Kutatók szerint az Epstein–Barr vírus (EBV) fertőzés évekkel megelőzheti a a Crohn-betegség kialakulását, és szerepet játszhat az autoimmun folyamatok beindításában.
Már az év első hónapjaiban jelentősen meghaladta a fertőzöttek száma a korábbi évek adatait. A hatóságok fokozott elővigyázatosságra és megelőzésre figyelmeztetnek.
Vádat emeltek a csalással vádolt személyek ellen, bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A-fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma. A járvánnyal leginkább érintett területek: Budapest, Pest és Fejér vármegye - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Az osteoarthritis kezelésében egyre nagyobb szerepet kapnak az új biológiai terápiák és a regeneratív orvoslás. A cikkben bemutatjuk a mesenchymalis őssejteket, amelyek ígéretes lehetőséget kínálnak a tünetek enyhítésére, valamint olyan táplálékkiegészítőket, mint a kurkumin és glükózamin-kondroitin, amelyek kiegészítő kezelésként hasznosak lehetnek. Emellett áttekintjük azokat a biológiai ágenseket, amelyek a citokinek blokkolása révén fejtik ki hatásukat az OA kezelésében.
Óriási előrelépés a most először beültetett, újratölthető, távprogramozásra is alkalmas mély agyi stimulációs rendszer.
Az új időpontfoglaló rendszer elsősorban a fiatal, mobilis, egyszerűbb egészségügyi problémával jelentkező páciensek számára lehet előnyös.
Az eutanázia általi halálozás Belgiumban az összes haláleset 3,6 százalékát teszi ki.
Egy magyarországi gyógyszertár eredményei nem csupán a hazai, hanem a nemzetközi egészségügyi közösség figyelmét is felkeltették.
Velkey György János szerint a szakma örömmel fogadta, hogy elindult egy szakmai diskurzus az egészségügy lehetséges átalakításáról.
A Google stratégiai partnerségeken keresztül folyamatosan bővíti jelenlétét a biotechnológiai szektorban.
Egy új, forradalmi eljárás ígéretes megoldást kínál a magas vérnyomás egyik leggyakrabban figyelmen kívül hagyott okára, amely évtizedek óta megoldatlan problémát jelent az orvosi közösség számára.
Az e-beutalóval megnyílt a lehetőség arra, hogy az ehhez kötött vizsgálatokra – újabban már területi korlátozások nélkül – bármelyik szakrendelőbe tudjon időpontot foglalni az ember.
A győri onkológia régiós feladatokat lát el, a hat szakember kiesése sok ezer beteget érint.
A Lazcluze filmtabletta hatóanyaga a lazertinib.
A felfedezés akár a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében is új utakat nyithat meg.
A javaslat célja, hogy az emberi egészség védelme érdekében ösztönzőkkel segítse az ellátási lánc diverzifikálását, és fellendítse az uniós gyógyszergyártást.
A friss adatok szerint több százezer ember szenved akut légúti fertőzések tüneteitől – köztük rengeteg kisgyermek és idős ember. Különösen aggasztó az RSV vírus terjedése, amely a legfiatalabbakat és a legidősebbeket veszélyezteti a leginkább.
Az egészségügy kiemelt fontosságú feladatainak egyike a megelőzés, a fertőző és nem fertőző betegségek és ártalmak korai felderítése.
Kutatók olyan forradalmian új szállítórendszert dolgoztak ki, amely képes a peptid alapú vakcinák hatékonyságát drámai mértékben fokozni.
Átalakítja a kormány a korábban 5,4 milliárd forintból megvásárolt magánszolgáltató cégeket, amelyekből létrehozza a Nemzeti Dialízis Központot.
Vágás nélküli technológia ad reményt a pajzsmirigyrákos betegeknek, az új módszer magán és állami ellátásban is elérhető a magyar betegeknek.
A címben szereplő cikk Bánóné Dr. Fleischmann Marianna tollából származik, és az 1989. júliusi Gyógyszerészet folyóiratban jelent meg. A magyar szabadságharc idején bevezetett, gyógyszerészetet érintő reformokat tárgyalja, bemutatva a felelős magyar minisztérium egyéves működése alatt hozott, a gyógyszerészet minden ágát felölelő, haladó szellemű rendelkezéseket, és ezek jelentőségét a magyar gyógyszerészet fejlődésében.
