Oroszi Beatrix: az ősz elején mindenkinek érdemes beadatni egy újabb, emlékeztető Covid-oltást
Az ezredforduló óta eltelt húsz évben több mint kilencszázzal kevesebb háziorvos és házi gyermekorvos praktizál az országban, és továbbra is betöltetlen több száz praxis.
Nemzeti laboratórium jött létre Pécsen az idegrendszeri betegségek gyógyításának módszertani javítására.
Kiszivárgott adatok szerint több mint tízezer ember vár kezelésre három hónappal azután, hogy rákgyanús beutalójukat megkapták.
Belgiumban egy 3 év alatti gyermek fertőződött meg majomhimlővel, számolt be róla szerdán a Sudinfo hírportál.
Az éghajlatváltozás hatására új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelennek meg, melyek az egészséges légző- és keringési rendszert is károsíthatják, hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem. A magasabb porkoncentráció hosszabb távon önmagában is káros. Több, porral „utazó” kórokozóval szemben egyelőre nincs védettségünk.
Több mint egy tucat államilag támogatott, kiemelt budapesti egészségügyi beruházást vizsgálhatnak felül.
A magánklinikák államosítása óta évente több száz magyar pár a külföldi kezelésben látja a megoldást.
Ebben a rendszerben este tízig a háziorvosok kapnak nagyobb szerepet, utána a mentőszolgálat veszi át a feladatot.
Amíg az adott gyógyszer a jobb oldalon 10 perc alatt, addig a bal oldalra fekve több mint 100 perc után fejtette ki hatását.
Minden általános és középiskolás diák havonta 10 ingyenes tesztet kap, az elsőket a jövő héten vehetik fel a patikákban.
A kórházakat, szociális intézményeket és iskolákat "mindenképpen, minden körülmények között nyitva kell tartani".
A jelen helyzetben struktúraváltás helyett inkább modernizációról kellene beszélni a szakellátások területén.
Bár az eredeti megállapodásban ez nem szerepelt, Haagen hangsúlyozta, hogy a biztosítás a méhen belüli eszközök felhelyezését is állja.
A Tudatos Gyógyszerhasználat Egyesült missziójának tekinti élővizeink és azok élővilágának gyógyszermentesítését. 2022. szeptember 10-én Balatonfüreden TEDxBalaton!
Az amerikai Egészségügyi Kutatási Tanács is támogatja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatóit a skizofrénia, a bipoláris betegség és a depresszió kezelésében alkalmazott magyar fejlesztésű gyógyszer, a cariprazine hatásmechanizmusának vizsgálatában.
Az autizmus precíziós gyógyszeres megközelítése előnyös lenne a betegek számára a személyre szabott terápia érdekében.
A koronavírus elleni két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt a Semmelweis Egyetem rektora szerint. Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, ezeket az oltásokat mindenkinek "meg kell szereznie".
Alacsonyabb dózisban, bőrbe adva is hatékony az Imvanex oltóanyag az Európai Gyógyszerügynökség szerint.
A béremelés csak a kórházakban dolgozó nővérekre fog vonatkozni, a rendelőkben és az idősotthonokban dolgozó ápolókra nem.
A dohányzás és más rizikófaktorok, köztük az alkoholfogyasztás és a túlsúly a felelősek a rákbetegség miatti halálozások csaknem feléért, ezt állapította meg a témában készült mindeddig legnagyobb léptékű tanulmány.
A tiltott gyógyszerhatóanyag-tartalom mellett a termék hamisítványnak is minősül.
Egyre nő a koronavírusos megbetegedések száma, legfőképpen a gyerekek körében jelentkezik.
Az egészségügyi fejlesztésekre 2021 és 2027 között mintegy 140 milliárd forint jutna a Magyarországnak járó uniós forrásokból – derült ki a Magyar Nemzet szerint a kormány által az Európai Bizottságnak benyújtott EFOP Plusz pályázatból.
A koronavírust átvészelő gyermekek között kétszer nagyobb valószínűséggel fordult elő epilepsziás vagy görcsroham.
