Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) azt javasolja, hogy a háziorvosok lehetőség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el. Fekete Imre, a FAKOOSZ alelnöke a szövetség balatonfüredi XXIII. országos gyűlésén tartott szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: jelenleg akár napi 70-80 beteg is megfordul a háziorvosi rendelőkben. Ahhoz, hogy az orvosok több időt fordíthassanak egy-egy betegre, és így emelkedjen az ellátás színvonala, azt javasolják, hogy az előjegyzett, valamint előjegyzés nélkül érkező betegek száma összesen ne haladja meg a napi ötvenet.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE) szerint az elmúlt négy év eredménye, hogy a kormánynak sikerült biztosítani a gyógyszerellátást részben a támogatási rendszerben megtalált tartalékok felhasználásával, részben a korábbi kormányzat által kivetett gyógyszeripari különadók emelésével.
Éppen a Nemzetközi Nőnap körül került nyomdába a The Lancet Neurology legfrissebb száma, melyben a fenti közlemény is megjelent, jelentős hangsúlyt helyezve a nőkön előforduló stroke lehetséges megelőzésére. Az AHA (American Heart Association) és ASA (American Stroke Association) ajánlásai olyan kockázati tényezőkre hívják fel a figyelmet, amelyek kizárólag, illetve nagyobb gyakorisággal nőkön fordulnak elő, és evidenciákon alapuló javaslatokat tesznek a stroke prevencióra az élet során.
2025-re jelentős mértékű orvoshiány bontakozhat ki Amerikában egy újabb tanulmány szerint. Az okok között vezető helyen áll az öregedő társadalom, és a többek számára elérhető biztosítási rendszer. A nagyobb orvosigény természetesen az államok, és az orvos szakágak között is változó – említi a közlemény szerzője Timothy Dall. "Össznemzeti szinten persze más a kép, mint az egyes államok területén". A szerző az IHS kutató és informatikai cég igazgatója (Washington, D.C.)
Az elmúlt évek új ismeretanyaga és a változó szabályozások megjelenése indokolják a több mint 10 éwel ezelőtt összeállított receptgyűjtemény teljes revízióját.
Eddig nem sejtett génjeinknek is szerepe van a stressz depressziót kiváltó hatásában – erre az eredményre jutott a közelmúltban elindult Nemzeti Agykutatási Programban dolgozó MTA-SE Neuropszichofarmakológiai és Neurokémiai kutatócsoport, melynek vezetője Dr. Bagdy György, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének igazgatója.
Tudományos üléssel köszöntötték 80. születésnapján Dr. Jákó János belgyógyász haematológust az I. Sz. Belgyógyászati Klinika Simonyi termében. Bár kollégái és tanítványai számos érdemét emelték ki az elmúlt évtizedekből, a professor emeritus szerint a kor nem dicsőség, csupán ajándék.
Kutatások igazolják, hogy napjainkban a betegségek a krónikus kórképek irányába tolódtak el. A hosszan tartó kezelések sikerének alapja, a megfelelő terápiás módszer kiválasztásán túlmenően, a beteg közreműködési készségének alakulása is. Hazánkban sajnálatos tapasztalat, hogy a krónikus betegségekben szenvedő betegeknek csak 40%-a tartozik abba a csoportba, akik megfelelő módon működnek együtt kezelőorvosaikkal a terápia során.
A hepatocellularis carcinoma (HCC) nyomon követése hepatitis-B betegek körében I. szintű evidenciával bír, de cirrhosisos betegek között csak II. szintű evidenciáink vannak. A randomizált adatok hiánya számos kérdést vet fel a HCC surveillance hasznosságát illetően e betegpopuláción. A tanulmány célja a címben megjelöltek vizsgálata volt, a nyomon követés hatása cirrhosisos betegeken a korai tumordetektálás, a kuratív kezelés és a teljes túlélés eredményességére.
2014. április 2. A magyar társadalom stabilizálódása és a gazdaság fellendülése elképzelhetetlen biztos alapokon álló egészségügy és a jelenleginél egészségesebb lakosság nélkül – e célok eléréséhez ajánl együttműködést a Magyar Kórházszövetség, amely a következő 10 üzenetet küldi a magyar társadalom, a tagkórházak, az egészségügyben dolgozó munkatársak és a döntéshozó testületek tagjai felé.
