A gyógyszeripar ígéretes befektetés Magyarország számára: ezt állapította meg a többi között a mai napon megrendezett Gyógyuló egészségügy című konferencián, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) és a Nézőpont Intézet által készített tanulmány.
A Koppenhágai Egyetem tudóscsoportja kétéves kutatással állított össze egy mesterséges "antitestkönyvtárat" a magát 25 éve hetente kígyóméreggel beoltó Steve Ludwin kaliforniai rockzenész immunrendszerében kifejlődött antitestekből.
Magyarországon jelenleg alacsony az influenza aktivitása, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni - közölte csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
A december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának e-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa szerdán Budapesten újságíróknak.
Az asztmás rohamok hátterében lévő mechanizmusok vizsgálata új potenciális kezelési lehetőséget tárt fel, ami akár a prevencióban is alkalmazható lehet.
A FDA kutatói szignifikáns hézagokat találtak a 75 év felettiek részvételét tekintve a hematológiai daganatos betegségek terápiáját értékelő klinikai vizsgálatokban a hasonló életkorú betegek között tapasztalt incidenciához viszonyítva.
Egy új tanulmány szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegség következtében életüket vesztő emberek száma közel 12 százalékkal nőtt az elmúlt 15 évben.
Egy nemrég publikált dániai kutatás szerint összefüggés van hidroklorotiazid alkalmazása és a bőrrák kockázatának emelkedése között. A kutatók korábban igazolták, hogy a HCT, ami világszerte az egyik leggyakrabban alkalmazott antihypertensivum, fokozhatja az ajakrák kockázatát.
Európai uniós támogatásból népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen.
A közelmúltban kiadott amerikai ajánlások ellenére Európában és hazánkban jelenleg változatlan a magasvérnyomás-betegség határértéke. A 140/90 Hgmm-es es adatot legutóbb 2013-ban vizsgálta felül és erősítette meg az Európai Hipertónia és az Európai Kardiológus Társaság.
Egész napos továbbképzéssel ünnepelte fennállásának 75 éves évfordulóját a Pulmonológiai Klinika. Az ország első Tüdőgyógyászati Tanszékét a klinika jelenlegi épületében hozták létre 1942-ben, akkoriban még elsősorban a TBC elleni küzdelem jegyében.
Kormánydöntés értelében kéthavi pluszfinanszírozást kapnak még az idén a betegszállítással foglalkozó szervezetek, ez körülbelül egymilliárd forintnak felel meg - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Egy új kutatás eredményei szerint az aszpirinnel való kombinálás javítja egyes daganatellenes gyógyszerek hatásosságát olyan tumorok kezelésében, amelyek rezisztensek a terápiára.
A véralvadásgátlásra régóta alkalmazott heparin szignifikánsan javíthatja a krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedők légzésfunkcióját inhalációs terápiában alkalmazva.
Az izraeli Bar Ilan Egyetem tudósai szerint 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát - jelentette a Háárec című újság.
A PRAC bizottság novemberi ülésén két biztonságossági vizsgálatot kezdeményezett és lezárt egy ismételt vizsgálatot, amelynek eredményeként bizonyos paracetamol hatóanyagú gyógyszerek forgalomba hozatalának felfüggesztését rendelte el.
A Nemzeti Szívprogram első évének zárásaként tartottak szimpóziumot a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényen a Semmelweis Egyetem projektben résztvevő intézetei és vállalatok mutatták be eddigi eredményeiket.
Hatvanéves a budapesti Honvédkórház központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztálya, az évforduló alakalmából aneszteziológiai eszközökből nyílt állandó kiállítás az osztályon csütörtökön.
Még az idén 7,6 milliárd forint támogatást kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok, ez praxisonként hárommillió forint - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A visegrádi országok (V4) együttműködésével a védőoltás-ellátás is nagyobb biztonságban lesz Közép-Európában - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtök délután Budapesten, egy fórumon.
Egy új klinikai vizsgálat szerint a maláriaellenes chloroquine és hydroxychloroquine hatékony lehet bizonyos daganatok kezelésében.
Jóváhagyta az EMA a niraparib hatóanyagú új készítmény forgalomba hozatalát, amely ovarium, petevezeték vagy primer peritonealis carcinoma fenntartó kezelésére javallott.
Egy új kutatás eredménye szerint a szklerózis multiplex kezelésére alkalmazott glatiramer-acetát hatásos a gyógyszerrezisztens baktériumok ellen.
A hajdúszoboszlói születésű, Debrecenben gyógyító, tanító Kenézy Gyula szülész-nőgyógyász életét, szakmai munkásságát, szellemi hagyatékát bemutató emléknapot rendezett kedden a Debreceni Egyetem (DE) és a Dr. Kenézy Gyula Baráti Kör Egyesület.
December 15. után csak e-recept számolható el a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK) - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) működésével kapcsolatos keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Csak az egészségügyi rendszerek újragondolásával biztosítható azok működőképessége és az ellátás betegközpontúsága – ez a következtetés szűrhető le a Bizottság által ma közzétett 28 országspecifikus egészségügyi elemzésből és az azokat kísérő jelentésből.
Egy új kutatás szerint a gyomorégés, gasztritisz és gyomorfekély kezelésére széles körben alkalmazott gyógyszer hatásos lehet a tuberkulózist okozó baktérium ellen.
Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
Az alapellátás megerősítésének fontosságát, a háziorvosok kompetenciájának bővítését, praxisközösségek kialakítását szorgalmazta több korábbi egészségügyi miniszter, illetve a területért jelenleg felelős államtitkár a Medicina Konferencián rendezett kerekasztal beszélgetésen, pénteken Budapesten.
