Az áttekintés új terápiás célpontokat elemez az ioncsatornák, peptidek és nitroxidatív jelátvitel területén, figyelembe véve nemi különbségeket.
Az Európai Bizottság segíti a nemzeti hatóságok hantavírus-járványra adott válaszlépéseinek összehangolását, és intézkedéséket tesz a tagállami erőfeszítések támogatására.
Az ENCR szakértői új definíciókat és adatgyűjtési elveket vezettek be a daganatok kiújulásának és progressziójának egységes nyilvántartására.
Kísérletes körülmények között módosított vörösvérsejtek gyors véralvadást és jelentős vérveszteség-csökkenést értek el patkánymodellben.
A krónikus derékfájás hosszú ideje az egyik leggyakoribb mozgásszervi panasz világszerte, mégis meglepően keveset tudni arról, hogy az érintettek állapota miként változik éveken át.
Állati eredetű peptidek kedvezően befolyásolhatják a sebgyógyulás folyamatát, de toxikológiai és módszertani korlátok gátolják a klinikai alkalmazást.
A HOBIT eszköz állatkísérletben 30 napig biztosított folyamatos gyógyszeradagolást, javítva a sejtek túlélését helyileg termelt oxigén segítségével.
Az Egyesült Államokban a National Science Board tagjainak egyidejű eltávolítása példátlan bizonytalanságot hozott a kutatási finanszírozás irányításában.
Az egészségügyi tévhitek széles körben elterjedtek, és ezek elfogadása független az egyén iskolai végzettségétől.
Átadták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új nőgyógyászati ambulanciáját, valamint magzati diagnosztikai és várandósgondozó központját kedden; a 150 millió forintos fejlesztést a felsőoktatási intézmény saját forrásból valósította meg.
A 48 hetes NORD-STAR vizsgálat szerint a DMARD-kezelést még nem kapott rheumatoid arthritisben több biológiai terápia a tüneteket is hatékonyan mérsékli.
A modern klinikai gyógyszerfejlesztést az adaptív vizsgálatok, valós életbeli adatok és fejlett technológiák átalakítják és új szabályozási irányokat hoznak.
A peptidalapú platform új utat kínál az inzulin orális beadására, és alkalmazható lehet hosszú hatástartamú inzulinkészítményekben és más injektálható biológiai készítményekben is.
Új eredmények szerint egyes többszörösen telítetlen zsírsavak ferroptózis útján szelektíven pusztítják az öregedő sejteket, terápiás lehetőségeket kínálva.
A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói; méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár március 15-e alkalmából kitüntetéseket adott át.
Az alvás az emberi élet egyik alapvető biológiai szükséglete, amely nélkülözhetetlen az idegrendszer fejlődéséhez, az immunrendszer működéséhez és a mentális egyensúly fenntartásához.
A mesterséges intelligencia klinikai bevezetése gyorsabb, mint a tudományos bizonyítékok felhalmozódása, ami jelentős egészségügyi kockázatokat rejt.
Egy új kutatás a brivaracetám, a cenobamát, a lakozamid és a perampanel hatásosságát és biztonságosságát hasonlította össze kiegészítő terápiákként gyógyszerrezisztens fokális epilepsziában szenvedő felnőtteknél.
Egy új Monash–Harvard tanulmány szerint bizonyos epigenetikai gátlók tartósan elnémíthatják a leukémiát elősegítő géneket, így rövidebb kezelés is elég lehet.
Az aerob mozgás serkenti a GPLD1 enzimet, amely javítja a vér–agy gát működését és csökkenti az időskori memóriazavarokat egerekben.
Egy 24 hetes, olaszországi, multicentrikus vizsgálatban az intravénás eptinezumab jelentősen mérsékelte a migrénterhet nehezen kezelhető betegeknél is.
Egy közel 97 millió egyén adatain végzett metaanalízis alapján a COVID–19 után nő az új autoimmun betegségek, különösen vaszkuláris eltérések kockázata.
Egy klinikai vizsgálatban a finerenonnal kezelt betegeknél javulást figyeltek meg a petefészekfunkcióban és a tüszőérésben, mindezt jelentős mellékhatások vagy magzati expozíció kockázata nélkül.
A perifériás idegsérülések kezelésében a mikrosebészet és autológ idegátültetés továbbra is kulcsfontosságú, de a funkcionális helyreállás korlátozott.