Eddig kölcsönkapták a készüléket a beavatkozás idejére, de a támogatásnak köszönhetően most meg is tudtuk vásárolni azt.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a német-dél-koreai SK Chemicals biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájára vonatkozó feltételes forgalomba hozatali engedély iránti kérelem vizsgálatát, közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség.
A mentősök évente közel 30 ezer olyan esethez mennek ki, amely után a beteget vagy a sérültet nem kell kórházba szállítani – válaszolta a Telex kérdésére az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Egy külföldi beteget nem tudtak légi úton kórházba vinni itthon, mert nem volt elég kerozin a debreceni reptéren.
Egyetlen hét alatt ötödével nőtt az igazolt majomhimlős esetek száma, írja a WHO adataira hivatkozva az Euronews.
A közlemény szerint minden alapot nélkülöz az az indokolatlan pánikkeltés, ami arra törekszik, hogy a betegeket félrevezesse és elrettentse.
Honnan indult, és hogyan terjed a majomhimlő? Miért éppen most kezdi meghódítani a világot? Kik vannak nagyobb veszélyben, és mit tehetünk, hogy elkerüljük a fertőzést?
A Bavarian Nordic jelenleg az egyetlen olyan vállalat, amely jóváhagyott oltóanyaggal rendelkezik a majomhimlő ellen, csakhogy a cég már nem biztos, hogy ki tudja elégíteni a keresletet, mivel az esetek száma világszerte egyre csak nő.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egyelőre nem aggódik a poliovírus európai felbukkanása miatt.
Szeptembertől elérhető lesz a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett vakcina az Egyesült Államokban, ugyanakkor ősztől leállítják a központi vakcinabeszerzést, az fokozatosan a gyógyszerpiac részévé válik, közölte a Fehér Ház.
2025-ben jöhet el a mélypont az egészségügyben, a tömeges pályaelhagyást elsősorban bérrendezéssel lehetne visszafogni.
PCR-teszt segítségével olyan férfiaknál is kimutatták a majomhimlő fertőzést, akiknek nem voltak tüneteik.
A Lancet orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy kutya megfertőződött majomhimlővel Franciaországban, ami feltehetően a betegség első ember és háziállat közötti átvitele – írja a Portfolio.
Országos átlagot tekintve stagnál a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A megvalósítás útjára léphet a debreceni Új Klinikai Tömb terve, közölte a tervezést végző mérnökiroda.
A minimális piaci részesedéssel rendelkező termékek térítési díjai emelkednek, de nem 450, csupán 5-10 százalékkal.
Ősszel Szlovákiában is hozzáférhetők lesznek a koronavírus omikron variánsához igazított vakcinák, az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyja azokat.
A korlátozott mennyiségben elérhető oltóanyagot a leginkább veszélyeztetett kockázati csoportba tartozók részére ajánlják fel.
A járvány utáni jelentős változások hogyan érintik a szakrendelők működését? A kérdésre a 24.hu kereste a válaszokat.
A londoni biciklis mentősök több ezer esetet láttak el, és működésük milliós megtakarítást eredményezett – derül ki a Telex összeállításából.
OGYÉI által közzétett táblázatok segítségével csökkenthetők az adminisztrációs terhek.
Mutatjuk az egészségügyi dolgozók körében végzett felmérés eredményét.
Ez forradalmasíthatja a terápiás kezeléseket és a gyógyszerfejlesztést is.
A világon először engedélyeztek olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.
Az N-terminális pro-B-típusú nátriuretikus peptid (NT‐proBNP) a szívelégtelenség diagnosztizálása és prognosztizálása során gyakran használt biomarker. Kutatók azt tűzték ki célul, hogy meghatározzák az NT-proBNP vizsgálatának prevalenciáját, az NT-proBNP-koncentrációk megoszlását és az NT-proBNP vizsgálattal kapcsolatos tényezőket csökkent ejekciós frakcióval (HFrEF) szenvedő szívelégtelenségben szenvedő betegeknél, beleértve a súlyosbodó szívelégtelenségben szenvedő betegeket is (WHFE).