A rendelet fontos mérföldkő az EU azon törekvésében, hogy az európai adatstratégia részeként biztonságos és hatékony digitális egészségügyi ökoszisztémát építsen ki.
Peking azóta is cáfolja ezeket az állításokat, változatlanul azt hangsúlyozva, hogy a SARS-CoV-2 vírus állati eredetű.
Visszavonulóban van az influenzajárvány Magyarországon; február második felében tetőzött - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésének adatai alapján.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön.
Több mint 25 éves csúcsra emelkedett tavaly a kanyarós esetek száma az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) csütörtökön publikált jelentése szerint.
A kezelés a mai napig kihívást jelent, hiszen egy összetett kórképről van szó.
Az SVTg agyterület felfedezése áttörést jelenthet a szorongás, depresszió vagy akár a szenvedélybetegségek célzott terápiáinak fejlesztésében.
A cukorbetegség egyik korai szövődménye a neuropátia, ami azért alakul ki, mert a komplex anyagcserezavar károsítja a perifériás idegeket.
Az idei felső légúti szezon erőteljesen érezteti hatásait a gyerekintézetekben – számolt be a Portfolionak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórházfőigazgatója.
Fontos tudományetikai szempontra hívja fel a figyelmet Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a rákstatisztikákról szóló egyik kutatással kapcsolatban.
Az antitest-gyógyszer konjugátumok (ADC-k) célzottan támadják a daganatsejteket, miközben csökkentik a mellékhatásokat, új lehetőséget kínálva a platina-rezisztens petefészekrák és a méhnyakrák kezelésében.
Az oltásellenes mozgalom alfája és omegája egy olyan kutatás, amiben erősen manipulált kísérleteken keresztül találtak összefüggést.
A legújabb kutatások szerint a kardiometabolikus index (CMI) kulcsszerepet játszhat a cukorbetegség szövődményeinek előrejelzésében, ám a diabéteszes vesebetegség (DKD) vonatkozásában még mindig sok a megválaszolatlan kérdés.
Jelen közlemény számba veszi a krónikus vesebetegség diagnosztikájával és terápiájával kapcsolatos legújabb vizsgálatok eredményeit és ajánlások tanulságait.
Az áltudományok és álhírek elleni küzdelemben kiemelkedő tevékenységet elismerő díjat két kategóriában osztották ki. Az Orosz László-díjat Tauber Zsófia biológus, tudományos ismeretterjesztő, míg az Orosz László-életműdíjat a szegedi molekuláris biológus professzor, Boldogkői Zsolt kapta.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ minden szükséges jogi lépést megtesz az elkövetők felelősségre vonása érdekében.
Demonstrációt tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) szombaton Budapesten, a Kossuth téren.
Egy nagyszabású nemzetközi klinikai vizsgálat megkérdőjelezi az aszpirin hatékonyságát a magas kockázatú colorectalis carcinoma kiújulásának megelőzésében.
Az Egis szakemberei révén az egyetemen tovább erősödhet a gyakorlatközpontú oktatási szemlélet.
Megvitatják a koszorúér-betegségek, a szívelégtelenség, a szívritmuszavarok mellett a társbetegségek diagnosztikai és terápiás újdonságait.
Az 5-24 év közöttiek körében a súlyos elhízási arány globálisan megháromszorozódott 1990 és 2021 között, 174 millióra nőtt.
Finanszírozott, vagy nem finanszírozott / adjuk vagy ne adjuk? 68 éves férfibeteg esettanulmánya
Prosztata adenocarcinoma esetén az áttétek megjelenése alapján megkülönböztetünk szinkron, de novo felismert és korábbi lokális ellátást követően, aszinkron, vagy más néven metakron kialakult betegséget.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói egy nemzetközi projektben arra kerestek választ, hogyan kell felkészülnie az orvosoknak a globális felmelegedésre.
Egy eddig ismeretlen betegség ütötte fel fejét a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati területén.
Kutatók felfedezték, hogy az Aplp1 és Lag3 fehérjék kölcsönhatása szerepet játszik a betegség kialakulásában, és ezek célzott gátlásával jelentősen lassítható lehet a neurodegeneratív folyamat. Az ígéretes eredmények új lehetőséget kínálnak a Parkinson-kór elleni küzdelemben.
A betegek számára az eddiginél is biztonságosabb vizsgálatot, gyorsabb és pontosabb diagnózist tesz lehetővé az a világviszonylatban is kiemelkedő tudású CT, amelyet szerdán adtak át a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában.