Izraelben már csaknem 200 embert ápolnak kórházban a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt a delta vírusváltozat okozta negyedik hullámában, s közülük több mint száz ember állapota súlyos - jelentette a helyi média hétfőn.
Elképzelhető, hogy akár őszre elkészül a Pfizer delta variáns ellen is hatékony védőoltása Amerikában.
Egy szegedi tesztelő cég míg júniusban napi 1-2 fertőzöttet talált, a múlt héten már napi 10-15 új esetre bukkant.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12 és 17 év közötti fiatalok számára is ajánlotta a Moderna vállalat Spikevax nevű vakcináját, közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség.
Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
Növelni kell a magyar lakosság koronavírus elleni átoltottságát, ezért mind a 65 év felettieknek, mind a 12-15 éveseknek oltási akciót szerveznek, mondta az országos oltási munkacsoport vezetője pénteken a közmédiának.
Erőteljesebb oltási kampánnyal és megszorításokkal próbálják megállítani a delta vírusváltozat okozta koronavírus-járvány negyedik hullámát Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
Kásler: Mivel minden vakcina és egyéb körülmény rendelkezésre áll, a nem átoltottak egyéni felelőssége az, hogy mi történik velük.
A koronavírus-járvány világméretű leküzdése érdekében az Európai Unió az év végéig több mint 200 millió adag vakcinát juttat alacsony és közepes jövedelmű országoknak, valamint segíti az oltóanyagokhoz, a gyógyszerekhez és egészségügyi technológiákhoz való hozzáférést Afrikában, közölte az Európai Bizottság közleményében csütörtökön.
Hatékony a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca vakcinája a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsával szemben is.
A deltával fertőzöttek vírusmennyisége akár 1260-szor nagyobb volt, mint az eredeti variánssal fertőzött embereké, írja a Nature nyomán a Telex.
A Vidprevtyn nevű oltóanyag a SARS-CoV-2 koronavírus felületén található tüskefehérje laboratóriumban tenyésztett változatát tartalmazza.
A sztatinokat szedő populációban 30 százalékkal alacsonyabb volt a koronavírus-fertőzés miatti elhalálozások száma, írja a PharmaOnline.
Eddig Magyarországon összesen 23 főnél mutatták ki a delta, 2 főnél a brazil variánst.
A kínai vakcinával beoltott, 60 év feletti budapesti lakosok 24,18 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség.
A kínai vakcinával oltottak 60 év felettiek 25 százalékánál, a 80 év felettiek felénél egyáltalán nem indult be az antitesttermelés.
A pszichiátriai betegeknél magasabb a kockázata, hogy a Covid-19 miatt kórházba kerülnek vagy meghalnak - ezt állapította meg egy új tanulmány, amely a The Lancet Psychiatry szakfolyóiratban jelent meg.
Nem támogatja a legnagyobb tömegben alkalmazott vakcina gyártója az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását - írja a Népszava.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken ismertette a javaslatát, miszerint újabb vizsgálatokat kell végezni Kínában a koronavírus eredetére vonatkozólag, beleértve az ottani laboratóriumok ellenőrzését is.
Letartóztatta a pénzért, védőoltás beadása nélkül védettséget igazoló szabolcsi háziorvost és társát a Nyíregyházi Járásbíróság szombaton - közölte a Nyíregyházi Törvényszék az MTI-vel.
A harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerint a koronavírus rendkívül fertőző delta variánsa elleni legteljesebb védekezéshez elengedhetetlen az unió által elfogadott vakcinák mindkét adagjának a felvétele.
Összeomlott az egészségügyi portál, mert túl sokan akartak oltási időpontot foglalni Macron beszéde után.
A harmadik oltás intézményesítése az unióban „meglehetősen valószínű”.
A fővárosi ingyenes antitestszint-vizsgálat első eredményei szerint a Sinopharm-vakcinával oltott 60 év felettiek mintegy 24 százalékánál nem találtak elegendő, koronavírus ellen termelődő antitest - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
Az osztrák egészségügyi hatóságok egy hónap után először kedden regisztráltak újra 200 fölötti új koronavírusos megbetegedést.
Az óvintézkedések további betartására és oltakozásra szólítottak fel az olasz egészségügyi hatóságok kedden, mivel az előzetes számítások szerint a delta vírusmutáció terjedése miatt augusztusban a betegek számának ismét jelentős emelkedése várható.
Franciaországgal és Görögországgal ellentétben Németországban egyelőre egyetlen foglalkozási vagy más társadalmi csoport tagjainak sem lesz kötelező az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség elleni (Covid-19) védőoltás - jelentették be kedden Berlinben.
Indiában szeptembertől már gyártják a koronavírus elleni Szputnyik V vakcinát - jelentette be az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI), amelynek közleménylét keddi számában ismertette az Izvesztyija című orosz napilap.
Tömeges oltás kezdődött Észak-Macedóniában kedden, a szakemberek már nemcsak az egészségügyi intézményekben, hanem kilencven település sportlétesítményeiben, vásárcsarnokaiban várják a koronavírus elleni védőoltásra jelentkezőket.
Hétfőtől engedélyezték a koronavírus elleni eltérő oltóanyagok egészségügyi okokból történő komibinációját.
Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.
Izraelben felvehetik a harmadik, emlékeztető oltást azok a betegek, akiknek sérült az immunrendszere, például szervátültetés miatt, jelentette a helyi közszolgálati rádió.
A teljes lakosság 38, míg a nagykorú lakosság mindössze 48 százalékát oltották be eddig Szerbiában, s ez nagyon messze van a kollektív immunitástól - közölte Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakembere, a szerbiai válságstáb tagja szombaton.
A világon 186 410 350 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 024 946 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Két adag védőoltás beadása után egy frissítő oltásra is szükség lehet a koronavírus-járvány megállításához Németországban a szövetségi kormány szerint.
A BioNTech/Pfizer és a Moderna gyógyszergyártó vállalatok koronavírus elleni vakcinájának ritkán előforduló mellékhatása lehet a szívizom- és a szívhártyagyulladás, a két megbetegedést fel kell tüntetni a termékinformációban, és felhívni az egészségügyi szakemberek figyelmét a kockázatra - tájékoztatott pénteken az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
Ismét növekvő tendenciát mutat a koronavírussal fertőzött esetek száma a Benelux-országokban, Belgiumban egy hét alatt 78 százalékkal, Hollandiában 277 százalékkal, Luxemburgban pedig több mint hétszer annyi fertőzöttet regisztráltak a hét folyamán, mint a korábbi hétnapos időszakban.
Bár a közhangulat mást sejtet, a veszélynek távolról sincs vége – hívja fel a lakosság figyelmét a Magyar Orvosi Kamara.
Ádám Veronika, az MTA Orvosi Tudományok Osztálya elnöke egy helyre rendezte a járvány kapcsán előforduló leggyakoribb fogalmak magyarázatát.
Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1), amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).
Németországban is egyre inkább kiszorítja az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) első változatait a delta jelzésű mutáció, az új fertőződések csaknem kétharmada ennek a variánsnak tulajdonítható a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtökön ismertetett vizsgálata szerint.
Már egy hete megint emelkedik az új igazolt koronavírus-fertőzöttek napi száma Csehországban - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön megjelent kimutatásokból.
Emelkedésnek indult az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) igazoltan fertőzöttek napi száma Németországban, a vírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltási kampány pedig lassul a szerdai hivatalos adatok szerint.
Dél-Amerikában már elterjedt a koronavírus lambda variánsa, amely a világ 27 országában van jelen, írja az Euronews.
A Covid kezelésére ajánlott mindkét szer IL-6 receptor-blokkoló, és eredetileg reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki.
Szlávik János a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, a nyári utazgatások miatt hazánkba is nagy számban hurcolhatják be a delta variánst.
Szerda reggel 5 millió 519 ezer a beoltottak száma, 44 új fertőzöttet azonosítottak, és elhunyt egy beteg, közli a koronavirus.gov.hu.
Ukrajnában a hétvége után a megszokott módon ismét felgyorsult valamelyest a koronavírus-járvány terjedése, keddre több mint ötszáz új beteget - az előző napinak több mint a dupláját -, és húsz újabb halálos áldozatot jegyeztek fel.
Meredeken emelkedik, már ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.