Egyéves akkreditációs folyamat zárásaként a Pulmonológiai Klinika európai tüdőgyógyász-szakorvosképzési akkreditációt nyert el. Dr. Losonczy György klinikaigazgató szerint ez az eredmény vezető oktatóiknak, tudományos aktivitásuknak, valamint saját szerkesztésű oktatási anyagaiknak köszönhető.
2020-ra Magyarországon a 65 év felettiek száma várhatóan eléri a 2 millió főt, 2030-ra pedig Európa lakosságának negyede időskorú lesz. Ezekről az előrejelzésekről és alternatív jövőképekről egyeztettek kutatók, szakpolitikusok, civilszervezetek és önkormányzatok képviselői a Magyar Tudományos Akadémia által koordinált „Parliaments and Civil Society in Technology Assessment” (PACITA) elnevezésű program keretében.
Az Európai Parlament és a Tanács 2014 márciusában elfogadta az egészségügyre vonatkozó harmadik uniós cselekvési programról (2014-2020) szóló 282/2014/EU rendeletet. A harmadik EU Egészségügyi Program (a továbbiakban: Egészségügyi Program), amely az Európai Bizottság fő eszköze az uniós egészségügyi stratégia („Együtt az egészségért”) végrehajtására, négy átfogó cél elérését szolgálja.
Eskütételüket követően Dr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettes és Dr. Zelkó Romána dékán avatta gyógyszerészdoktorrá a Gyógyszerésztudományi Kar végzett hallgatóit. Az egyetem Szenátusának Madách Színházban rendezett nyilvános ünnepi ülésén 109 végzős vehette át diplomáját, közülük 18-an summa cum laude, 53-an cum laude, 38-an pedig rite minősítéssel fejezték be tanulmányaikat. A 94 magyar és a 15 angol nyelvű képzésben részt vett hallgató nevében Berkes Ádám és Judith Kohut mondott köszönetet.
Egészségügyi vészhelyzettel fenyeget a diabétesz Nagy-Britanniában, ahol évente 280 ezer embernél diagnosztizálják a betegséget - hívta fel a figyelmet a Diabetes UK brit jótékonysági szervezet, amely szerint a cukorbetegek magas aránya komoly nyomást gyakorolhat a szigetország egészségügyi szolgáltatásaira.
Másfél év alatt 304 jogvédelmi képviselő tett sikeres vizsgát a Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése című kiemelt projekt keretében indított képzésen - közölte az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) az MTI-vel.
A vizsgálat célja a fenti problémakör tisztázása volt, valamint ajánlások megtétele, protokollok megfogalmazása, és a megfelelő betegtájékoztatás.
Június 4-én az American Society for Radiation Oncology (ASTRO) közzétette javaslatát a proton sugárterápiával kapcsolatosan. Ez ugyan nem terápiás irányelv, guideline, de a Társaság egyetértésén alapuló javaslat.
Alacsony serum 25-D-hidroxivitamin- (25[OH]D)-szint mellett magasabb a hypertonia kockázata, de az összefüggés, és annak oki kapcsolata nem ismeretes. A tanulmány szerzői mendeli randomizációs megközelítést alkalmaztak annak elemzésére, hogy e két jelenség között valóban fennáll-e oki kapcsolat.
Nyilvánosságra hozta a Thomson Reuters Corporation a 2014-ben legtöbbet idézett 3215 kutató nevét, akik tudományterületük idézettségi mutatójának legfelső egy százalékába tartoznak. A listára 21 tudományterületről összesen 3700 kutató került fel szerte a világból.
Hatályba lépett a négy gyógyszergyártói szövetség módosított Gyógyszer-kommunikációs Etikai Kódexe, amelynek célja a betegek érdekeinek legmagasabb szintű védelme, valamint a gyógyszeripari szereplők önmagukkal szemben felállított, legszigorúbb szabályok megalkotása - közölték a szövetségek az MTI-vel.
Az Amerikai Gyógyszerügynökség június 27-én engedélyezte az Afrezza (humán inzulin) Inhalation Powder forgalomba hozatalát. A készítmény gyors hatású inzulin, indikációja diabetes mellitus esetén a glikémiás kontroll javítása. A készítményt közvetlenül minden étkezés előtt kell alkalmazni.
Az emberi erőforrások miniszterének rendelete szerint július elsejétől az alacsony kockázatú terhességeknél szülésznők végezhetik a várandósgondozást, és a védőnők szerepe is hangsúlyosabbá válik.
