A kamara hangsúlyozza: csak közös erővel, a négy javaslat együttes alkalmazásával csökkenthetjük a vírus terjedését.
Szerdától lehet kérni a Covid-vakcinát az 5 és 11 év közötti gyerekek számára – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője a parameter.sk szerint.
A Semmelweis Egyetem 400 ezredik koronavírus elleni védőoltását Füzesi Boglárka, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának adminisztrátora kapta október 12-én, akit a Szputnyik második adag vakcinájával oltott be dr. Merkely Béla rektor.
Szerdán reggel 5 millió 914 ezer a beoltottak és 814 az új fertőzöttek száma, elhunyt tíz beteg, közli a koronavirus.gov.hu.
A súlyos vagy mérsékelten immunhiányos embereknek és az időseknek az ajánlott várakozási időnél korábban, a koronavírus elleni második oltás után három, de akár egy hónap múlva is be kell adatni a harmadik dózist, jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE).
A Merck tablettája hatékonyan csökkenti a kórházba kerülés valószínűségét.
Ebből a vakcinából Magyarország is rendelt 500 ezer dózist.
A 40. hét adatai szerint továbbra is folyamatosan emelkedik a szennyvízben mért koronavírus koncentráció, közli a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Kedden reggel 5 millió 912 ezer a beoltottak és 455 az új fertőzöttek száma, elhunyt 17 beteg, közli a koronavirus.gov.hu.
A Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca vakcinák 90 százalékkal csökkentik a súlyos betegség kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében.
A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága javaslatára harmincéves korig csak Pfizer/BioNTech vakcinával oltanak az országban, jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter Ljubljanában.
Az AZD7442 az egyetlen hosszú hatású antitest-kombináció, amelyről kimutatták, hogy mind a Covid-19 megelőzésére, mind annak kezelésére alkalmas.
Az MTA elnöksége állásfoglalást és felhívást tett közzé a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében.
Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság: a hatvanmilliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra a római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint.
Az oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolása.
A mostani kórházi eseteknek már 17-18 százaléka szorul intenzív osztályos kezelésre: ilyen magas arány se a második, se a harmadik hullám alatt nem volt.
Ha a jelenlegi trend folytatódik, akkor december 19-én 156 körül lesz a legmagasabb halálozási szám Magyarországon.
Három hónap vagy ennél is rövidebb idő elteltével újra megfertőződhet a koronavírussal az, aki csak természetes védelmet szerzett.
A héten megint több mint 150 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel már majdnem elérte a 9,5 millió adagot az országba szállított mennyiség - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.
A 0–18 éves korosztály esetében a Covid–19 döntően nem a négy fő tünettel jelentkezik, emiatt enyhe tünetek esetén is gondoljunk a koronavírus lehetőségére.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emlékeztető oltást javasol a BioNTech/Pfizer gyógyszergyárak Comirnaty, valamint a Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájából.
Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után, jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
Októberben várhatóan gyorsul a járvány és az influenza vírus is megjelenhet - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
A BionTech alapítója szerint jelenleg ismereteik alapján 12-18 havonta válhat szükségessé a Covid-19 elleni védőoltások megerősítése.
A korábbi célkitűzés ellenére nem sikerült az országok lakosságának legalább 10 százalékát beoltani a koronavírus ellen szeptember végéig – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataiból, írja a 168.
Egyes emberek olyan génváltozattal rendelkeznek, amely ellenállhat a Covid-19-et okozó új típusú koronavírusnak egy új tanulmány szerint, írja a Magyar Narancs.
Az oltott és kórházba került páciensek között az AstraZenecát felvevők aránya a legalacsonyabb.
Szlovénia úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltóanyagának alkalmazását, amíg ki nem derül, van-e összefüggés egy haláleset és a vakcina használata között, jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
Madridi kutatók a Journal of the American College of Cardiology folyóirat hasábjain számoltak be egy kis elemszámú vizsgálat eredményeiről, amelyben a metoprolol hatásosságot mutatott nagyon súlyos állapotú koronavírusos betegeknél.
A német felnőttek körében 75 százalékos az átoltottság, Romániában viszont többen kérik a harmadik, mint az első adag Covid-vakcinát.
Romániában kedden elkezdték beadni a koronavírus elleni oltás harmadik adagját. Az első napon többen kérték az emlékeztető oltást, mint a vakcina első adagját.
A héten újabb, több mint 420 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 41. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett oltóanyagból.
Kedden reggel 5 millió 881 ezer a beoltottak és 265 az új fertőzöttek száma, elhunyt nyolc beteg, közli a koronavirus.gov.hu.
Intézményi szinten rekord rövid idő alatt történt meg a vizsgálat indításához szükséges engedélyeztetési és adminisztrációs eljárás.
Egy Covid-19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte hétfőn az orosz egészségügyi minisztérium.
A klinikai vizsgálatoki a kecskeméti, a jászberényi és a gyöngyösi kórházban már elindultak, hamarosan megkezdődhetnek a Dél-pesti Centrumkórházban is.
Ha nem változnak a tendenciák, a középmezőnyből hamarosan a sereghajtók közé kerül Magyarország az uniós átoltottság ranglistán, írja a Népeszava.
Október elején születhet döntés arról, hogy indokolt-e a Pfizer-BioNTech harmadik adagja, amely azért is vált sürgetővé, mert világszerte ismét rohamosan nő az új fertőzöttek száma, írja a Napi.hu.
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az idei klinikai fejlesztésekért odaítélt Lasker-díjat, jelentette be a New York-i székhelyű Albert és Mary Lasker Alapítvány.
Negyedére csökkentette a légszennyező anyagokra vonatkozó határértékeket az Egészségügyi Világszervezet, közli az MTI nyomán a VG.
A koronavirus.gov.hu 2021.09.24-ei (pénteki) adatai szerint 438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen.
Az Oxford/AstraZeneca-oltás vezető fejlesztői szerint a mostani koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz lesz hasonló.
A koronavírus elleni védőoltásban részesült várandós kismamák átadják a védelmet újszülöttjeiknek - állapította meg egy szerdán közzétett új tanulmány.
Törökországban tévedésből csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát - nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában.
Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a negyedik hullámban, mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A koronavirus.gov.hu szerdai adatai szerint 406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 46-an vannak lélegeztetőgépen.
Az Európai Bizottság közös közbeszerzési keretszerződést írt alá az Eli Lilly gyógyszeripari vállalattal a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló, monoklonális antitesteket tartalmazó terápiás gyógyszerek beszerzésére, tájékoztatott a brüsszeli testület.
A szakember szerint vissza kellene vezetni a maszkhordást zárt térben.
A 37. héten a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja országos átlagot tekintve továbbra is lassú emelkedést mutat.
Az Egyesült Királyság egészében hozzávetőleg hárommillió iskoláskorú gyermek jogosult a koronavírus elleni oltásra.