A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, tudatta a testület.
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói kimutatták, hogyan a mágneses impulzusokkal végzett, célzott agyi stimuláció képes javítani a depresszióban szenvedők állapotát.
Uniós támogatással hároméves felügyeleti programot indítottak a kórokozó esetleges új járványhullámának megelőzésére.
Csökkentheti a kardiometabolikus betegségek - például szívinfarktus és agyvérzés - kockázatát, valamint a zsírmájbetegséget követő májrák előfordulását.
2009-ben csak három gén volt kapcsolható az Alzheimer-kórhoz, de ma már kilencvenkettő. Ez hatalmas előrelépés az ismeretek terén ebben a súlyos betegségben.
A napokban 22 tonnányi olyan, gyógyhatásúként hirdetett terméket semmisített meg a rendőrség, amelynek nem volt forgalomba hozatali engedélye, sőt alkalmazhatósága sem volt igazolt, és fogyasztása akár egészségkárosodást is okozhatott volna - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
Drasztikus hatásokkal találhatjuk szembe magunkat előbb-utóbb a Kárpát-medencében a klímaváltozás következményeként, a keringési és a fertőző betegségek esetszáma emelkedhet elsősorban.
Az elsődleges és áttétként kialakuló májdaganatban szenvedő betegeknek a régióban elsőként nyújt terápiás lehetőséget a Holmium-166 izotóppal, valamint a Magyarországon eddig nem elérhető Ittrium-90 izotópkészítménnyel végzett radiológiai beavatkozás a Semmelweis Egyetemen (SE). Mostanáig kilenc májdaganatos betegnél alkalmazták ezt az új eljárást.
A hálózat segíteni fogja a szervezet tagjait abban, hogy jobban felkészüljenek a következő járványra vagy világjárványra.
A Wake Forest Institute for Regenerative Medicine (WFIRM) tudósai ígéretes injekciós sejtterápiát fejlesztettek ki az osteoarthritis kezelésére, amely csökkenti a gyulladást és regenerálja az ízületi porcot.
A pécsi klinikákra igyekvő betegek az ATV Híradójának azt mondták, nem lenne kifogásuk a robotok alkalmazása ellen.
A mesterségesen előállított vegyület egyedülálló tulajdonsága, hogy csak a rákos sejteket pusztítja el.
Magyarország tíz éve csatlakozott teljes jogú tagként az Eurotransplanthoz, amely a legnagyobb európai szervcsere szervezet.
Egy vizsgálat szerint a vírusok elleni oltóanyagok által kiváltott antitestszint nem éri el a protektívnek tekintett küszöböt az antibiotikumos kezelésen átesett gyermekeknél.
A Johns Hopkins Egyetemen végzett fiatalok találmánya fejlett technológiával védhet meg több nőt a méhnyakráktól.
A COMBINE AF vizsgálat adatainak felhasználásával kutatók elvégeztek egy betegszintű hálózati metaanalízist, hogy a DOAC-ok biztonságosságát és hatásosságát értékeljék a különböző vesefunkciójú betegcsoportokban.
A gyermekkori elhízás napjaink egyik legkomolyabb közegészségügyi problémája, amely felnőtt korukban is elkíséri a gyermekeket, s mivel kevés előrelépés történt a probléma kezelésében, ezért a téma kiemelt figyelmet érdemel, derült ki a horvát államfői hivatal közleményéből, amelyben az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen szervezett nemzetközi csúcstalálkozóról számoltak be.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Szerves Kémiai Intézetében működő Kémiai Biológia Kutatócsoport munkatársainak új tanulmánya hozzájárulhat a gyógyászat fejlődéséhez.
Egy angliai tanulmány rámutat arra, hogy a "fém fémen" típusú, régebbi csípőprotézisek használata szívbetegségek kockázatával járhat.
Egy új kutatás szerint egy baktériumfaj állhat a Parkinson-kór kialakulásának hátterében.
A 2023. május 31-ei Magyar Közlönyben jelent meg a módosító 206/2023. (V. 31.) kormányrendelet, mely többek között a gyógyszercégeket is érintő extraprofitadók 2024-re történő átvezetését tartalmazza. A rendelet a kihirdetést követő napon, 2023. június 1-jén életbe is lépett.
A adóemelés miatt egyes készítmények akár el is tűnhetnek a patikák polcairól.
Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban, közölte a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ.
A hagyományoknak megfelelően június első szerdáján kerül sor az Országos Patikanap központi, ünnepélyes megnyitójára a heves megyei Poroszlón, az Írisz Patikában.
A HCEMM kutatócsoportjának csapata a világ negyedik leggyakoribb daganatos megbetegedése, a melanóma immunterápiás modelljét fejleszti tovább új technológiával és kísérleti modellekkel.
Milliók életét menthetik meg az új vakcinák.
