Az agyi képalkotó vizsgálat alapvető a haemorrhagiák kizárásában, gyanított akut ischaemiás stroke alteplase kezelésének megkezdése előtt. Előfordulhat, hogy a korai ischaemiás jeleket mutató betegek haemorrhagiás kockázata nagyobb az alteplase kezelést követően, és kevés az információ arról, hogy a korai strukturális jelek (melyek időseknél gyakoriak) befolyásolják-e az alteplase kezelésre adott választ. A célkitűzés tehát az agyi CT vizsgálat és az alteplase alkalmazását követő klinikai kimenetel közötti összefüggés elemzése volt.
Az emberi erőforrások minisztere 28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelete az Egészségügyi Tudományos Tanácsról.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tudomására jutott, hogy ismeretlenek a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának nevében, az ÁNTSZ-re is hivatkozva próbálnak meg bejutni más tulajdonában álló helyiségekbe.
Nyugtalan láb szindróma (RLS) fennállása esetén a depresszió gyakori komorbiditásnak számít. Az alábbi esetleírás olvasása közben felmerülhet a kérdés: ha nem kezelt RLS-beteget látunk depressziós tünetekkel, mi legyen az első teendő?
Egy évtizedes sikertelen klinikai vizsgálati érát követően úgy véljük, az Alzheimer-betegséget minél korábbi stádiumban kellene felismerni, amikor még a jellemző tünetek nem észlelhetőek. A jellegzetes agyi eltérések, mint pl. a béta-amiloid felhalmozódás már 10-20 évvel a demencia, vagy az enyhe kognitív károsodás előtt fennállnak. Az Alzheimer-kutatók becslése szerint mire megjelennek a memóriazavarok, a kognitív károsodás jelei, az agyban lévő károsodás olyan mérvű, amit a jelenlegi kezelés fegyvertára nem képes megoldani.
A Vimpat (lakozamid) antiepileptikum forgalomba hozatala óta a világon 195.000 feletti betegszámot kezeltek, több mint 8 év utánkövetéssel.Hatékonysága bizonyított: kiegészítő terápiaként, nem Na-csatorna gátló szerek mellett magas (közel 50%-os) reszponder rátát eredményezett. Ahol a Vimpat szerepelt első kiegészítő gyógyszerként, a betegek 42%-a rohammentessé vált.
„Nézzünk hátra – és tekintsünk előre…!”
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.