A pneumonia vezető helye a morbiditások és mortalitási okok között nem szűnt meg, hiszen az antibiotikumok bevezetése óta az ellene folytatott küzdelemben nincsen új terápiás fegyverünk. A tenyésztési kultúra-független identifikáció technikájával láthatóvá vált, hogy a fertőzés hiányában korábban sterilnek tekintett tüdő változatos mikroba-közösségeknek ad helyet. A tanulmány szerzői úgy vélik, e megfigyelések arra is rávilágítanak, hogy a tüdő mikrobiológiájának hagyományos koncepciója, és a tüdőgyulladás tradicionális modellje hátráltatja a kutatást – és a klinikai gyakorlatot is.
Átadták az Év praxisa a Kárpát-medencében című pályázat díjait szerdán Budapesten, az elismerést tíz határon túli és tíz magyarországi háziorvos vehette át.
Mit tehetünk a rák ellen? Egészséges életmóddal a leggyakoribb daganatok előfordulását csökkenteni lehet. Egyes daganatokat (emlő, here) önvizsgálattal illetve a tünetek korai észrevételével (bőr és végbél tumorok) időben fel lehet fedezni, és így eredményesen kezelni. Minden elváltozással érdemes orvoshoz fordulni. Ha diagnosztizálják a betegséget, eredményesebben gyógyul, aki aktívan részt vesz a gyógyulásban.
Az autizmussal együtt jár az agy túlnövekedése és működészavara, elsősorban a prefrontalis cortex területén. Patológiai elemzés szerint az autista gyermekek prefrontalis cortexében található neurontöbblet a prenatalis fejlődés zavarára utal, és párhuzamosan haladhat a sejtek és lemezek abnormális fejlődésével.
A prosztatarák-szűréssel kapcsolatosan ellentmondásosnak látszanak a PSA-mérésre vonatkozó evidenciák. Kérdés: randomizált klinikai vizsgálatok és modellvizsgálatok szerint hasznosabb-e a PSA-szűrés alapján vagy anélkül történő daganat-mortalitás-elemzés, a várható előnyök és kockázatok megítélése.
A glikált hemoglobin mérés, a mért értékek alkalmazhatósága a cardiovascularis betegségek (első cardiovascularis esemény) előrejelzésére nem tisztázott. A vizsgálat célja ennek elemzése volt: a HbA1c értékek ismerete hozzátesz-e valamit a konvenciószerűen alkalmazott cardiovascularis kockázatokhoz, pontosabbá tehető-e azok megjóslása.
Cáfolta az egészségügyi államtitkár, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) pénzügyi probléma lenne. Szócska Miklós az OMSZ-nél tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az egyik napilapban megjelent cikk ezzel kapcsolatban valótlanságokat tartalmaz.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. ramipril-amlodipin hatóanyagú fix kombinációs készítménye nyerte el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013. évi Innovációs Díját, amelyet dr. Hodász István, az Egis vezérigazgatója vett át a mai napon a Parlamentben tartott díjátadó ünnepségen.
A svájci-magyar együttműködés keretében megvalósuló egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram céljait és első eredményeit ismertető regionális tanácskozást tartottak szerdán Jászapátiban.
Világszínvonalú képalkotó diagnosztikai központot adtak át szerdán Kaposváron. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a PET (pozitron emissziós tomográfia) Centrum ünnepélyes avatásán hangsúlyozta: az állam tud jó tulajdonos lenni, végig tud vinni egy olyan beruházást, amely "a 21. század technológiáját hozza el ide, Kaposvárra".
Légúti obstrukció esetén értelemszerű a bronchodilatatorok alkalmazása. A tanulmány szerzői feltételezték, hogy elhízott betegeken (objektív módon nem dokumentált légúti obstrukció mellett) nem kellő módon történik a bronchodliatator-kezelés.