Egy új amerikai kutatás szerint egyre inkább veszélyeztetett az 50 év alatti korcsoport is, 45 éves kortól ajánlják a rendszeres szűrést.
A keringési betegségek és a rák okozta a legtöbb elhalálozást az Európai Unió tagországaiban 2020-ban, közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A koronavírus terjedését vizsgáló tanulmány nemcsak korábban nem ismert koronavírus-forrásokat azonosított, de alapul szolgálhat más kórokozók – például influenza vagy RSV – terjedésének fékezésére és járványok megelőzésére is.
Hogyan segít a mesterséges intelligencia a rák elleni küzdelemben? Hatékonyság, pontosság, egyéni megközelítés.
AZ OGYÉI tájékoztatója a tolperizon hatóanyag-tartalmú készítmények osztályozási alcsoportba történő besorolásának módosításáról.
A projekt célja többek között robot eszközökkel támogatott ápolási lehetőségek fejlesztése volt.
A metamizol erős analgetikus és lázcsillapító, illetve mérsékelt gyulladáscsökkentő hatású vegyület (1), amely spazmolitikus hatással is rendelkezik (2).
A hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) olyan esemény, amikor egy látszólag egészséges csecsemő első születésnapja előtti halála alapos vizsgálat után is megmagyarázhatatlan marad. A halál általában akkor következik be, amikor a csecsemők alszanak.
Az új változat, az XXB omikron nagyon gyorsan terjed, a járvány csúcsán heti 65 millió új fertőzöttel számolnak.
Az Európai Bizottság a tagállamokkal együtt és azok nevében megállapodást között a BioNTech és a Pfizer gyógyszeripari vállalatokkal a koronavírus elleni vakcinák jövőbeli szállításának feltételeiről, tájékoztatott a brüsszeli testület.
A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett.
Egy kanadai vizsgálatban szignifikánsan magasabb kockázatot tapasztaltak azoknál az egyéneknél, akik átestek SARS-CoV-2 fertőzésen.
Az őssejtekkel történő kezelés egyre nagyobb teret hódít az orvostudományban és a klinikai gyakorlatban: őssejtek segítségével már sikeresen gyógyítottak HIV-fertőzést, lelassították a szklerózis multiplex progresszióját, de kedvező eredményt értek el Crohn-betegségben szenvedők állapotának javításában is.
Ismerje meg, hogyan gondolkodik és viselkedik a magyar lakosság az egészségmegőrzés terén!
Rendkívüli gondokat okoz a német egészségügyi intézményekben a mintegy 200 ezer fős ápolóhiány.
A kór egyrészt erősen fertőző, másrészt kezeletlensége súlyos következményekkel is járhat.
Romániában a több mint százezer egészségügyi dolgozó érdekeit képviselő Sanitas szakszervezet újabb bérkövetelő tüntetéssorozatba kezdett kedden, és június közepére általános munkabeszüntetést helyezett kilátásba.
A megtalált készítmények Magyarországon vénykötelesek, azokat a járművezető indokolatlan mennyiségben tartotta magánál.
A Cedars-Sinai-i Smidt Heart Institute kutatóinak új tanulmánya szerint a hosszú COVID-19 betegséget az immunrendszer működési zavara okozhatja.
Az új típusú oralis antikoagulánsok előnyei a warfarinnal szemben jól ismertek a pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél, azonban a NOAC-ok közötti választáshoz kevés tudományos adat nyújt támpontot. Egy nemrég közölt tanulmány szerzői ezen hatóanyagok hatásosságát és biztonságosságát hasonlították össze pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél. A kutatók egy izraeli egészségbiztosítói adatbázis több mint 56 000 pitvarfibrilláló betegének adatait elemezték, akiket direkt oralis antikoagulánssal kezeltek és átlagosan hat éven át követtek. Az elemzés szignifikáns különbséget talált a rivaroxaban javára az ischaemiás stroke, a mortalitás és az intracranialis vérzés tekintetében az apixabanhoz képest.
Nézze meg rövid összefoglaló videónkat, amelyben a többi érdekes eredményt is bemutatjuk!
Az amerikai hatóságok hamarosan engedélyezhetik a vastagbélrák kapcsán a vér alapú biomarker teszteket, amelyek kényelmesebb szűrési lehetőségeket jelentenek a betegek számára.
Bosznia-Hercegovina (Szerb Köztársaság): a kecske és juhcsordák a brucellózis folyamatos gócpontjai.
2023.05.19. - Dél-Afrikában 2 pozitív diftériás esetet jelentettek. Az egészségügyi miniszter éberségre szólította fel a lakosságot és nyugalomra intett mindenkit.
Egy szegedi ortopédeszközöket gyártó cég 2018 és 2022 között mintegy 100 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogosulatlanul.