A PVC és PUR műanyagokból származó vegyületek megzavarhatják az alvás-ébrenlét ciklust meghatározó cirkadián ritmust.
Takács Péter: a közszolgálatban dolgozók, így az ápolók, orvosok is egymillió forintos otthontámogatási támogatást kaphatnak.
A legnagyobb mértékű növekedés az egészségügyi szakdolgozók körében valósult meg tavaly, a bruttó bérek 20 százalékkal emelkedtek.
A gyógyszergyártó cég közlése szerint az orforglipront tartalmazó gyógyszere ugyanazt a hatást éri el, mint az Ozempic.
Mindig van valamilyen kórokozó a környezetben vagy bennünk, ami arra vár, hogy szervezetünket megtámadja, ha a védekezés valamilyen okból gyengül.
Az YCT-529 legígéretesebb tulajdonsága, hogy az eddig a legbiztosabbnak tartott, ám végleges vazektómiával szemben visszafordítható a fogamzásgátló hatása.
Sürgősen fel kell hívni a társadalom figyelmét a májrákos esetek számának növekedésével járó egészségügyi probléma súlyosságára.
Többek között a nyaralás során elkapható fertőzésekről is beszélt a TrendFM-en Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója.
Új kutatási eredmények potenciális összefüggésre utalnak a pszichiátriai gyógyszerek vagy azok javallatai (azaz pszichiátriai rendellenességek), valamint az ALS kockázata és progressziója között.
Egy új kutatás egy olyan módszert javasol a Parkinson-kór diagnosztizálására, amely a hallójárat váladékában található illékony szerves vegyületeket elemzi.
Ez a metaanalízis a rivaroxaban és a dalteparin hatékonyságát és biztonságosságát értékelte daganattal összefüggő VTE kezelésében.
Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki, közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A demencia időben történő diagnosztizálása létfontosságú, mégis évek telhetnek el a tünetek megjelenése és a hivatalos diagnózis között.
Már több mint 500 ezer járóbeteg időpontot foglaltak le digitálisan a betegek - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Súlyos egészségkárosodást okozhatnak a klór-dioxidot tartalmazó, újabban interneten népszerűsített "csodaszerek", közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Egy új, átfogó kutatás a megvonási tünetek jelenlétét és az egyéni megvonási tünetek előfordulását vizsgálta antidepresszánsok szedését abbahagyó egyéneknél.
A közellátásban nőtt a várakozási idők hossza és csökkent az ellátási helyek száma, de a magánellátások terén sem tökéletes a helyzet.
Ősszel adósságrendezésre lesz szükség a kórházakban, mert még mindig a beszállítók viselik a legnagyobb pénzügyi kockázatot, mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az Economxnak.
Egy japán kutatás szerint a Stevia fermentált kivonata szelektíven elpusztítja a hasnyálmirigyrák-sejteket.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 22-én figyelmeztetést adott ki a chikungunya-vírus miatt.
A mitokondriális útvonalak, beleértve az oxidatív foszforilációt és a mitokondriális transzlációt, a melanoma progressziójának és a terápiára való rezisztencia kritikus mozgatórugóiként jelentek meg.
Nem mindig a tökéletes megoldás a cél: a dohányzás visszaszorításához néha az „ügyetlen” stratégiák is eredményesek lehetnek.
A migrén globális egészségügyi probléma, amely rengeteg embert érint világszerte: becslések szerint több mint 1 milliárdnyian szenvednek tőle a világ minden régiójában.
Évente csaknem tízezer nőt érint a meddőség, a regiszterek pedig nagyságrendileg 200 ezer meddő párt tartanak számon.
A kutatás vezetője minél előbb szeretné klinikai vizsgálatban közvetlenül tesztelni a kombinációs terápiát Alzheimer-kóros betegeken.
A Debreceni Egyetem kutatója, Szántó Magdolna sikeresen szerepelt a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Programjának pályázatán. Az egyetemi adjunktus 188 millió forintot nyert egy kutatócsoport létrehozására, melynek célja, hogy új megközelítést ajánljanak a pikkelysömör terápiájában.
