A Framingham-vizsgálat átírta a nők kardiovaszkuláris kockázatáról alkotott képet

A női kardiovaszkuláris kockázat nem mérhető férfi mintákhoz

Az áttekintés központi állítása, hogy a kardiovaszkuláris betegségek hagyományos definícióit és kockázatbecslő modelljeit döntően férfiközpontú kutatások formálták, ezért a női kockázat sokáig részben rejtve maradt. A Framingham-adatok alapján azonban világossá vált, hogy nőknél nemcsak a coronariabetegség, hanem a stroke, a szívelégtelenség és a perifériás verőérbetegség is lényeges része a teljes kórtehernek, ezért a kardiovaszkuláris kockázat értelmezését tágabb végpontok felé kellett elmozdítani.

A tanulmány szerint egészséges, 40 éves nők esetében a coronariabetegség hátralévő élettartamra vetített kockázata 31,7%, a teljes kardiovaszkuláris eseménykockázat pedig meghaladja az 55%-ot. Még optimális középkori rizikóprofil mellett is 30% fölötti marad a teljes élettartam-kockázat, amelyben nőknél a szívelégtelenség aránya különösen jelentős.

A klasszikus rizikófaktorok nőknél nagyobb biológiai árat követelhetnek

A Framingham-vizsgálat egyik visszatérő megállapítása, hogy a hagyományos kockázati tényezők nem azonos mértékben károsítják a két nemet. A diabétesz mellitus különösen markáns példa: a korai adatok szerint a cukorbeteg nők kardiovaszkuláris kockázata háromszoros volt a nem cukorbeteg nőkéhez képest, míg férfiaknál ez a többlet kétszeresnek adódott.

A diabétesz emellett mérsékelte a nők korábban feltételezett relatív coronariavédelmét is. Myocardialis infarctus után a diabéteszes nőkben a rekurrens infarctus kockázata a férfiakéhoz képest kétszeres volt, és a teljes kardiovaszkuláris élettartam-kockázat az adipositás fokozódásával 54,8%-ról 78,8%-ig emelkedett.

A vérnyomás esetében a közlemény azt hangsúlyozza, hogy a férfi populációkon rögzült „határértékek” nőknél későn jelezhetnek. A magas-normálisnak tekintett 130–139/85–89 Hgmm-es vérnyomás nőknél 2,5-szeres 10 éves kardiovaszkuláris kockázattal társult az optimális vérnyomáshoz képest, miközben férfiaknál ugyanez a többlet 1,6-szoros volt; újabb adatok szerint pedig a 110–119 Hgmm közötti systolés értékhez társuló infarctuskockázat nőknél megközelítette a férfiak 160 Hgmm feletti tartományában látott mértéket.

Nemcsak a testsúly, a zsíreloszlás és a biomarkerek is számítanak

A szerzők szerint a női kardiovaszkuláris kockázat megítélését torzíthatja, ha az értékelés kizárólag a BMI-re támaszkodik. A Framingham-adatok azt mutatták, hogy középkorban a nők BMI-je tovább emelkedik a hetedik évtizedig, és bár kevesebben kerülnek túlsúlyos vagy obes kategóriába, a többletsúly megjelenésekor erőteljesebb cardiometabolikus eltérés-halmozódás figyelhető meg, mint férfiaknál.

Különösen a visceralis, pericardialis és periaorticus zsírszövet mutatott szorosabb kapcsolatot a metabolikus kockázattal és a vascularis meszesedéssel nőknél. A visceralis adipositas gyulladással és oxidatív stresszel is összefüggött, a CRP-vel való kapcsolat pedig erősebbnek bizonyult, ami a női kardiovaszkuláris károsodás gyulladásos útvonalainak jelentőségét erősíti.

A lipidprofil kedvezőbb felszíni képe sem feltétlenül jelent kisebb veszélyt. Bár a nőkben magasabb HDL-koleszterin- és alacsonyabb trigliceridszinteket mértek, az emelkedett éhomi triglicerid 50–69 éves korban önálló coronariakockázati tényező volt, és a trigliceridszint-emelkedés incident kardiovaszkuláris kockázattal való kapcsolata nőknél erősebbnek bizonyult, mint férfiaknál; emellett az Lp(a) 100 nmol/l feletti szintje is számottevő többletkockázatot jelzett.

A klinikai megjelenés későbbi lehet, a következmények mégis súlyosabbak

A Framingham-vizsgálat korai felismerése volt, hogy a nőkben a coronariabetegség átlagosan mintegy 10 évvel később jelenik meg, ez azonban nem jelent kedvezőbb prognózist. A manifeszt ischaemiás szívbetegséghez társuló mortalitás nőkben magasabb volt, és a fel nem ismert myocardialis infarktus szinte minden korcsoportban gyakoribb előfordulást mutatott, különösen 65 év alatt.

A néma vagy fel nem ismert infarctus a szerzők értelmezésében nem a tünetek hiányát, hanem a tünetmintázat eltérését és az alacsonyabb klinikai gyanút is tükrözheti. Ugyanez a különbség jelenik meg a terheléses vizsgálatok értelmezésében is: egyes klasszikus tesztparaméterek férfiaknál jeleztek emelkedett coronariakockázatot, nőknél viszont nem bizonyultak azonosan informatívnak.

A szívelégtelenség epidemiológiája szintén eltérő mintázatot mutatott. Nőkben a hypertonia és a diabétesz erősebben járult hozzá a szívelégtelenség kialakulásához, gyakoribb volt a progresszív diastolés dysfunctio, és a megőrzött ejectiós frakciójú szívelégtelenség a domináns fenotípusként rajzolódott ki.

Reproduktív életesemények, stroke és pitvarfibrilláció

A közlemény külön fejezetben tárgyalja, hogy a női életút sajátos biológiai eseményei önálló kardiovaszkuláris jelentőséggel bírnak. A praeeclampsia későbbi stroke-kockázattal társult, az ilyen anamnézisű nőkben több módosítható rizikófaktor halmozódott, és a coronariameszesedés is mintegy öt évvel korábban jelent meg, mint normotenzív terhesség után.

A menopauza a Framingham-adatok szerint nem egyszerűen kronológiai állomás, hanem a kardiovaszkuláris kockázat felgyorsulásának fordulópontja. A menopauzális átmenethez gyorsuló systolés vérnyomás-emelkedés, kedvezőtlen lipidváltozások, centrális adipositas, inzulinrezisztencia és fokozódó érmerevség társult, míg a posztmenopauzális ösztrogénhasználat nem mutatott kardiovaszkuláris védőhatást, sőt egyes elemzésekben – különösen dohányzók körében – nagyobb morbiditással járt együtt.

A cerebrovascularis kockázat időbeli lefutása szintén sajátságos: férfiaknál fiatalabb korban magasabb az incidencia, nőknél azonban idősebb korban nagyobb az abszolút teher, és a stroke utáni rokkantság is jelentősebb volt. Pitvarfibrilláció fennállásakor a stroke-kockázat nőknél hangsúlyosabban emelkedett, a mortalitási következmények is kedvezőtlenebbek voltak, ami a női nem klinikai jelentőségét ebben a kórképben is egyértelművé teszi.

Alexandrou M, et al. FHS and CVD in Women. JACC: Advances. 2026;102722.