Veleszületett haemophilia esetén a kezelésben az immunszuppresszió szerepe nem tisztázott. A rituximab alkalmazása eddig csak esetleírásokra korlátozódott, a legtöbb esetben másod- vagy harmadvonalbeli kezelésként került alkalmazásra, amikor a hagyományos immuntolerancia-indukció nem volt hatásos, és főként gyermekgyógyászati betegeken.
Még a nyáron plusz támogatást kaphatnak a kórházak - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjújában. Zombor Gábor elmondta azt is, hogy egyik legfontosabb feladatának tartja az egészségügyi dolgozóknál tapasztalható elvándorlási folyamat további lassítását, és hosszabb távon a tendencia megfordítását.
1952-ben Guam szigetén írták le először a Lytico-Bodig szerzői névvel ellátott ritka neurológiai betegséget, melyben szerepelnek az amyotrophiás lateralsclerosis, a Parkinson-kór és az Alzheimer-betegség egyes jellemzői. A Csendes-óceáni szigetet azonnal kinevezték az orvostudományi kutatás aranybányájának, ahol ritka neurodegeneratív betegségek nyomára lehet bukkanni. Berry Minott The Illness and the Odyssey című dokumentumfilmjében ennek állít emléket.
A Magyar Nőorvos Társaság pályázata nyomán Budapest nyerte el a European Society of Contraception and Reproductive Health 2018-as kongresszusának rendezési jogát. A szülészeti világkongresszus szervezésében a 2. Sz. Nőgyógyászati Klinika szakorvosai aktív szerepet vállalnak – számol be Dr. Ács Nándor klinikaigazgató.
A Kínában vezető egészségügyi rendezvényszervező cég, a Reed Sinopharm Exhibitions, szerdán bejelentette, hogy Egészségügyi Ágazati Csúcstalálkozót (The Health Industry Summit [tHIS]) rendez Sanghajban. Az új eseményen, amelyre 2015. május 15-18-a közt kerül sor a világ legnagyobb, egyetlen épülettömbben működő kiállítási komplexumában, a sanghaji Nemzeti Kiállítási és Konferenciaközpontban, a Csúcstalálkozó keretében több mint 100 konferenciát bonyolítanak le az óriási, 260.000 m2-es kiállítási területen, mivel a Konferenciaközpont ebben az időben a másik három legnagyobb egészségügyi ágazati kiállítás, nevezetesen a CMEF, a PHARMCHINA és az API CHINA helyszínéül is szolgál. Így az esemény gyakorlatilag a világ legjelentősebb, integrált egészségügyi ágazati rendezvénye lesz.
Az amerikai Abbott Laboratories mintegy 495 millió dollárért felvásárolja az orosz Veropharm gyógyszergyártó céget - tájékoztatott az Abbott.
Az országos tisztifőorvos szerint feltételezhetően emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden történt megbetegedéseket. Paller Judit erről Budapesten tartott sajtótájékoztatón beszélt, hangsúlyozva, az ügy vizsgálata egyelőre nem zárult le, így pontosan nem tudni a fertőzés pontos forrását, ezért továbbra is elképzelhető, hogy a vírus egy a versenyre már megbetegedve érkező részvevőtől, vagy valamilyen illegális szennyvízforrásból származik.
Budapest, 2014. március 24., hétfő (MTI) - Az elmúlt években végrehajtott változtatásoknak köszönhetően mostanra jelentősen javult a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ pénzügyi helyzete és szakmai színvonala - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn, az intézményben tartott értékelőjén.
1993 áprilisában a WHO a tbc-t világszintű veszélyeztetésként definiálta. Rövidesen "ünnepeljük" e deklaráció 21. évfordulóját. Arata Kochi a WHO tuberculosis programjának menedzsere szerint a tbc az "elfelejtett járvány", "az emberiség legnagyobb gyilkosa". Az éves halálozásokat figyelembe véve nem mondhatjuk, hogy vezető halálok, de ma is súlyos, komoly mértékben veszélyeztető betegségnek számít világszerte: évente 1,3 millió a tbc miatti halálozások száma.
A budapesti Larus Rendezvényközpontban tartott díjátadó ünnepségen az Astellas-díj - Az év orvosa, valamint a Média az orvosokért pályázatok idei legjobbjai vehették át elismeréseiket. A rendezvényen a fődíjak nyerteseinek névsora mellett arra is fény derült, hogy mely szervezetek vehetik át az idei Astellas-különdíjat. Az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében beszédet mondott Dr. Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Budapest, 2014. március 22., szombat (MTI) - Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte annak érdekében, hogy a lakossághoz közelebb vigyék a megelőzést szolgáló vizsgálatokat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Négy új orális antikoaguláns hatékonyan alkalmazható a stroke prevencióban pitvarfibrilláció esetén warfarin mellett. Az alcsoportokban a hatás/biztonságosság egyensúlya alaposabb elemzést igényel. A tanulmány célja e kérdés, és a fontosabbnak tekinthető másodlagos kimenetelekre gyakorolt hatás elemzése volt a főbb alcsoportokban.