Debrecen, 2014. március 25., kedd (MTI) - Négy év alatt összesen 800 millió forinthoz jut kutatásra a Debreceni Egyetem (DE) a Nemzeti Agykutatási Program keretében - közölte Csiba László, a debreceni neurológiai klinika igazgatója a programról rendezett konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.
Budapest, 2014. február 20., csütörtök (MTI) - Megkezdődtek az egyeztetések az egészségügyi ágazatban dolgozók javaslatairól, a területet érintő eddigi kormányzati intézkedésekről és a tervekről a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MMSZ EDDSZ) vezetője és a kormány képviselője között. A tárgyalásokról csütörtökön számoltak be Budapesten.
Budapest, 2014. február 19., szerda (MTI) - Életpályamodellt és a közszféra átlagához igazodó bérezést szeretnének az egészségügyi szakdolgozók, és az utánpótlás kérdése is égető probléma. Minderről Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke és Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke beszélt szerdán Budapesten.
950 millió forintos uniós támogatásból induló projektet mutatott be Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Belicza Éva, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet szakértője és Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház vezetője. Tíz egészségügyi intézményben indult annak az európai uniós projektnek a tesztidőszaka, amely a betegellátás biztonságának erősítését szolgálja a mindennapi működés javításával, a kórházak, szakrendelők és gyógyszertárak napi feladatainak elvégzéséhez nyújtott segítséggel - mondta Belicza Éva kedden Budapesten.
Budapest, 2014. február 18., kedd (MTI) - Keddtől hatályos az a rendelkezés, amely az élelmiszerekben található transzzsírsav mennyiségére vonatkozik. A rendelet értelmében február 18. után tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.
Az Európai Gyógyszerügynökség CHMP (Humán Alkalmazásra Szánt Gyógyszerek) bizottsága közzétette javaslatait a Kogenate Bayer (és a Helixate NexGen*, továbbiakban ezt nem említjük már) mint II. generációs faktor-VIII készítmények alkalmazását illetően. A korábban nem kezelt, haemophilia-A-ban szenvedő betegek esetén e szerek alkalmazása előnyös, és a terápiás előny meghaladja a várható kockázatot. A készítmények alkalmazási előírását azonban ki kell egészíteni.
A neurológiai fejlődés zavaraival kapcsolatos betegségek, pl. autizmus, ADHD, dyslexia, és egyéb kognitív károsodások világszerte gyermekek millióit érintik, egyes diagnózisok száma az utóbbi időben szaporodik. A gyermekkori agyi fejlődés zavarai esetén az ipari vegyszerkibocsátásból származó ártalmak e gyarapodás ismert okának számítanak. 2006-ban a közlemény szerzői szisztémás áttekintést végeztek. Ötféle ipari vegyszer bizonyult neurotoxikus hatásúnak: az ólom, metil-higany, poliklórozott bifenilek, arzén, toluol. 2006 óta hat további kemikália került erre a listára: a mangán, fluorid, chlorpyrifos, dikloro-difenil-triklóretán (DDT), tetraklóretilén, polibrómozott difeniléterek. Nyilván számos neurotoxikus hatású vegyszer létezik még ezek mellett is.
Jelenleg több, mint 100 (főként onkológiai) gyógyszer esetén rendelkezünk diagnosztikus biomarkerekkel. A CoDx (companion diagnostic) stratégia azon alapul, hogy gyakorlatilag a gyógyszerfejlesztéssel párhuzamosan halad a diagnosztikus tesztek fejlesztése (majd gyógyszerhatósági elfogadtatása). A közelmúltban e területen sikeres volt a vemurafenib esetén metastatizáló melanomában a BRAF V600-mutáció, valamint crizotinib esetén NSCLC-ben az EML4-ALK mutáció targetálása. A CoDx diagnosztikus tesztekkel meghatározható azon betegek csoportja, akik egy adott gyógyszeres terápiára a várható legeredményesebben fognak reagálni, vagy éppen azért ne részesüljenek adott kezelésben, mert az számukra bizonyosan hatástalan, illetve bejósolhatóak a mellékhatások. Ez a megközelítés a perszonalizált medicina alapja, amely ilyen értelemben már nemcsak a jövő terápiás modalitása, és jelentős mértékben növelheti a gyógyszeres kezelések hatékonyságát.