Ebolajárványt jelentettek a kongói Kasai tartományban, 2025. szeptember 4-én. Eddig 28 gyanított eset és legalább 15 haláleset történt, köztük négy egészségügyi dolgozóé. A WHO és a helyi egészségügyi hatóságok igyekeznek megfékezni a fertőzés terjedését.
A 35. naptári héten a szennyvizek SARS-CoV-2 koncentrációja országos szinten enyhén emelkedett, közölte az NNGYK.
Ez az áttekintés a szerotípusok eloszlását és a betegség súlyosságát vizsgálta felnőttek körében a jövőbeli pneumococcus vakcinációs stratégiák megalapozása érdekében.
Az ismert vírusfenyegetések mellett egy új világjárvány kialakulásának alternatív útja egy ismeretlen vírus megjelenése, amely valószínűleg egy burokkal rendelkező vírus lesz.
Nyolc ember vesztette életét Belgiumban a sigatoxint termelő E. coli (STEC) baktériummal történt fertőzés következtében, a fertőzés forrása egyelőre ismeretlen, közölték a belga egészségügyi hatóságok.
A védőoltások elfogadásával kapcsolatos bizonytalanság a globális egészségügyet fenyegető tíz legnagyobb veszély között szerepel.
Kutatók a TBE (Tick-Borne Encephalitis –kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás) klinikai tüneteinek és kimeneteleinek jellemzésének céljából megbecsülték az egyes manifesztációtípusokban szenvedő TBE-betegek arányát, valamint a gyermekeknél és felnőtteknél előforduló kedvezőtlen kimenetelek kockázatát.
A nemzeti immunizációs program részeként 2014 óta a 7. osztályos lányok, 2020 óta pedig már a 12 éves fiúk szülei is térítésmentesen igényelhetik minden év szeptemberében a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást gyermekeik számára, közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A legújabb klinikai vizsgálatok szerint ez a készítmény nemcsak hatékonyan csökkenti az influenza tüneteinek kialakulását és súlyosságát, hanem széles spektrumú antivirális védelmet is nyújt.
Egyre több álhír kering az interneten a COVID-19 vakcinák hatékonyságával kapcsolatban. Nemrég egy oltásellenes weboldal (állítólagosan tudományos alapú) kritikával illette a JAMA Health Forum egyik cikkét, amely szerint a vakcinák világszerte több millió életet mentettek meg. De mit mutatnak a valóságos adatok, és mennyire állják meg a helyüket a kritikák?
Az átfogó dán kutatás megnyugtató eredménnyel zárult, miközben rávilágított az oltásellenes állítások megalapozatlanságára.
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–kongói vérzéses láz vírusát.
A kutatás célja volt, hogy jellemezze a respiratorikus syncytialis vírus (RSV) fertőzések kockázati tényezőit Spanyolországban 2010 januárja és 2022 augusztusa között 60 év feletti kórházi kezelés alatt álló felnőttek körében, és összehasonlítsa azt az influenza és a Covid-19 esetében tapasztaltakkal.
Az oltásokkal kapcsolatos bizalomvesztés a tíz legjelentősebb népegészségügyi probléma egyike jelenleg a világon, az oltásellenes, vakcinaszkeptikus mozgalmakra az egészségügynek határozottan kell reagálnia.
Egyes ellátási területeken a koronavírus-fertőzések számának emelkedése várható a következő hetekben.
Európában emelkedés tapasztalható a trópusi Chikungunya vírus okozta fertőzések és a dengue-láz eseteiben is.
Alacsony reagensköltségeivel az új moduláris digitális platform kiválóan alkalmas a fertőző és krónikus betegségek széles körének pontos, betegközeli diagnosztizálására és szűrésére.
Egy már ismert, szívritmuszavarok kezelésére szolgáló gyógyszer kulcsfontosságú szerepet játszhat az antibiotikum-rezisztens fertőzések kezelésében.
A közelmúltbeli esetek és kutatások újfent rávilágítanak a zoonózis potenciális kockázatára, ami egy szempillantás alatt változtathatja meg a járványügyi helyzetet.
Több mint hétezer ember fertőződött meg a dél-kínai Kuangtung tartományban kitört chikungunya-járványban; a megbetegedések többségét a gyártási központként ismert Fo-san városából jelentették.
Az utóbbi évek biotechnológiai fejlődései középpontjában az mRNS-alapú technológiák álltak, de ez most véget érhet.