A Servier Hungaria francia gyógyszeripari vállalattal kötött stratégiai partnerségi megállapodást pénteken a kormány. A dokumentumot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, valamint Michel Eschenbrenner, a Servier Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója írta alá a vállalat budapesti gyógyszerkémiai kutatóintézetében. Beszédében a miniszter kiemelte: a magyar kormány értékesnek tartja azt szerepet, amelyet a Servier a magyarországi gyógyszerkutatásban betölt. A vállalat kutatási tevékenységének jelentős részét a magyarországi központban végzi, és regionális klinikai központja is itt működik. Ezzel lehetőséget teremt a magasan képzett magyar munkavállalóknak, hogy itthon is sikeres szakmai életutat járhassanak be.
A Honvédkórházba költözött a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (KEKK). Az intézményt és annak új vezetőségét Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte az új telephelyen pénteken. A tárcavezető kiemelte: Magyarország még anyagi nehézségekkel küzdve is komoly szövetségesnek számít, amelyet a NATO tagjai a világ "számos forró pontján" éles helyzetekben, és a NATO KEKK működése során is megtapasztalhattak. A központ legfőbb feladata elősegíteni a NATO egészségügyi képességeinek fejlődését és növelni az egészségügyi csapatok közötti együttműködési képességet. A végső cél, hogy az orvosok és az egészségügyi személyzet - tartozzanak bármely ország, bármely kötelékéhez - tökéletes összhangban tudjanak egymás mellett egymásért, de legfőképpen a sebesültekért és a betegekért dolgozni.
Meghirdették Az év gyógyszerésze pályázatot, az érdeklődők április 30-ig jelölhetik kedvenc gyógyszerészüket a verseny honlapján.
A The Lancet Infectious Diseases március 20-ai számában először tettek közzé adatokat az EU tagállamokon kívül eső országok antibiotikum-felhasználásáról. Az adatok 2011-ből származnak, mintegy négyszeres (!) különbséget mutatnak a WHO európai régiójába eső országoknál, a legalacsonyabb és a legmagasabb mértékben való felhasználást illetően. Világos kép bontakozik ki a különböző antibiotikum-csoportok vonatkozásában is.
"Számomra nagyon sokat jelent a kitüntetés, hiszen ez a legnagyobb, amit Magyarországon el lehet érni. Úgy érzem, mindig csapatban dolgoztam, sok kiváló kutatóval, az elismerés nekik is szól" - mondta az MTI-nek a Széchenyi-díjjal kitüntetett Schaff Zsuzsánna kutatóorvos.
Kutatási területe a biokémián belül a májműködés, a gyógyszeranyagcsere szabályozása, jelentősek az úgynevezett endoplazmás retikulum (ER) sejtalkotók élettani és patológiai szerepére vonatkozó vizsgálatai.
Batthyány-Strattmann és Semmelweis-díjakban részesült kollégáink.
A teljes genom szekvenálás (WGS) alkalmazása terjed a klinikai medicinában. Várhatóan klinikai szempontból szignifikáns eredményekhez vezet majd – akár függetlenül a szekvenálás eredeti indikációjától. A tanulmány célkitűzése volt a WGS-technológiával kimutatható releváns genetikai variációk konkordanciájának vizsgálata, az örökletes betegségek kockázatának számszerűsítése, valamint a WGS során nyerhető farmakogenomikai adatok klinikai interpretálása.
Az amerikai National Institute for Mental Health (NIMH) megváltoztatta a klinikai vizsgálatok támogatásával kapcsolatos politikáját. A továbbiakban nem elegendő annak megállapítása, hogy egy beavatkozás hatásos volt, vagy hatástalan. Minden vizsgálat: (a klinikai farmakológiai és a pszichoszociális irányultságúak egyaránt) kell hogy azonosítson az elvégzett beavatkozással, gyógyszereléssel kapcsolatos. targetet, mediátort. Az NIMH Research Domain Criteria programját örömmel fogadta a szakma. Hasznosnak ítélik meg kutatási célokra, a mentális betegségek lehetséges új klasszifikációjára, amely a viselkedési és neurobiológiai paraméterekkel mérhető sajátságokra vonatkozik.
FDA-hír: Amerikában jóváhagyták az első migrén-prevencióra alkalmazható eszköz forgalomba hozatalának engedélykérelmét. Egyben ez az első TENS-készülék (transcutan elektromos idegstimulátor) amely speciálisan a fájdalom kialakulása előtti időszakban kerül alkalmazásra.
