A revízió a betegekre is kiterjed: náluk azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve.
Vészhelyzetet teremtett az amerikai kontinensen a dengue-lázas megbetegedések számának megugrása.
A Fővárosi Főügyészség az egészségügyi alkalmazottakat vesztegetés elfogadásával vádolja.
Amíg az elmúlt évben mindössze 500 megbetegedést regisztráltak országszerte, addig az idei év eddig eltelt időszakában már nyolcezret.
A WHO adatai szerint 2003 és 2024 között világszerte 889 H5N1 okozta megbetegedést és 463 halálesetet jelentettek, ami 52 százalékos halálozási arányt jelent.
Globálisan évi 6,5 millió gombás fertőzés történik, a halálesetek száma pedig 3,8 millióra tehető.
Adagolásjelölési hiba miatt kivonják a forgalomból, illetve a patikákban visszaveszik egy epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszer két gyártási tételét.
Alacsony a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a hazai szennyvizekben.
Az ambiciózus stratégia mögött az elmúlt évtizedek és a cigaretta füstmentes alternatíváiként megjelent eszközök tapasztalatai állnak.
Esztergom adott otthont a Határmenti Magyar-Szlovák Neurológusok XI. Nemzetközi Találkozójának.
Sokan dolgoztak a vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.
Nagy szükség van a debreceni egyetemen alkalmazott és alapkutatásokra, és a különböző területeken dolgozó kutatócsoportok munkájának összehangolására.
Ez a feltáró alcsoport-elemzés a glukagonszerű peptid-1 receptor agonista (GLP-1RA) alkalmazásának hatását vizsgálja a finerenon terápiás hatására.
Nyárig 104 milliárd forintos kórházi tartozást rendezne az Orbán-kormány, csakhogy az adósságok összege már március végén 110 milliárdnál járt.
Mindent megtesznek azért, hogy az aktív szülészet-nőgyógyászati betegellátás a lehető legrövidebb időn belül ismét helyben váljon elérhetővé.
Várható volt, hogy az eddigieknél többet megtudunk nyilvánosan is az állam elképzeléséről.
A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát.
Nem tudnak minden feltételt biztosítani: az eddigi magánszolgáltatók kártalanítását, az elegendő szakdolgozót, illetve az új gépeket.
Az egyre jobb gyógyszereknek és kezelési lehetőségeknek köszönhetően a betegek egyre később érik el azt az állapotot, amikor már csak egy új szív segíthet.
Folyamatosak az egyeztetések a kórházi adósságok rendezésével kapcsolatban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki Kormányinfón.
A héten két importált vírusos vérzéses láz megbetegedést diagnosztizáltak. A vizsgálatok mindkét esetben a Dengue vírus kóroki szerepét igazolták.
Most már a gyerekkori kötelező oltásokat is megpróbálják megtorpedózni az oltásellenes szülők.
Naponta több mint 3500 ember hal meg hepatitis vírusok által okozott fertőzésben, és az áldozatok száma világszerte növekszik - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet.
„Mindenki körberöhögött, amikor azt mondtam, hogy algagéneket fogok emberek szemébe nyomogatni” – mesélte Roska Botond, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
A tavalyi év végén született miniszteri döntés szerint a kórházak első számú vezetői 65 éves korukig végezhetik ezt a tevékenységet.
Az előrejelzések szerint a halálesetek száma 85 százalékkal emelkedik majd a következő évtizedekben.
Az érintettek számára az egyetlen valódi megoldás, ha éren belüli, katéteres eljárással kinyitják újra a medencei és hasi vénákat.
Kutatók olyan új Alzheimer-kezelési eljárást mutattak be, amely a memória "visszajavítására" összpontosít a sérült szinapszisok helyreállításán keresztül, kihasználva a KIBRA fehérje kritikus szerepét.
A kamara hiába fejezte ki aggodalmát, hogy az ápolók által megszerzett gyakorlati időket nem szerencsés figyelmen kívül hagyni, nem foglalkoztak az észrevétellel.
Míg 2013-ban 3319 gyerek élt autizmus spektrum zavarral, 2023-ra ez a szám 9737-re emelkedett.
A háziorvosok felkészültségi szintje különböző, mivel ők nem oxyológusok, nem mentőorvosok, más a képzettségük.
A madárinfluenzás személy egyetlen tünete jelenleg a kötőhártya-gyulladás, vírusellenes gyógyszereket szed és lábadozik.
Dr. Süle Andrással az Európai Kórházi Gyógyszerészek Szövetségének elnökével, a Péterfy Kórház főgyógyszerészével nemrégiben készült riport összefoglalását olvashatják
Rendkívül széleskörű és hiteles tudásbázissal bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás, hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Magyar Államkincstár (MÁK) friss adatai szerint február végén a kórházak 88,4 milliárd forint adósságot görgettek maguk előtt.
Még mindig van olyan korosztály, amelynek tagjai nem lettek beoltva kanyaró ellen, nekik különösen érdemes vigyázni, hová utaznak most, illetve kikkel érintkeznek.
Ahogy erősödött tavaly az inflációs nyomás, a betegek egyre gyakrabban mondták le az időpontjaikat, egyre kevésbé maradt 1-3 millió forintjuk műtétre.
Egy új vizsgálat célja a klopidogréllel kombinációban alkalmazott rivaroxaban és apixaban vérzéskockázatának összehasonlítása volt.
A hosszú Covidban szenvedőknél a mitokondriumok az izomnál jóval kevesebb energiát termelnek az egészséges emberekéhez képest.
A német cég előrejelzése szerint 2026-ban vezethetik be a piacra a daganatos betegségek ellen fejlesztett első gyógyszerüket.
Öt kategóriában, a szakmai zsűri véleménye alapján, és a legtöbb közönségszavazatot kapó csapat nyert csapatonként négymillió forintot pályázatuk megvalósításához.
A vörös élesztővel erjesztett rizs előállítása során mérgező citrinin szabadulhat föl, amely veseelégtelenséget, gombás vesebetegséget okozhat.
A foeto-maternalis medicina, az anya-magzat orvostudomány középpontjában a komplikált terhességek diagnosztikája, terápiája és menedzsmentje áll.
Az Exblifep 2 g/0,5 g por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz cefepimet és enmetazobaktámot tartalmaz.
Ez a vizsgálat az orális antikoaguláció hatásosságát és biztonságosságát értékelte PF-ben szenvedő, 80 év feletti betegeknél a vesefunkció teljes spektrumában.
Korábban szintén a szegedi szűrőközpont találta meg a 2023-as pilot vizsgálat kilenc SMA-s újszülöttje közül a legelsőt.
A szakértők szerint az új gyógyszer akár a mozgásproblémákat okozó neurodegeneratív betegségek és szívelégtelenség ellen is hatásos lehet.
Hiába nyújtott be az egészségügyi kormányzat egy következő konszolidációra vonatkozó konkrét javaslatot, a mai napig nem született kormánydöntés.
A Paxlovid és egyes szűk terápiás indexű immunszuppresszánsok együttes alkalmazása bizonyos farmakokinetikai kölcsönhatások miatt életveszélyes és halálos kimenetelű reakciókhoz vezethet.
Az orvoslás és az informatika határvidékén dolgozva szeretné elősegíteni és megkönnyíteni a klinikai adatokból létrehozott adattárak használatát.