Többek között a nyaralás során elkapható fertőzésekről is beszélt a TrendFM-en Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója.
Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki, közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 22-én figyelmeztetést adott ki a chikungunya-vírus miatt.
A Floridai Egyetem kutatói egy kísérleti mRNS-vakcina segítségével sikeresen fokozták az immunterápia hatékonyságát.
A fejlesztés nem csak a járványokkal szembeni védekezésben lehet kulcsfontosságú, hanem a kórházi fertőzések megelőzésében is.
Szakemberek a vírus terjedésétől tartanak, már csak azért is, mert csökkent a beoltottak száma a szigetországban.
A nemi betegségek korántsem csak a fiatalokat érintik, a fertőzöttek száma minden korosztályban, mindkét nemnél emelkedik, a heteroszexuálisok között is.
Az átfogó kutatás megerősítette: nincs bizonyíték arra, hogy az oltások növelnék a szívroham kockázatát.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói olyan új vakcinatechnológiát fejlesztenek, amely hosszú távon kiválthatja az emlékeztető oltásokat. Ez a megközelítés különösen hasznos lett volna a COVID-19 világjárvány idején, amikor a több dózisos oltási protokollok jelentős logisztikai és társadalmi kihívásokat jelentettek.
A verseny fővédnöke és a zsűrizés alatt az Önök biztonságának záloga a Lisac®, a Richter Gedeon antivirális immunmodulánsa. (X)
A már régóta alkalmazott és fejlesztés alatt álló vakcinákkal kapcsolatos felfedezések milliók életét menthetik meg, és átformálhatják a modern orvostudományt.
Oltásokkal és a higiéniai szabályok betartásával jelentősen csökkenthető a fertőzések kockázata.
A tanulmány célja a MenW fertőzések klinikai megjelenésének vizsgálata volt Svédországban az 1995–2019 közötti években, különös tekintettel a 2013-as törzsre és annak filogenetikai jellemzőire.
A légúti vírusok szerepe a pneumococcus kolonizációban, denzitásában és terjedésben: Az RSV (respiratory syncytial virus) és a rhinovírus elősegíti a pneumococcus hordozást, növelik annak denzitását, míg az orrnyálkahártya gyulladási folyamata a baktériumok ürítésével jár.
Arra kérik az egészségügyi szakembereket, hogy a betegek ellátásánál gondoljanak erre a lehetőségre, tájékoztassák őket a megelőzés lehetőségeiről.
Elérhetővé vált a világ első, évente kétszer adandó HIV-megelőző injekciója.
Nem látszik, hogy átfogó terv készülne a klímaváltozással összefüggő egészségügyi kihívások kezelésére.
Kutatók találtak egy módszert, amivel kikényszeríthető lehet a rejtőzködő vírus az emberi sejtek belsejéből.
Azoknak a csecsemőknek mindössze 4 százaléka került kórházba tüdőfertőzéssel a következő két évben, akiknek a szervezetében előfordul ez a baktérium.
Kínai kutatók szerint a sztatinok számottevő mértékben csökkentik a szepszises betegek mortalitását.
Új eszköz segíti a kanyaró terjedésének nyomon követését az Egyesült Államokban, ahol idén jelentősen megnövekedett a megbetegedések száma.
Európai kutatók olyan gyógyszerkombináció kifejlesztésén dolgoznak, ami áttörést hozhat az enterovírusokáltal okozott fertőzések kezelésében.
Május vége óta már egy trópusi betegségre is kötelezően szűrik a véradókat, a nyugat-nílusi láz ugyanis egyre gyakrabban fordul elő hazánkban.
A lappangó zoonózis éveken át tünetmentes maradhat, ezért kulcsfontosságú a megelőzés és a korai felismerés.
A kifejlesztett vegyület ígéretes alternatívát jelent a hagyományos kezelések mellett, új utakat nyitva a bőrfertőzések kezelésében.
A megfelelően viselt maszk továbbra is az egyik leghatékonyabb, egyszerű eszköz a fertőzések megelőzésére.
Bár a vakcina csak 30-40 százalékban hatásos, az egészségügyi szolgálat azt reméli, hogy visszafogja a fertőzés mértékének növekedését.
Az új kritériumok alapján alapbetegségekkel nem rendelkező felnőttek és gyerekek milliói veszítik el az oltóanyagokhoz való hozzáférést.
A megállapodásban a hatékonyabb megelőzést, észlelést és az erőteljesebb nemzetközi együttműködést emelték ki.