A tavalyi év során az EudraVigilance szervezethez a forgalomba hozatalt követő időszakra vonatkozóan több mint 1 millió mellékhatás-bejelentés érkezett. Ez szerepel a szervezet éves jelentésében, amely az Európa Parlament, és az Európai Bizottság számára készült.
"Érdeklődik" az Astra Zeneca brit gyógyszeripari csoport iránt a világ legnagyobb gyógyszergyártó konglomerátuma, az amerikai Pfizer - írta a The Sunday Times.
A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) a legfőbb ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség szakmai álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz elfogadása kimeríti-e a vesztegetés tényállását.
Az Ebola-vírus ritka, de nagyon súlyos, gyakran halálos kimenetelű megbetegedést okoz. A következőkben az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztálya által adaptált ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ) tájékoztatót ajánljuk az utazók figyelmébe a 2014. évi ebola járvánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.