Ha ezt a molekulát alkalmazná egy gyógyszergyár, olcsóbbá válhatna a véralvadásgátló készítmények ezen csoportjának előállítása.
Ma van a Diabétesz Világnap: veszélyes szövődményekre hívja fel a figyelmet a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége.
A képzés várhatóan decemberben indul, és államilag elismert szakmai vizsgával zárul, amely szakmai végzettséget igazoló oklevél megszerzését biztosítja.
Az eutanáziát a többség (73 százalék) szigorú szabályozás mellett engedélyezné, ötödük teljesen legálissá tenné, 8 százalék pedig teljes tiltást szeretne.
Jelen tanulmány értékeli a pitvarfibrillációban alkalmazott rivaroxaban hatását beszűkült vesefunkcióval élő betegeknél.
Az American Contact Dermatitis Society (ACDS) a főként bőrpuhító tulajdonságairól ismert lanolint választotta 2023-ban az év kontaktallergénjének.
A szemész, illetve ortopédus szakorvos távozása miatt szünetel, illetve megszűnik a szakrendelés a városban.
Az InBody készülék többek között a testzsírszázalékot, a testvízegyensúlyt és a szervek közötti zsírszintet is méri.
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel, tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-t.
2023. november 10-én, a Magyar Tudományos Akadémián, a Top30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben c. kiadvány közzétette a TOP30-as listát.
Fókuszban az árazás és a finanszírozás: mennyit kell fizetni a kikerülhetetlen magánegészségügyi szolgáltatásokért és miből, hogyan tudják ezt kifizetni a páciensek?
Mindkét betegség 100 milliárd forintos nagyságrendű egészségbiztosítási kezelési költséggel jár – életmódváltás és holisztikus kezelési szemlélet szükséges az életkilátások javítása érdekében.
Az egynapos sebészeti részlegek országos hálózatában tizenhét fekvőbeteg-ellátó intézmény 19 helyszínén önálló, multidiszciplináris, legalább négy szakmát érintő egynapos sebészeti részleget alakítottak ki az Európai Regionális Fejlesztési Alap 15,565 milliárd forint értékű, vissza nem térítendő támogatásával.
A hétvégén már nem lesz fekvőbeteg-ellátás az Orosházi László Elek Kórház és Rendelőintézet fül-orr-gégészeti osztályán, a betegek a békéscsabai kórház osztályára kerülnek – írja az MTI.
Az NNGYK friss tájékoztatása szerint Magyarországon 136.200 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel és akut légúti fertőzéssel.
Az Orvostechnikai Szövetség szerint a betegellátás biztonsága érdekében a négy egyetemi kórház adósságát is rendezni kéne.
Szóbeli választ igénylő kérdést címzett Szabadi István Pintér Sándorhoz az állami egészségügyben dolgozókkal kapcsolatban, írja a Magyar Jelen.
Az USA-ban a 65 év felettiek körében a mértéktelen alkoholfogyasztás és marihuánafogyasztás 450%-kal nőtt 2015 és 2019 között.
Míg Ausztria minden részén tovább nőtt a várható élettartam, Magyarországon mindenhol csökkent 2010 óta.
A hatékonyabb trombózis elleni terápia kialakításában is hasznosíthatók a jövőben azok a kutatási eredmények, melyeket a Debreceni Egyetem szakemberei publikáltak egy jelentős nemzetközi tudományos folyóiratban.
A vizsgálatban a vericiguat hatékonyságát és biztonságosságát olyan HFrEF-betegeknél értékelték, akiknél kórházi kezelés vagy iv. diuretikus kezelés volt szükséges.
A gyógyszer 25%-kal csökkentette a mellrák kiújulásának kockázatát korai stádiumú túlélők esetében.
„Be kell vállalni, hogy felszámoljuk a trükközést! – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter.
Az EESZT Lakossági Portálon és az EgészségAblak mobilapplikációban az ”Időpontok” menüpontban is nyomon követhető, hogy az EESZT rendszerében milyen aktuális időpontokat rögzítettek.
Jelenleg a döntéshozók asztalán van egy javaslatcsomag, ami a mammográfiás szűrések új protokollját tartalmazza.
