuláris kimeneteleket a 140 Hgmm alatti célhoz képest. A daganatos anamnézis önmagában ezért nem tekinthető az intenzív kontroll akadályának, általános onkológiai ajánláshoz azonban további adatok szükségesek.

A STOP-CA másodlagos elemzésében az antraciklinnel kezelt lymphomás betegek atorvasztatin-előkezelése az aortamerevség növekedésének kisebb esélyével társult. Egyelőre nem ismert, hogy az érfunkció megőrzése kedvezőbb vérnyomáskontrollban is megmutatkozik-e.

Rehabilitáció és kutatási irányok

Egy randomizált vizsgálatban a felügyelt kardioonkológiai rehabilitáció nagyobb vérnyomáscsökkenést eredményezett, mint a közösségi mozgásprogram: a szisztolés érték átlagosan 12,3, illetve 1,9 Hgmm-rel, a diasztolés 5,0, illetve 0,5 Hgmm-rel mérséklődött. A testedzés az autonóm szabályozást is javíthatja, de az ortosztatikus hipotóniára gyakorolt hatása daganattúlélőkben további tisztázást igényel.

A szerzők daganatspecifikus vérnyomáscélok meghatározását, a különböző antihipertenzív stratégiák összehasonlítását, valamint a vérnyomás-variabilitás és az autonóm diszfunkció terápiás jelentőségének vizsgálatát sürgetik. A kardioonkológiai rehabilitáció szerepét szintén további kutatásoknak kell pontosítaniuk.

 

Forrás: Daniel L, Hundley WG. Hypertension and Blood Pressure Dysregulation in Cancer Survivors: Mechanisms, Management, and Future Directions. Current Hypertension Reports. 2026;28:49. doi:10.1007/s11906-026-01394-3.

Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Ajánlott cikkek