Az utóbbi 15 évben tapasztalható javulás ellenére továbbra is jelentősen elmarad a születéskor várható élettartam Magyarországon az Európai Unió legtöbb tagállamához képest. A magyar egészségügyi rendszer alulfinanszírozott, az egy főre eső egészségügyi kiadások mindössze az uniós átlag felét teszik ki - derült ki az Európai Bizottság (EB) csütörtökön közzétett jelentéséből.
Végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő 24 éves férfi életét mentette meg az ötszázadik hazai szívtranszplantáció a Semmelweis Egyetemen. Jövő héten, december 3-án lesz 50 éve, hogy ezt az eljárást alkalmazzák a világ kardiológiai centrumaiban.
Az Amerikai Szív Szövetség 2003 óta először módosította a hipertónia definícióját, a korábbi 140/90-es értékről levitték a határértéket 130/80 Hgmm-re, mivel a szakértők egybehangzó véleménye az, hogy a magas vérnyomás kezelését hamarabb el kell kezdeni.
Amerikai kutatók szerint a tumorellenes szerek egy csoportja hatékony lehet a hipertónia kezelésében, és az új hatásmechanizmusú szerek jelentős előrelépést jelenthetnek a magas vérnyomás terápiájában.
A pszoriázisban szenvedő betegeknél magasabb a 2-es típusú diabétesz kockázata, és a cukorbetegség kialakulásának kockázata jelentős mértékben emelkedik a pszoriázis súlyosságával arányosan.
November 20–24-e között zajlik több uniós tagállammal egyszerre az OGYÉI lakossági médiakampánya, amelynek célja, hogy minél többen jelentsék a feltételezett gyógyszer-mellékhatásokat.
Több mint kétévnyi kutatómunkával sikerült azonosítani azt a gént, amely felelős lehet egy igen szerteágazó idegrendszeri tüneteket eredményező, eddig tisztázatlan genetikai hátterű ritka neurológiai betegség kialakulásában – mondja a Nemzeti Agykutatási Program során elért, az EMBO Molecular Medicine szaklapban publikált eredményüket ismertetve Dr. Molnár Mária Judit.
Bár Magyarországon kiválóak a COPD terápiás lehetőségei, mégis csupán a félmillió COPD-beteg 40%-a részesül modern és államilag támogatott kezelésben – hívták fel a figyelmet pulmonológus szakemberek a COPD világnapja alkalmából.
Európai uniós forrásból 8 milliárd forint keretösszeg felhasználásával alakíthatnak ki intézmények egynapos sebészeti ellátási részleget.
A Scripps Research Institute kutatói felfedeztek egy olyan molekulát, amely laboratóriumi körülmények között irreverzibilisen gátolta bizonyos agresszív, terápiarezisztens tumorsejtek növekedését. Ha sikerül tovább fejleszteni az új molekulát, az akár a daganatellenes szerek új osztályának az alapját is jelentheti.
A krónikus gyulladásról ismert, hogy meghatározó szerepet játszik számos daganat, de különösen a májrák kialakulásában. A kutatók eddig úgy gondolták, hogy ennek oka az, hogy a gyulladás közvetlen hatást gyakorol a tumorsejtekre az által, hogy fokozza a sejtosztódást és gátolja az apoptózist, de egy új vizsgálat eredményei ettől eltérő mechanizmusra utalnak.
Jó eredményekkel zárult az ozanimod hatásosságát és biztonságosságát értékelő fázis 3 vizsgálat. Az ozanimod egy új típusú orális, szelektív szfingozin-1-foszfát-1 és -5 receptor modulátor, amelyet a vizsgálatban az első vonalbeli kezelésként alkalmazott interferonnal hasonlítottak össze relapszáló szklerózis multiplexben szenvedő betegeknél.
November 8-9-én, immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Magyar Orvostudományi Napok, amelynek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kodály terme adott helyet. A program jelentős részét három szimpóziumban a magyar orvosi diszciplínák helyzetének és jövőjének bemutatása képezte, ugyanakkor főszimpóziumként fontos szerepet kapott a prevenció és a felvilágosítás téma- és problémaköre is.
Egy új kutatás szerint az elfertőződött diabéteszes lábfekélyben szenvedő betegek prognózisa rosszabb, mint ahogyan az eddig feltételezték. A kutatásban részt vevő betegek több mint felénél 1 év múlva sem gyógyult meg a fekély, és hét betegből egynél teljes vagy részleges amputációt kellett végezni.
Az Európai Gyógyszerügynökség CHMP bizottsága tíz új gyógyszer forgalomba hozatalával kapcsolatban adott ki pozitív véleményt, amelyek között van szklerózis multiplex, eozinofil asztma és hemofília elleni készítmény is.
Az elektronikus vények bevezetésének elhalasztását kérte a prágai kormánytól vasárnap zárult éves közgyűlésén a Cseh Orvosi Kamara (CLK).
Változtatásokra van szükség a gyermekorvosi alapellátás megerősödéséhez, ennek érdekében dolgozott ki szakmai javaslatokat a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE).
Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel - állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány.
Egy új kutatás szerint gyorsabban felépülnek azok a súlyos égési sérültek, akiknek magasabb a D-vitamin szintje, ami annak a lehetőségét is felveti, hogy a D-vitamin pótlás egy egyszerű és költséghatékony kiegészítő terápia lehet az égési sérülések kezelésében.
Gyógyszerbiztonsági tájékoztatást tett közzé az OGYÉI a fingolimod alkalmazásával kapcsolatban, a készítmény szívbetegségben szenvedő betegeknél történő alkalmazására vonatkozó figyelmeztetések szigorodtak.
Magyarországon 772 ezren szenvednek cukorbetegségben, és az adatok szerint a betegek több mint a fele nő - mondta Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a diabétesz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.