Két héttel megválasztását követően a tavalyi nagycsütörtökön Ferenc pápa 12 bebörtönzött személy rituális lábmosását végezte el a nagyheti szertartások kapcsán. A foglyok között 2 moszlim hitű, és 2 nő is volt. Ez a tett jelentős mértékben eltért a korábban alkalmazott szertartásrendtől, hiszen ott a Szent Péter Bazilikában, vagy más nagy római templomban történt ez az aktus, és mindig 12 pap lábmosását végezte el az akkor regnáló pápa. Amikor egy fiatal erre vonatkozó kérdést tett fel Ferenc pápának, ő csak ennyit válaszolt "A szív dolgait nem lehet megmagyarázni."
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilanciai Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) befejezte az insomnia rövid távú kezelésére alkalmazott zolpidem-tartalmú gyógyszerek áttekintő elemzését. A végső értékelés pozitív mérleggel zárult, tehát a készítmény előnyei meghaladják az alkalmazással járó kockázatokat. A PRAC bizottság javaslatokat ezzel együtt tett az alkalmazási előírás módosítására, melyek főként a "másnap reggeli" gépjárművezetés, és a mentális éberség zavarainak (somnambulismus) kockázatcsökkentésére irányulnak.
Egy nemzetközi alvásminősítő rendszer kidolgozása, az alvásproblémák kezelése, valamint az ezek miatti közúti balesetek megelőzése terén végzett tevékenységéért díjazta magyar szakemberek egy csoportját az Alvásorvosok Világszövetsége (World Association of Sleep Medicine - WASM) az alvás világnapja alkalmából.
A múlt évben 3,6 milliárd forint hiány keletkezett a Debreceni Egyetem (DE) december 31-én megszűnt orvos- és egészségtudományi centrumában - jelentette be a DE rektora sajtótájékoztatón. Szilvássy Zoltán az MTI érdeklődésére hozzátette: a hiány feltárása hátráltatta az egyetemi klinikák és a Kenézy kórház integrációját, így az csak a nyár közepére valósulhat meg.
A 2002 és 2010 közötti kormányzati politika következtében az egészségügyi ellátórendszer gazdaságilag és emberi erőforrás tekintetében is az összeomlás szélére került. Az átgondolatlan, kapkodó lépések több százmilliárdos forráskivonáshoz, az ellátórendszer leépítéséhez, nagy múltú kórházak bezárásához és kaotikus betegbeutalásokhoz vezettek. Mindeközben a szocialista kormányzat a betegeket sarcolta meg vizitdíjjal és kórházi napidíjjal, és több biztosítós, nyereségérdekelt biztosítási rendszer bevezetését tervezte, amelyet csak közösen, népszavazással sikerült megakadályozni. Belegondolni is rossz, mi történt volna az üzleti alapú egészségbiztosításokkal a gazdasági világválság idején.
A sajtótájékoztatón bemutatásra kerülnek az MFE által kezdeményezett megközelítőleg 1300 fős országos, reprezentatív kutatás eredményei a hazai lakosság szájápolással kapcsolatos ismereteiről, attitűdjéről és szokásairól.
Utolsó szakaszába lépett a Semmelweis Egyetem elmúlt száz éves történetének legjelentősebb fejlesztése.
A fizikai aktivitás negatív összefüggést mutat az artériafal merevségével, megkeményedésével. Nem tisztázott viszont az ülő életmód és az artériák ilyen értelmű változásának egyértelmű összefüggése, oki kapcsolata. A tanulmány e kérdés vizsgálatára irányult.
Negyedévente be kell jelentenie a kezelőorvosoknak a szívinfarktussal kapcsolatos megbetegedéseket a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter részére. Az első adatszolgáltatást április 15-éig kell teljesíteni - áll Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter új rendeletében, amely a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
A széles spektrumú cefalosporinokra kevéssé érzékeny Neisseria gonorrhoeae terjedése felvetíti a "kezelhetetlen" gonorrhea rémképét. Új antibiotikumok hiányában külön hangsúlyt kapnak azok a vizsgálatok, amelyek a rezisztens gonococcusok terjedését befolyásoló tényezőkre irányulnak. A tanulmány szerzői azt elemezték, milyen összefüggés áll fenn a baktérium-izolátumok, és a különböző (felfedhető) szexuális kapcsolatrendszereken keresztül történő gonorrhea-terjedés között.
Az agy eddig megismert működési-szerkezeti sajátosságairól és az agykutatás jelenlegi kérdéseiről hallhatnak az érdeklődők a hétfőn, március 10-én kezdődő Nemzetközi Agykutatás Hete rendezvénysorozaton.