Vizsgálják a skizofrénia kockázati tényezőinek hatásait a vér-agy gátra, valamint a skizofréniára való hajlamot vagy ellenálló képességet kiváltó tényezőket.
A Floridai Egyetem kutatói egy kísérleti mRNS-vakcina segítségével sikeresen fokozták az immunterápia hatékonyságát.
Ezek az eredmények alátámasztják, hogy az SDR42E1 kulcsfontosságú modulátora a D-vitaminnal kapcsolatos útvonalaknak, és rávilágítanak arra, hogy terápiás célpontként szolgálhat a D-vitamin-hiány és a kapcsolódó betegségek, köztük a rák kezelésében.
A végtagfájdalom egy összetett tünet, amelynek számos oka lehet. A megfelelő diagnózis és kezelés érdekében érdemes időben szakemberhez fordulni, különösen, ha a fájdalom tartós vagy súlyosbodik.
A paracetamol az egyik legszélesebb körben használt fájdalomcsillapító, de a hatásmechanizmusa továbbra sem tisztázott. Izraeli kutatók most közelebb jutottak a megoldáshoz.
A beadványban kiemelik azt is, hogy a szabálymódosítás miatt a betegek egészséghez való joga is súlyosan sérül.
A jövőben egy orvos hétköznap óránként 7000, hétvégén 9000, munkaszüneti napon 13 500 forintot kap – írja a 24.hu a Magyar Közlönyre hivatkozva, amelyben megjelent a háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyelet díjazása is.
A Ziihera tartós hatást mutatott előrehaladott vagy áttétes HER2-pozitív epeúti rákban szenvedő betegeknél.
A fejlesztés nem csak a járványokkal szembeni védekezésben lehet kulcsfontosságú, hanem a kórházi fertőzések megelőzésében is.
Szakemberek a vírus terjedésétől tartanak, már csak azért is, mert csökkent a beoltottak száma a szigetországban.
Pintér Sándor belügyminiszter 2025. július 15. hatállyal felmentéssel megszüntette Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatójának kormányzati szolgálati jogviszonyát.
A Parkinson-kór kezelésében forradalmi áttörést jelenthet az ausztrál kutatók által kifejlesztett új, biológiailag lebomló gél, amely hetente egyetlen injekcióval biztosítja a megfelelő gyógyszerbevitelt.
Kutatók elemezték a rivaroxabán haszon-kockázat profiljának életkorfüggését NVAF-ban) vagy vénás thromboemboliában (VTE) szenvedő betegeknél.
A túlsúllyal küzdő posztmenopauzás nők hatékony megoldást találhatnak a fogyásra az antidiabetikus tirzepatid és a menopauza hormonterápiájának kombinálásával.
Több, átszervezésről szóló határozatot tett közzé a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A nemi betegségek korántsem csak a fiatalokat érintik, a fertőzöttek száma minden korosztályban, mindkét nemnél emelkedik, a heteroszexuálisok között is.
Brazil kutatói felfedezték, hogy az alacsony dózisú D-vitamin drámai módon javíthatja a kemoterápia sikerességét.
Kínai kutatók új kombinációs terápia hatásosságát értékelték.
Ausztrál tudósok mesterséges intelligencia (MI) segítségével állítottak elő olyan fehérjét, amely képes elpusztítani az antibiotikum-rezisztens baktériumokat.
Egy új elemzés rámutat a klímaváltozás egészségügyi hatásainak súlyosságára, különösen a sűrűn lakott városi területeken.
Hogyan segíthet a multidiszciplináris megközelítés, innovatív terápiák és modern technológia?
A tiltott hatóanyagok nem szerepeltek a termékek címkéin, ami a fogyasztók megtévesztésének minősül és nagyon veszélyes lehet.
Hazánkban a 100 ezer lakosra 511,8 fő elkerülhető és megelőzhető haláleset jut az uniós statisztika szerint.
A PHOENIX Pharma 2024 végén modern gyógyszerlogisztikai központ építésébe kezdett Győrben, amely 2026 közepétől szolgálja ki az észak-dunántúli régiót. (X)
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.