November 1. és 15. között kilencven járóbeteg-szakrendelésen indul el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR), közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az EgészségAblak új funkciójáról.
Nem lesz urológiai fekvőbetegosztály november 6-ától, hétfőtől a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben, de a változás nem jelenti az urológiai ellátás teljes megszűnését az intézményben, közölte a kórház orvosigazgatója.
A tavalyi hatalmas siker után az idei TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány újra közzéteszi azoknak a személyeknek a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra, legyenek azok kórházigazgatók, orvosok, szakértők vagy egészségpolitikusok.
Hamis Ozempic injekciók kerültek Ausztriában a gyógyszerellátási láncba. Közös gyógyszerbeszerzést tervez az Unió. Ezekre reagált El Koulali Zakariás.
Ez az első fehérjealapú adaptált vakcina, amelyet az idei őszi és téli szezonra engedélyeztek.
A NEAK honlapján elérhető adatok szerint november első napjaiban 48 ezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra, egy hónappal ezelőtt 40 ezer beteg volt a várólistákon.
A nyilatkozat megjelenését konzultáció előzte meg a gyógyszerészet különböző területein ismert és működő szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.
Az elmúlt 10 évben számos korszerű terápiás lehetőség vált elérhetővé Magyarországon, minden érintettnek jár a hatékony és személyre szabott kezelés.
A gyermekek is a magas kockázatú körbe tartoznak: náluk a heveny középfülgyulladás a betegség leggyakoribb szövődménye.
A dél-pesti régió teljes traumatológiai ellátása a Semmelweis Egyetemhez került, miután november 1-jével lezárult a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Merényi Gusztáv telephelyének a Semmelweis Egyetembe történő integrálása.
Az ügyeletek központi telefonszáma, mely a teljes ügyeleti időszakban hívható felnőttek és gyerekek esetében is a 1830.
Az eszköz nagyban megkönnyítheti a patológia működését, amely amellett, hogy munkaerőhiánnyal küzd, egyre több mintát kap elemzésre.
A DNS mobilis részei mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.
A szívinfarktus okozta halálozások aránya 14 százalékkal nőtt a járvány első évében, főleg a 25 és 44 év közötti felnőttek között.
A beteg fog profitálni a mesterséges intelligencia használatából. A 2023.11.29-én megrendezésre kerülő Digital Health Summiton működő gyakorlatot is láthatunk.
Átvette kinevezését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója, szakmai koordinátora, vezető ápolója, valamint általános ápolásszakmai koordinátora.
A kockázati csoportba tartozók számára a kormány az idei évben is térítésmentesen biztosítja a vakcinát, ez ebben a szezonban 949 ezer adagot jelent.
A készítmények között van olyan, amelyiket gyártási problémák miatt nem lehet megvenni, és olyan is, amit már nem forgalmaznak itthon.
Egy új kutatás a rivaroxaban és az apixaban kezelés hatékonyságát és biztonságosságát hasonlította össze daganat-asszociált vénás thromboembolia (CAT) kezelésében.
November első napjaiban az elhunytakra emlékezünk. Mi Prof. Dr. Bayer Istvánról szeretnénk most megemlékezni, akinek élete példakép számunkra.
A rövidlátás, a távollátás és az öregszeműség korrigálására is képes femtoszekundumos lézertechnológiát alkalmazó központot hoztak létre a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szemészeti klinikájának épületében.
Korábban már kötelezővé tették a maszkhasználatot és a kézfertőtlenítés is a győri kórházban.
A Clostridioides difficile által okozott gasztrointesztinális fertőzések évente mintegy 500 000 embert érintenek az USA-ban, ebből 20 000-en halnak meg. Most egy egérkísérleteken alapuló, új tanulmány megoldást talált a problémára.
A modelleket 14 napig hagyták fejlődni, mivel a legtöbb országban ez a törvényi felső határa az embriókutatásnak.
Egy kutatás új bizonyítékot tárt fel arra vonatkozóan, hogy a vírus elleni gyógyszeres kezelés eredményeként továbbterjedő vírusmutációk keletkezhetnek.