A HU-RIZONT Nemzetközi Kiválósági Kutatási Együttműködési Program támogatásával indulnak innovatív kutatási projektek.
A Korányi Intézet új, 50–74 éves dohányosokat célzó programja a tüdő állapotának felmérését és a tüdőrák kockázatának mérséklését tűzte ki célul.
A Nipah vírusfertőzés mindeddig nem jelent meg Magyarországon, és Európában sem dokumentáltak importált eseteket a szakhatóságok szerint.
Agykárosodás már a vérnyomás-emelkedés kimutathatósága előtt? Új adatok a hipertónia korai, rejtett neurológiai következményeiről.
A legújabb globális adatok szerint az időskorúaknál nő az appendicitis előfordulása, miközben a halálozás aránya csökken, főként ellátási tényezők miatt.
A diabétesz növeli a Parkinson-kór kockázatát és gyorsítja annak progresszióját, patofiziológiájuk összefüggése új terápiás lehetőségeket sejtet.
A Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézete által rendezett II. Onkológiai Workshop elősegítheti a különböző tudományterületek kutatói közötti párbeszédet, hogy a szakemberek közösen találjanak új megoldásokat az onkológiai kihívásokra.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vezetésével új tehetséggondozó program indul Élvonal néven, jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter.
A makuladegeneráció leggyakoribb formájának, a Stargardt-kórnak a kezeléséhez vezethet el az a génszerkesztési eljárás.
Három kutatási hálózatban, 11 magyar intézettel az innováció erősítését, az új felvetések megismerését és ezek hasznosítását tűzték ki célul.
A 800 milliós kutatás célja az onkológia területén működő informatikai döntéstámogató megoldás fejlesztése.
A kutatás egyik jövőbe mutató aspektusa, hogy általa jobban megérthetővé válik a gyulladás biológiája és patológiája.
A modelleket 14 napig hagyták fejlődni, mivel a legtöbb országban ez a törvényi felső határa az embriókutatásnak.
Ezzel a címmel tartott nagy sikerű előadást a mára már Nobel-díjas Karikó Katalin, a Fiatal Kutatók Akadémiájának szervezésében.
Hogyan segít a mesterséges intelligencia a rák elleni küzdelemben? Hatékonyság, pontosság, egyéni megközelítés.
Külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra az innovációs alapon belül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koronavírus-járvány ellenei védekezésről szóló, csütörtöki online tudományos konferenciáján az innovációs és technológiai miniszter.
A megfázás lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók, akiknek "kissé radikális" módszere a náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg.
Szegedi kutatócsoport fedezett fel egy olyan speciális neuront, ami az eddigi ismeretek szerint csak az emberi agyban található meg. Az új felfedezés segíthet az emberi agy egyedülálló működésének mélyebb megértésében.
Egy génmutáció "kikapcsolásával" sikerült visszafordítaniuk az öregedéssel összefüggő bőrráncosodást és szőrhullást egereknél a birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak.
Az Európai Unióban és Magyarországon is csökkent az utóbbi években a klinikai vizsgálatok száma. Idehaza tavaly 324 új klinikai vizsgálatot végeztek, ami negyvennel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Egy váratlan felfedezés eredményeként a Joslin Diabetes Center kutatói négy olyan vírust azonosítottak, amelyek képesek a humán sejtek működését befolyásoló inzulinszerű hormonok termelésére.
Átadták a Richter Gedeon Nyrt. új molekuláris biológiai laboratóriumát csütörtökön Debrecenben, az 1,7 milliárdos beruházás húsz új munkahelyet teremt.
Egy új kutatás lehet az első, amely leírja az androgének szerepét a veserák kialakulásában, és az eredmények alátámasztják, hogy indokolt lehet a terápia új, az androgén receptort befolyásoló megközelítésének vizsgálata.
Polio- és Zika-vírus, parazitaellenes szer kerülhet a daganatos betegségek elleni harc fegyvertárába, de folynak kutatások hagyományos és új hatóanyagok kombinációival is, valamint az angiogenezis-gátló terápia elleni rezisztencia gátlásának terén is történt előrelépés.
A bélidegrendszer fejlődési rendellenességének őssejtterápiával való gyógyítása a távlati célja az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben Dr. Nagy Nándor vezetésével működő kutatólabornak.